Partnereink hírei > X 2023.12.01.
Kukoricáink idén is állták a kihívást

A Magyar Kukorica Klub független terméstanúsítása keretében négy helyszínen bizonyították alkalmazkodóképességüket a SAATEN-UNION hibridjei.
A Magyar Kukorica Klub független terméstanúsítása keretében négy helyszínen bizonyították alkalmazkodóképességüket a SAATEN-UNION hibridjei.
Portfóliónk a megbízható, bevált hibridek mellett 2024-re is tartogat olyan újdonságokat, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
A Corteva Agriscience mezőgazdasági vállalat idén ősszel három magyarországi helyszínen – Siófokon, Lakiteleken és Debrecenben – tartotta szezonnyitó konferenciasorozatát, ahol több mint 500 gazdálkodó kapott információt a vállalat 2024-es tavaszi vetőmag portfóliójába érkező legújabb kukorica- és napraforgó hibridekről, valamint növényvédelmi megoldásairól és a Corteva nemrég engedélyezett biostimuláns termékéről.
Prof. Dr. Nagy János tájékoztatása alapján a KWS FORTURIO adta a legmagasabb termést – messze megelőzve a teljes mezőnyt – a teljes kísérletben 20,09 t/ha nettó terméssel és 16,69% betakarításkori szemnedvességgel.
A kukorica egy rendkívül sokoldalú növény és felhasználása az élelmiszer- és takarmányiparon keresztül egészen az üzemanyaggyártásig terjed. Minél nagyobb a kereslet a kukoricára, annál nagyobb kihívás előtt állnak a gazdálkodók, hogy terméshozamaikat egy adott egységnyi területen maximalizálják. A hibrid vetőmagok használata és a megfelelő termesztéstechnológia alkalmazása magasabb terméshozamot és jövedelmezőséget eredményez, mely hosszú távon hozzájárulhat a hazai kukoricatermesztés sikeréhez.
A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat bemutatta innovatív megoldásait a június elején megrendezett NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow rendezvényen. Az ország legnagyobb szántóföldi eseménye évről évre több ezer mezőgazdasági termelésben, élelmiszer előállításban vagy állattenyésztésben dolgozó gazdálkodót vonz, akik rendkívül széleskörű szakmai programok közül válogathatnak a kétnapos rendezvényen.
Magyarország élen jár a napraforgó-termesztésben. Európa- és világszinten is magasak a hozamok, ami a gazdálkodásunk intenzitásának köszönhető – derül ki a NAK közleményéből.
Évről évre, tehát 2022-ben is állítottunk be kísérleteket annak vizsgálatára, hogy hazai körülmények között hogyan boldogulnak a SAATEN-UNION kukoricahibridjei.
Többféle kísérletben is bizonyítást nyert, hogy a hibridek adaptációs képessége rendkívüli, ugyanakkor meghatározhatók és precíziós módszerekkel biztosíthatók azok a feltételek, amelyek között a legnagyobb teljesítményre képesek.
Csökkenteni kell a költségeket, mert sajnos a terményárak nem emelkednek, de a költségeink igen. Ehhez nyújtanak segítséget a lombtrágyák, amelyekkel több mázsa műtrágyát is ki tudunk váltani, ha szakszerűen csináljuk.
A Pioneer 2016-os kukoricahibrid portfóliójában 8 Optimum® AQUAmax® hibridből választhat: P8523, P9241, P9486, P9903, P0023, P9911, P0216, P0412.
A Pioneer® P9241 Optimum® AQUAmax® hibrid immár harmadik éve szerepel a köztermesztésben. Az elmúlt két - egymástól teljesen eltérő - évjárat mindegyikében kiemelkedett termésével. Meg vagyunk győződve arról, hogy a P9241 Optimum® AQUAmax® hibrid esetében egy olyan korszakos hibridről beszélhetünk, amely a lehető legnagyobb hektáronkénti hozam mellett, relatív alacsony szárítási költséggel tárolható be.
2007 óta kerülnek beállításra a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) által szervezett kukorica posztregisztrációs kísérletek. A kísérleteket a NÉBIH állomásokon vetik el, az állami szerv szakmai gondozása mellett. A kísérleti rendszerben szereplő hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenléte mellett kódolják, így ezután senki nem tudja, hogy egy adott parcellán konkrétan melyik hibrid szerepel. A betakarítási eredmények után kerülnek újra visszakódolásra a fajták.
A magasolajsavas (HO) napraforgó vetésterülete 2015-ben több, mint két és félszerese volt az előző évihez képest, köszönhetően a hagyományos napraforgóénál lényegesen kedvezőbb felvásárlási árnak. A Syngenta magasolajsavas hibridjeinek terméspotenciálja egyenértékű a hagyományos napraforgóhibridekével, termesztéstechnológiai szempontból teljesen azonosak, nem igényelnek semmilyen többlet szakmai fegyelmet és tapasztalatot. Az új imidazolinon herbicid toleráns (Clearfield és Clearfield Plus) magasolajsavas hibridek bevezetésével pedig ugyanazt a gyomirtási biztonságot élvezhetjük, mint a hagyományos szegmensben, és nem mellékesen nagyobb árbevételt és nyereséget realizálhatunk.
Az RAGT Vetőmag Kft. immár 10 éve van jelen a magyar szántóföldi vetőmagpiacon, működését 2006 júliusában indította, s azóta szinte folyamatosan hoz valami újat, valami innovatív megoldást a termelők részére. Ennek köszönhető, hogy kukorica- és napraforgóhibridjei mára közismertekké váltak, a Duo System® technológiában szereplő anyagai pedig piacvezetővé tették a céget (www.duokukorica.hu).
A DuPont Pioneer kutatási eredményei szerint az Optimum® AQUAmax® hibridek vízhiányos környezetben átlagosan 6 százalékkal növelik a terméshozamot, jelentős terméselőnyt kínálva a gazdálkodók számára az aszályos évjáratok átvészelésére.
A 2014-es évben kukoricából rekord termés született a Fejér megye déli részén található Előszálláson, a Rabi-Simon Kft.-nél. A céget Rabi Ferenc ügyvezető igazgató és Simon János vezetik.
Globális felmelegedés, extrém esőzés, enyhe tél, száraz nyár, növekvő gyomnyomás, korai rovarkártétel, szádor megjelenése Magyarországon – és még sorolhatnánk, hogy a hazai napraforgó termesztés milyen kihívásokkal nézett szembe az elmúlt években. A megváltozott körülmények még inkább létfontosságúvá teszik a megbízható technológia használatát. A Clearfield®, mint ilyen, választ adhat az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás okozta problémákra, egyrészt a magas és megbízható terméspotenciállal bíró hibrideknek, valamint az állományban kijuttatható növényvédőszernek köszönhetően.
2014 tavaszán aggódva figyeltük elegendő-e a téli csapadék, rendesen feltöltődtek-e a talajok vízzel? Aki emlékszik az pontosan tudja, az év első felében országos átlagban 160 mm csapadék hullott.
Az elmúlt évek igen kedvező termesztési tapasztalatai után jelentősen nőtt a P64LE25 utáni kereslet. Magas termőképességét nem csak nálunk Magyarországon, hanem Európa több országában is bizonyította, így kontinensünk legkeresettebb Pioneer napraforgó hibridjévé lépett elő.
A hazai napraforgó termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben a kultúra megítélése, a termesztés intenzitása, és a használt genotípusok jellemzői tekintetében. Előtérbe kerültek az olyan technológiai fejlesztések, melyek választ adhatnak az egyre változékonyabb időjárás okozta viszontagságokra, majd a biztonságosabb termelést zászlóra tűzve körvonalazódott, hogy új megoldásokat igényel a gyakorlat. A SAATEN-UNION ezért a napraforgó hibridek európai fejlesztését a versenytársakkal szemben gyökeresen más genetikai alapokra helyezve kezdte el néhány évvel ezelőtt. A nemesítési munka fókuszában már a kezdetektől a termelői igények állnak, így egyszerre több, a termesztés biztonságát, rugalmasságát szolgáló jellemzőt alapvető megoldásként nyújtunk a gyakorlat számára.
Az Euralis napraforgóinak nemesítési hátterét a cég résztulajdonában álló Soltis biztosítja, mely a világpiacon ma napjaink egyik vezető napraforgó nemesítő vállalkozása. Magyarországon, Szeged mellett is folyik ilyen tevékenység. A célok között szerepel a termőképesség, az olajtartalom, a betegség ellenállóság, a szárazságtűrés valamint a koraiság elérése a termésstabilitás megőrzése mellett.
Az elmúlt évek időjárási szélsőségei, továbbá talajaink tápanyag-szolgáltató képességének és általános kultúrállapotának megváltozása sok esetben nem tette lehetővé, hogy a növények genetikai potenciáljukat megközelítő termést neveljenek. Egyre gyakrabban kénytelen így a kukorica is stresszes időszakoksorozatát túlélni a vegetációs időszakban, amelynek oka lehet extrém hőség vagy hideg, csapadékhiány, levegőtlen talajszerkezet, a felvehető makro- vagy mikroelemek hiánya, a rovarok vagy gombabetegségek által kiváltott kártétel, valamint a gyomirtó szerek okozta mellékhatások, hogy csak néhányat említsünk. Sok-sok olyan tényező, amelyek hatását a növénytermesztők csak korlátozottan tudják befolyásolni.
A hazai napraforgó termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben a kultúra megítélése, a termesztés intenzitása, és a használt genotípusok jellemzői tekintetében. Előtérbe kerültek az olyan technológiai fejlesztések, melyek választ adhatnak az egyre változékonyabb időjárás okozta viszontagságokra, majd a biztonságosabb termelést zászlóra tűzve körvonalazódott, hogy új megoldásokat igényel a gyakorlat. A SAATEN-UNION ezért a napraforgó hibridek európai fejlesztését a versenytársakkal szemben gyökeresen más genetikai alapokra helyezve kezdte el néhány évvel ezelőtt. A nemesítési munka fókuszában már a kezdetektől a termelői igények állnak, így egyszerre több, a termesztés biztonságát, rugalmasságát szolgáló jellemzőt alapvető megoldásként nyújtunk a gyakorlat számára.
A napraforgó-termesztés biztonságának és jövedelmezőségének növelését – a genetikai fejlődésen túl – a gyomirtás hatékonyságában rejlő tartalékok kiaknázása teszi lehetővé. A gyomirtó szernek ellenálló hibridek termesztésén alapuló gyomszabályozási technológia ezért töretlenül fejlődik egész Európában, így Magyarországon is. Az ehhez kapcsolódó napraforgó hibridek nemesítése a SAATEN-UNION részéről kiemelt jelentőségű, így hazánkban is elsőként kezdi meg azon újgenerációs, CLEARFIELD PLUS napraforgó hibridek forgalmazását, melyek a hamarosan elérhető, új gyomirtási rendszerben is alkalmazhatóak lesznek.
A Pioneer termékportfóliójában az innováció nem pusztán egy jól hangzó marketing szlogen, hanem nagyon is kézzel fogható, a gyakorlatban megvalósuló tény. A Pioneer innovációs pillérei közül a legfontosabb az új termékportfólió: az újonnan bevezetett hibridek jelentős terméselőnyt mutatnak a saját termékfejlesztési kísérleteinkben és a NÉBIH által kivitelezett regisztrációs kísérletekben egyaránt. Az innováció további fontos része a termelők felé tett egyedülálló szolgáltatás, a Pioneer EnClass® hibrid ajánlási rendszer. Segítségével a termelők a saját területükre, a saját környezeti kihívásaikra a legjobban illeszkedő hibridet tudják választani. A Pioneer innováció azonban még itt sem áll meg. Jelentős fejlesztések történtek az információ technológia területén is. Szolgáltatásunk részét képezi az Agro-Assist alkalmazás, mely weboldalon vagy okos telefonra, táblagépre töltve hasznos segítség a gazdálkodóknak.
Az Euralis napraforgóinak nemesítési hátterét a cég résztulajdonában álló Soltis biztosítja, mely a világpiacon ma napjaink egyik vezető napraforgó-nemesítő vállalkozása. Magyarországon, Szeged mellett is folyik ilyen tevékenység. A célok között szerepel a termőképesség, az olajtartalom, a betegség ellenállóság, a szárazságtűrés valamint a koraiság elérése a termésstabilitás megőrzése mellett.
A legutóbbi mezőgazdasági kiállításon figyeltem a látogatókat. Volt, aki csak azt kereste, amire azt mondta: „már volt…”. Mások viszont „valami mást, újat is” kerestek és találtak is.
Az elmúlt évek időjárási szélsőségei, továbbá talajaink tápanyag-szolgáltató képességének és általános kultúrállapotának megváltozása sok esetben nem tette lehetővé, hogy a növények genetikai potenciáljukat megközelítő termést neveljenek. Egyre gyakrabban kénytelen így a kukorica is stresszes időszakoksorozatát túlélni a vegetációs időszakban, amelynek oka lehet extrém hőség vagy hideg, csapadékhiány, levegőtlen talajszerkezet, a felvehető makro- vagy mikroelemek hiánya, a rovarok vagy gombabetegségek által kiváltott kártétel, valamint a gyomirtó szerek okozta mellékhatások, hogy csak néhányat említsünk. Sok-sok olyan tényező, amelyek hatását a növénytermesztők csak korlátozottan tudják befolyásolni.
A hazai napraforgó termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben a kultúra megítélése, a termesztés intenzitása, és a használt genotípusok jellemzői tekintetében. Előtérbe kerültek az olyan technológiai fejlesztések, melyek választ adhatnak az egyre változékonyabb időjárás okozta viszontagságokra, majd a biztonságosabb termelést zászlóra tűzve körvonalazódott, hogy új megoldásokat igényel a gyakorlat. A SAATEN-UNION ezért a napraforgó hibridek európai fejlesztését a versenytársakkal szemben gyökeresen más genetikai alapokra helyezve kezdte el néhány évvel ezelőtt. A nemesítési munka fókuszában már a kezdetektől a termelői igények állnak, így egyszerre több, a termesztés biztonságát, rugalmasságát szolgáló jellemzőt alapvető megoldásként nyújtunk a gyakorlat számára.
A SAATEN-UNION legújabb generációs imidazolinon-ellenálló, azaz Clearfield Plus napraforgó hibridjeinek megjelenésével új korszak veszi kezdetét a hazai napraforgó termesztésben. A sikeres fejlesztői munka és a széleskörű szántóföldi tesztek eredményeképpen a SAATEN-UNION hazánkban is elsőként kezdi meg azon újgenerációs, Clearfield Plus napraforgó hibridek forgalmazását, melyek a hamarosan elérhető, új gyomirtási rendszerben is alkalmazhatóak lesznek.
Folyamatosan lépnek színre az új generációs Syngenta kukorica hibridek, bizonyítva a hazai nemesítői munka eredményességét. Az új hibridekkel szembeni elvárások újfent magasabbak, mint amelyekkel elődeik megmérettettek. A termőképesség, vízleadó képesség illetve vízleadási dinamika mellé szinte azonos súllyal társul most már a termőhelyi- és évjáratstabilitás, sőt továbbmegyek a szélsőséges körülményekhez való alkalmazkodás. Ezek harmónikus összessége ötvöződik az új generációs hibridjeinkben, legyen szó bármely éréscsoportról.
Mert ez a valódi plusz: Nagyüzemi parcellaméreten tapasztalhatjuk meg a hibrid tulajdonságait. Azonos agrotechnológia mellett vethető össze a teljesítmény-különbség a két hibrid között. Mivel azonos a műtrágya mennyiség is, a terméskülönbség nem a műtrágyahatásból adódik.
A siker tovább folytatódik
2014-ben a napraforgó vetésterülete 615 000 ha volt, melyet nagy nehézségek árán sikerült betakarítani, 2,65 t/ha terméseredménnyel (forrás: VSZT). Ez egyértelmű javulás az előző 2 évhez képest (2013-ban 2,46 t/ha, 2012-ben 2,08 t/ha). Most is adódtak nagy területi eltérések: pl. Dunaújvárosban 4 t/ha körül arattak, Ráckeve-Kiskunlacháza térségében 3,5-3,6 t/ha körül, de az Északi-középhegység lábánál csak 2 t/ha közeli eredmények lettek. A betakarítás idejére extrém mennyiségű csapadék hullott, főleg a Dunántúlon, gyakran állománykezelés után, ezzel jelentősen rontva a termésminőséget.
2014 tavaszán cégünk, az Euralis Kft. a magyar piacon egy teljesen új genetikai háttérrel rendelkező kukoricahibrid családot vezetett be, Tropical Dent© néven.
Nagy teljesítményű, stabil hibridek, technológiai ajánlás és precíz kivitelezés
Az immáron harmadik éve megrendezett tanácskozás fő célja volt bemutatni és áttekintést adni a Holstein tenyésztés, tejtermelés, takarmányozás és silókukorica hibrid etetési kísérletek legfrissebb hazai valamint nemzetközi eredményeiről és aktualitásairól. A megnyitóban Perczel Péter, a Limagrain Central Europe SE Magyarországi Fióktelepének LGAN projekt vezetője bemutatta azt a hiánypótló kiadványt, mellyel a cég a silókukorica termesztésben, és a szilázskészítés folyamatában segíthet a magyar tejtermelő gazdáknak könnyen áttekinthető ábrákkal, rajzokkal és értelmezhető módon. A nem tudományos igénnyel készült, de sok hasznos gyakorlati tapasztalatot összefoglaló könyv az első része egy kisebb sorozatnak.
A mezőgazdaságban szinte semmi nem kiszámítható, erre tökéletes példaként szolgál a 2013. és a 2014-es év. A tavalyi aszályos időjárást egy enyhe tél, és egy hűvösebb, csapadékos tavasz követte. Sok termelő számára ez több problémát is okozott, először jelentkezett egy szinte kezelhetetlen pocokkártétel, majd a sárgarozsda okozott jelentős veszteségeket a búzatermelőknek. És mintha ez nem lett volna elég, beindult az esőzés a kalászos betakarítás második felére, és az addig is gyenge minőséget tovább rontotta. A kukoricatermelők sem jártak jobban, hiszen jelentős késéssel, magas víztartalommal, és sok helyen fuzáriummal terhelten tudták aratni a termést. A felvásárlási árról már nem is beszélve.
Visegrádon, nagy plénum előtt, egy rendhagyó program keretében mutatta be a KWS legújabb gyöngyszemét a KWS 2482-t.
TROPICAL DENT© – az egyedülálló genetika a kukoricatermesztésben
Megújult arculattal várta a gazdálkodókat a DEKALB csapat a + 1 tonna program agárdi bemutató helyszínén szeptember közepén. Egy szenvedéllyel felvértezett fejlesztő csapat rendkívül impozáns bemutatója által sikerült a mintegy 600 érdeklődőnek bizonyítani azt, amit Szitai Ádám új kereskedelmi vezető is kiemelt köszöntő beszédében, vagyis azt a teljesítményt, amivel egységnyi területről minél kevesebb energia- és vízfelhasználás mellett a legtöbb termést tudjuk realizálni. A DEKALB márka sikerét bizonyító tények mögött odaadó szakmai munka folyik, töretlen az innováció, melyet a DEKALB márka évekig hirdetett szlogenjében is, amely most szintén megváltozik a DEKALB arculattal egyetemben.
A generációváltás folyamata látványos a Gabonakutatónál, egyre több fiatal szakember tűnik fel kutatási fronton és a Gabonakutató értékesítő csapatában is. A hagyományos, szeptember 2-ai bemutatón már ők prezentálták az új kukoricahibrideket.
A Pioneer Portfólió Farm minden évben bemutatja a legkorszerűbb növénytermesztési technológiákat kukorica, repce és napraforgó kultúrákban. Szeptemberben a dombóvári rendezvény helyszínére látogattunk, ahol a mintaparcellákon a legújabb Pioneer portfólión kívül a DuPont növényvédelmi technológiáival, illetve a Genezis műtrágyázási programjával ismerkedhettünk meg a fent említett kultúrák vonatkozásában. A szakmai információkban gazdag rendezvényt Timár Béla nyitotta meg, s egyúttal megköszönte a termelő kollégák bizalmát a cég Maximus® és a Clearfield® hibrid repcéi iránt. A 2014-es repce vetőmag-értékesítési szezont a DuPont Pioneer kiemelkedő eredménnyel zárta.
A korábbi évekhez hasonlóan az idei kukorica-fajtabemutatóra is érdeklődők százai látogattak el az ország minden pontjáról, hogy tájékozódjanak a kukoricát érintő aktualitásokról, valamint a növénytermesztésben rejlő lehetőségekről.
A hazai zöldségtermesztés egyik legdinamikusabban fejlődő kultúrája a csemegekukorica, a kontinens legnagyobb termőterülete hazánkban van. A kedvelt élelmiszernövény iránti növekvő kereslet azt eredményezte, hogy idén az előző évinél 3 ezer hektárral nagyobb területen, 37 ezer hektáron termesztenek a gazdálkodók csemegekukoricát. A szakemberek szerint vannak tartalékok az ágazatban.
Kiváló termőképességIntenzív növekedésű korai hibrid, megkésett vetésekhez isKiváló télállóság, regenerálódó képesség és termésstabilitás
A kiemelkedő termésszintek és a termésstabilitás bajnokaGyors és veszteségektől mentes betakaríthatóság a korai és homogén érésnek köszönhetőenKiváló fóma-tolerancia, jó állóképesség, rendkívüli alkalmazkodó képesség
A 2014-es vetési szezonban a Bayer Seeds olyan hibrid repcékből álló portfólióval jelentkezik, melynek tagjai kimagasló olajtartalommal rendelkeznek. A magasabb olajtartalom többletjövedelem elérését teszi lehetővé.
A magyarországi repcetermesztést minden túlzás nélkül hívhatjuk „kihívásokban gazdagnak”. Eleve igényes technológiai növényként tartjuk számon. A hosszú tenyészideje alatt sok kártevő és kórokozó célpontja. Vetés előtt sokszor dilemmát okoz a termelőknek, vajon el tudják-e vetni a növényt a nyári aszály miatt. A neonikotinoid tartalmú csávázószerek 2 éves(?) EU moratóriuma pedig nagymértékben leszűkítette a kezdeti rovarkártevők elleni védekezés lehetőségeit.
A RAPOOL 1974-es megalakítása óta közel duplájára, hektáronként 4 tonnára emelkedett a nagy repcetermelő országok üzemi átlagtermése.
A RAPOOL egy 40 éve alakult szövetség, melyet német nemesítő házak hoztak létre. A vállalat három tulajdonosa 1897, 1923 és 1954 óta foglalkozik nemesítéssel, kiérdemelve ezzel a legnagyobb múltú, legnagyobb hagyományokkal és legmélyebb „gyökerekkel” rendelkező európai repcenemesítő címet.
A 2014-es vetési szezonban a Bayer Seeds olyan hibrid repcékből álló portfólióval jelentkezik, melynek tagjai kimagasló olajtartalommal rendelkeznek. A magasabb olajtartalom többletjövedelem elérését teszi lehetővé.
A magyarországi repcetermesztést minden túlzás nélkül hívhatjuk „kihívásokban gazdagnak”. Eleve igényes technológiai növényként tartjuk számon. A hosszú tenyészideje alatt sok kártevő és kórokozó célpontja. Vetés előtt sokszor dilemmát okoz a termelőknek, vajon el tudják-e vetni a növényt a nyári aszály miatt. A neonikotinoid tartalmú csávázószerek 2 éves(?) EU moratóriuma pedig nagymértékben leszűkítette a kezdeti rovarkártevők elleni védekezés lehetőségeit.
A tavalyi évben bevezetett hibridünket több, mint 300 termelő választotta az előző vetési szezonban. Minden 5. elkötelezett repcetermelő vetett a DK EXSTORM hibridünkből. Kérdezze meg gazdatársait, mi a véleményük a hibridről!
A mezőgazdaság a természetnek legkitettebb gazdasági ágak közé tartozik. Különösen igaz ez az olyan éghajlati adottságú országokban, mint Magyarország, ahol két zóna találkozik. Az elmúlt őszi-téli időszak leginkább atlanti-óceáni klímára emlékeztetett bennünket, míg a korán érkező tavasz száraz volt és meleg, ami viszont a szélsőségesen kontinentális klímára jellemző. Az ilyen helyzetekben különösen nagy értéke van a hatékonyságot, biztonságot növelő innovációnak.
Békéscsabától 2 km-re a 47-es főút mellett elhaladva sokak szeme megakad egy tanyán, melyről nem is gondolnák, hogy ott állattenyésztés és mezőgazdasági munka folyik. Sokkal inkább nyaralónak nézné a felületes szemlélődő ezt a farmot. Ezzel szemben nagyon sok munka, céltudatosság és maximális igényesség alkotta a farmot. Kérem, tekintsenek bele a Medovarszki Farm történelmébe, érdemes…
Légrádi Miklós sajátos gondolatai a növénytermesztésről
Kelet-Magyarországon, az észak-alföldi régió közepén helyezkedik el Hajdú-Bihar megye. Mezőgazdasági jelentőségét mutatja, hogy az ország egyik legértékesebb termőtája a hajdúsági löszháton található. Ez az adottság megalapozza, hogy az itt gazdálkodók magas technológiai színvonalat tudjanak elérni. Természetesen nem mindenhol találhatunk ilyen kiemelkedő talajadottságokat. Elég csak megemlíteni a megye északnyugati részén található hortobágyi füves pusztát, ahol a talajviszonyok korántsem optimálisak, de az északi irányból a megyébe benyúló nyírségi homoktalajok sem ideálisak a gazdálkodásra.
A Clearfield® gyomirtási rendszer jövőbeni térhódítása az utóbbi két év lendülete alapján minden korábbi elképzelést felülmúlhat. 2012-ben 5 ezer, 2013-ban pedig már 18 ezer hektáron vetettek Clearfield® repcét az országban. A vetésterület egy év alatt háromszorosára nőtt, és ez várhatóan a következő vetési időszakban duplázódni fog!
Az elmúlt évtől kezdődően vezette be a Pioneer a Prémium vetőmag ajánlatát, mely még nagyobb biztonságot nyújt a termelőknek a vetés idején előforduló kedvezőtlen körülmények kivédésére. A nagy termések elérésének egyik sarokpontja a kelés minőségében rejlik, a Pioneer Prémium Ajánlat éppen ebben ad nagy segítséget – a legjobb hibridjeink közül is a legjobb minőségű tételeket kínáljuk partnereinknek.
Valamikor kamasz koromban írtam az utolsó naplómat. Nem tartozott a napi tevékenységeim közé, mindig csak akkor ragadtam tollat, amikor fontos esemény történt, vagy magával ragadott egy érzés, vagy csak egyszerűen fontosnak éreztem leírni a gondolataimat későbbi, nagy jelentőségének okán.
Az utóbbi 90 napra nézve a talajok víztelítettsége a sokévi átlaghoz képest a nyugati, és észak-nyugati területeket leszámítva országszerte negatív értéket mutat. Az ország területének háromnegyedén átlagosan közel 50 mm a hiány. Reméljük a folytatás kedvezően alakul majd, eddig azonban úgy tűnik hogy 2014-ben ismét aszályos évünk lehet.
A hazai napraforgó termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben a kultúra megítélése, a termesztés intenzitása, és a használt genotípusok jellemzői tekintetében. Előtérbe kerültek az olyan technológiai fejlesztések, melyek választ adhatnak az egyre változékonyabb időjárás okozta viszontagságokra, majd a biztonságosabb termelést zászlóra tűzve körvonalazódott, hogy új megoldásokat igényel a gyakorlat.
Az utóbbi évek sikerei nyomán döntött úgy a Dow Seeds, hogy Magyarországon, Szegeden építi fel Európa egyik legnagyobb és legmodernebb, minden igényt kielégítő nemesítő állomását. Ehhez kellett, hogy az előző években itt elvégzett munka sikeres legyen és a Magyarországon felhalmozott tudás, tapasztalat, megújuló körülmények között még hatékonyabban működve szolgálja a magyar és európai gazdálkodókat.
Az elmúlt évek időjárási szélsőségei, továbbá talajaink tápanyag-szolgáltató képességének és általános kultúrállapotának megváltozása sok esetben nem tette lehetővé, hogy a növények genetikai potenciáljukat megközelítő termést neveljenek. Egyre gyakrabban kénytelen így a kukorica is stresszes időszakok sorozatát túlélni a vegetációs időszakban, amelynek oka lehet extrém hőség vagy hideg, csapadékhiány, levegőtlen talajszerkezet, a felvehető makro- vagy mikroelemek hiánya, a rovarok vagy gombabetegségek által kiváltott kártétel, valamint a gyomirtó szerek okozta mellékhatások, hogy csak néhányat említsünk. Sok-sok olyan tényező, amelyek hatását a növénytermesztők csak korlátozottan tudják befolyásolni.
Miért termeljünk többet? Külföldi kutatások alapján a világ népessége 2030-ra 1,4 milliárd emberrel fog növekedni. A népességnövekedés mellett a középréteg növekedésére számítanak. Ez a feldolgozott élelmiszerek, és a hús iránti kereslet növekedését irányozza elő, legalább harminc százalékkal a 2000 évhez képest. Ezek a tendenciák jól mutatják a takarmánynövények termelésének növekedési irányát.
Magas termőképesség és stabilitás Az idei évben a hazai napraforgó vetésterület kis mértékű csökkenést mutatott, összesen mintegy 605 000 ha került elvetésre (2012-ben 617 000 ha). Az országos termésátlag 2,46 t/ha lett, ami lényegesen jobb, mint a tavalyi (2,08 t/ha). Helyenként ennél magasabb terméseredmények is születtek (3,2–4,7 t/ha). A terméseredmények javulását az időjárás június végéig tartó csapadékosabb jellege okozta, amely aztán július-augusztusban sajnos átváltott aszályos periódusba.
Egerszalókon tartotta 2013 decemberében a Monsanto Hungária Kft. a hagyományos kereskedelmi nyitó rendezvényét. A hat országot magába foglaló kelet-közép-európai régióhoz tartozó Magyarország új kereskedelmi vezetője, Szabó Szilárd 2013. szeptember 1-jétől vette át a kereskedelem irányítását, hiszen Szanyi István a kelet-közép-európai régió kereskedelmi vezetői tisztségét tölti be ősz óta.
Az RAGT legjobb hibridjei a 380-as FAO-számú Alexxandra, és 390-es Phileaxx. Mindkét hibrid magas termőképességéről, és aszálytűrő képességéről híres. A termelők véleménye alapján mindketten kiérdemelték – a csak a legjobbaknak járó – stressztűrő minősítést, melyet a logóval jelölünk. Évek óta a piacon vannak és folyamatosan a legjobbak között szerepelnek, mind a kísérletekben, mind az üzemi táblákon.
A hazai napraforgó termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben a kultúra megítélése, a termesztés intenzitása, és a használt genotípusok jellemzői tekintetében. Előtérbe kerültek az olyan technológiai fejlesztések, melyek választ adhatnak az egyre változékonyabb időjárás okozta viszontagságokra, majd a biztonságosabb termelést zászlóra tűzve körvonalazódott, hogy új megoldásokat igényel a gyakorlat.
A magyar kukoricatermelők legnagyobb problémája az időjárás, ezen belül pedig a csapadékellátottság kiszámíthatatlansága. DEKALB nemesítői olyan hibrideket fejlesztenek, melyek megbízható teljesítményt nyújtanak mind aszályos mind csapadékos évjáratokban.
Az elmúlt évek időjárási szélsőségei, továbbá talajaink tápanyag-szolgáltató képességének és általános kultúrállapotának megváltozása sok esetben nem tette lehetővé, hogy a növények genetikai potenciáljukat megközelítő termést neveljenek. Egyre gyakrabban kénytelen így a kukorica is stresszes időszakok sorozatát túlélni a vegetációs időszakban, amelynek oka lehet extrém hőség vagy hideg, csapadékhiány, levegőtlen talajszerkezet, a felvehető makro- vagy mikroelemek hiánya, a rovarok vagy gombabetegségek által kiváltott kártétel, valamint a gyomirtó szerek okozta mellékhatások, hogy csak néhányat említsünk. Sok-sok olyan tényező, amelyek hatását a növénytermesztők csak korlátozottan tudják befolyásolni.
2014 tavaszán cégünk, az Euralis Kft. a magyar piacon egy teljesen új genetikai háttérrel rendelkező kukoricahibrid családot vezet be, Tropical Dent© néven.
Ha valamiről híres az RAGT, akkor az a nemesítő munka hatékonysága. A magyarországi éghajlati körülményekre való nemesítés sikerét mi sem példázza jobban, mint az, hogy hazai jelenlét minden évében került a Nemzeti Fajtajegyzékbe frissen elismert új RAGT hibrid. Az idén sem lesz ez másképp! Évről évre növekszik az RAGT napraforgóhibridek vetésterülete is! A napraforgópiacon immár minden szegmensben tudunk hibridet ajánlani.
Magyarország viszonylatában harmadik éve beszélhetünk valamilyen típusú szárazságról és a kukorica számára aszályról. Az idei évben a szemkitelítődés kori aszály befolyásolta leginkább a betakarított termésünk mennyiségét. Eredményeként sok termelő meglepődve szemléli a betakarítási eredményeket: a szemszám, térfogat megvan, viszont a hektolitertömeg hiányzik. Egyszerűen, a kukorica nem nyomja a mérleget.
Mindig nagy várakozás előzi meg azokat a mezőgép-fejlesztési eredményeket, amelyeket a világelső mezőgazdasági gépseregszemleként számon tartott Agritechnica kiállításon mutatnak be a gyártók, akik közül sokan vesznek részt a kiállítás rangos pályázatán is.
A hibridválasztás nagy jelentőséggel bír vízleadás szempontjából. A DEKALB kukorica hibridek jó vízleadási tulajdonságukról ismertek. Éréscsoporton belül a hibridek közti különbség 2–4% közötti, ami egy 8 tonnás termésszintnél akár 8–16 ezer Ft előnyt is jelent a DEKALB hibridekkel.
Az Optimum® AQUAmax® hibridek az elmúlt évtizedek, tudatos és szakszerű nemesítési folyamatának eredménye. Ennek a munkának kulcsfontosságú kérdése meghatározni azokat a specifikus tulajdonságokat, amelyek leginkább befolyásolják a növény teljesítményét száraz, aszályos körülmények között. E tulajdonságok együttesen eredményezik a kevesebb vízfelhasználást egységnyi terméshez. Az Optimum® AQUAmax® termékkör, a P9175 és a P0216 mellett a 2014-es évben tovább bővül, a P0412 hibriddel.
Négy évvel ezelőtt indította el a DuPont Pioneer vállalat a Pioneer Portfólió Farm kísérleti rendszerét, mely kísérletekben a Pioneer hibridek tesztelése zajlik nyilvánosan, különböző agronómiai kísérletekkel ötvözve. Az ország 13 helyszínén láthatjuk a helyszínenként mintegy 1 hektárnyi területet elfoglaló parcellákat, lefedve ezzel valamennyi magyarországi termőtájat. A kukorica és napraforgó hibridek összehasonlításán túlmenően az agronómiai kísérletek teszik különösen értékessé ezt a rendszert, hiszen ezzel a gazdálkodók számára nagyon fontos, a hibridekhez tartozó információkat bocsájtják a gazdálkodók rendelkezésére. Az eredmények ismeretében és annak felhasználásával az adott hibrid adott területen való termesztése sikeresebb lehet, végeredményben nagyobb jövedelmet biztosíthat a termelő számára.
A DEKALB nemesítő- és fejlesztő csapata elkötelezett annak érdekében, hogy a magyar köztermesztésben csak olyan termékekkel jelenjen meg a piacon, amelyek alkalmasak arra, hogy piacvezetővé váljanak. Az elmúlt évekből a EXAGON, EXOCET, DK EXQUISITE repce hibridek az akkori termelői igényeknek legjobban megfelelő termékek voltak.
Újdonságokkal bővült az RAGT repcevetőmag-kínálata a 2013–14-es szezonra. Azok, akik figyelemmel kísérik a regisztrációs vizsgálatok eredményeit és ennek alapján hamar megtalálják a jövő nagy ígéretű termékeit, már tavaly felfigyeltek két korai hibridre, melyek mostantól elérhetővé váltak a termelők számára is. Mindkettő nagyszerű eredményeket hozott a magyarországi tesztek során:
A XX. Alföldi Állattenyésztési Napok Magyar Növénytermesztésért Pályázatának II. díját az LG 34.90 tejfakasztó hibridkukorica érdemelte ki. A Limagrain évek óta nemesít és vizsgál újabb és újabb magas rostemészthetőségű kukoricahibrideket LG Animal Nutrition ismertető jelöléssel. Az európai és hazánk szűkebb szomszédságában tapasztalt gyakorlat azt mutatja, hogy ilyen speciális silókukorica-hibridek használata tejelő tehenenként akár napi 1–1,5 liter többlet tejtermelést eredményez (egyéb kukoricahibridekkel összehasonlítva). Azonban hangsúlyozni kell, hogy a kiváló minőséget biztosító összetevők csak akkor érhetők el, ha mind a szántóföldi termesztés folyamatában illetve a szilázskészítés során is okszerűen járunk el.
A herbicidtoleráns napraforgóhibridek Magyarországi bevezetését követõen, jelentõsen egyszerûbb lett a nehezen irtható, kétszikû gyomok elleni védekezés. Az elsõ ilyen Pioneer hibrid a PR63E82-es volt, amely a DuPontTM ExpressSunTM tulajdonságot hordozta magában. 2012-tõl a technológia még biztonságosabb megoldást kínál a napraforgó termesztõknek, ugyanis a Pioneer új homozigóta linolsavas hibrideket vezetett be. A P63LE13-as és a P64LE25-ös áttörést jelent a magasabb herbicidtolerancia szint, a magasabb olajtartalom, valamint a nagyobb termõképesség révén.
A hazai napraforgó termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben a kultúra megítélése, a termesztés intenzitása, és a használt genotípusok jellemzõi tekintetében. Elõtérbe kerültek az olyan technológiai fejlesztések, melyek választ adhatnak az egyre változékonyabb idõjárás okozta viszontagságokra, majd a biztonságosabb termelést zászlóra tûzve körvonalazódott, hogy új megoldásokat igényel a gyakorlat.
Ismét lezárult egy év, és máris benne vagyunk az új szezonban. Van, aki bevallja, van, aki tagadja, de lassanként beindul a piac a tavaszi vetõmagok értékesítése terén.
A termést limitáló környezeti tényezõk közül az aszály a legjelentõsebb. A vízhiány gyakran párosul extrém magas hõmérsékletekkel is, ami további terméscsökkenéshez vezethet. A különbözõ fenológiai fázisokban fellépõ szárazság különbözõ mértékû terméscsökkenést okoz.
A P9578-as egy korai FAO 320-as kukoricahibrid, amely a 2010-es bevezetését követõen idén már a második legnagyobb területen termesztett Pioneer hibrid. Közel 50.000 hektáron választották a magyar termelõk (forrás: Kleffmann). Népszerûségének oka, hogy gazdaságosan termeszthetõ, nagy termõképesség és jó vízleadás párosul ebben a hibridben.
Minden év új megmérettetés a kereskedelmi forgalomban szereplõ fajtáknak, hibrideknek. Kimondottan igaz ez a 2012-es évre, és a kukoricára. Ugyanis a csapadékhiánnyal párosuló, a hibridek virágzása idején beköszöntõ hõség olyan stresszhatást jelentett, amely a most forgalomba lévõ hibrideket korábban még nem érte. A hibridek most nem a terméspotenciáljuk alapján, hanem a stressz (különösen a szárazság- és hõ-) tûrésük, azaz a termésbiztonságuk alapján vizsgáztak.
Cikkekben, elõadásokban, szakmai tárgyú beszélgetések során gyakorta ejtünk szót a vetõmagról, akár egy adott tétel minõsége tekintetben, az ár kapcsán, vagy a fajtaválasztással összefüggésben.
Az elmúlt évek idõjárási szélsõségei, továbbá talajaink tápanyag-szolgáltató képességének és általános kultúrállapotának megváltozása sok esetben nem tette lehetõvé, hogy a növények genetikai potenciáljukat megközelítõ termést neveljenek.
Klopp Béla, a Balatonfõi Zrt. növénytermesztési ágazat vezetõje mutatja be gazdaságukat, miként alkalmazzák az ExpressSun™ technológiát, és megosztja kedvezõ tapasztalatait az új homozigóta herbicidtoleráns hibridekrõl, a P63LE13 és a P64LE25-rõl.
A 2012-es évben a kukoricaszezon a meteorológiai adatok szerint – országos átlagban – csapadékosabb volt, mint a 2011-es szezon.
Az idei évben a rendkívül száraz időjárás országrészenként nagyon eltérő napraforgóhozamokat (1,8–2,6 t/ha) eredményezett, az országos átlag végül közepes, 2,05 t/ha lett. Helyenként 3,5–4,0 t/ha terméseredmények is születtek, melyek a magas árakkal kiemelkedő jövedelmezõséget biztosítottak a szerencsés és jól felkészült gazdálkodóknak. Viszont a szárazság miatt általános jelenség volt az alacsony ezerkaszattömeg (léha kaszatok) és az alacsony olajtartalom.
Marton L. Csaba tudományos osztályvezetõ az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezõgazdasági Intézete és a Bázismag Kft. által szervezett kukorica tanácskozás keretében tartott elõadást augusztus végén a martonvásári kukoricanemesítési eredményekrõl. A nagy érdeklõdésre számot tartó prezentáció a szárazság és a légköri aszály problematikáját boncolgatta az egyes termesztéstechnológiai elemek és terméseredmények összefüggésében.
A kukorica silózás kezdetére idõzítette „Silókonferenciáját” Herceghalomban a Limagrain. Bevezetõ elõadásában Dr. Borbély Csaba a világ élelmezési helyzetét vázolta a népesedési adatok, a termõterületek és a rendelkezésre álló vízkészletek tükrében. Kiemelte, hogy a Föld 7 milliárd lakosából kb.13% alultáplált, 21–22% túlsúlyos és több mint 6,5 millió ember halt éhen eddig ebben az évben. Tejtermelésünkrõl elmondta, az EU tejtermelésének alig 1,04%-át adja Magyarország, míg például olajos-növényeknél 13,52%-ot. A belsõ tejfogyasztásunk is alacsony – a sajt 7,9 kg/fõ/év, a folyadéktej 76 kg/fõ/év, a vaj 0,8 kg/fõ/év – elmarad az egészségügyi ajánlásoktól, így ez nem serkenti a tejtermelés növekedését. A kutatási adatokból kitûnik a fogyasztás növelésében a legmeghatározóbb paraméter az ár mellett, az ízletesség.
Elõzõ lapszámunkban már beszámoltunk arról, hogy a DuPont Pioneer Juniálison bemutatott új növényvédõ szerek kitûnõen vizsgáztak. A több mint 1500 érdeklõdõt megmozgató bemutató sorozaton a termelõk testközelben láthatták a legújabb Pioneer hibrideket repce, kukorica és napraforgó kultúrákban.
Lehet magas, lehet alacsony, féltörpe. Lehet hagyományos és lehet herbicid toleráns is. Mindezek Pioneer repcék, amelyek a hibridek piacán elsõ helyen állnak Magyarországon. A piacvezetõ pozíció arra kötelez bennünket, hogy a gazdák számára a lehetõ legjobbat nyújtsuk holnap és holnapután is. Készüljünk fel a 2012-es repcevetésekre természetesen Pioneer hibridekkel. Megéri közülük válogatni.
„Innováció a Pioneertól: Optimum® AQUAmax®”
Június elején, járva a különbözõ fajta- és növényvédelmi bemutatókat, helyszínenként igencsak nagy eltérésekkel találkoztam mind az idõjárási elõzmények – gondolok itt az eltérõ csapadékmennyiségekre –, mind a növényi kultúrák állapotának tekintetében is.
A hazai repcetermesztés egy nehéz év vége felé közeledik. A tavalyi száraz, meleg õsszel a magágy készítés komoly gondokat okozott. A rögös, alacsony nedvességtartalmú talajokon a kelések hiányosak, a kezdeti fejlõdés vontatott volt.
A mezõgazdasági termelés eredményességét az idõjárás alakulása alapvetõen meghatározza. Ez a megállapítás különösen helytálló napjaink repcetermesztésére. Mivel idõjárásunkat befolyásolni nem tudjuk, ezért a termesztés sikere érdekében technológiánk fejlesztése jelentheti az egyik utat a termésbiztonság és a jövedelmezõség növelése felé. A siker másik kulcsa a tapasztalatokon alapuló fajtaválasztás lehet.
A DEKALB-hibridnemesítés az elmúlt 15 évben az OGURA-INRA eljárás meghonosításával csúcstechnológiájú hibrideket nemesített Európa-szerte, és sikerült bevezetnie olyan, egyre értékesebbé váló tulajdonságokat, mint például a megbízhatóság és kezelhetõség az újgenerációs, nagy teljesítményû repcehibridek növekvõ portfoliójába. A nemesítési technológia nagyon gyorsan fejlõdött, különösen az elmúlt évtizedben, és az itt alkalmazott innovatív megoldások rendkívül fontos szerepet játszottak a DEKALB-termékek kifejlesztésében.
Annak ellenére, hogy 2011. nehezen indult - és a növények vegetációs idõszakában is voltak kritikus idõjárási anomáliák, - elmondhatjuk, hogy a magyar növénytermesztés nem zárt rossz évet. A kukorica esetében több helyen kiemelkedõ termésekrõl hallottunk, hiszen nem volt ritka a 10-13 t/ha-os üzemi termés sem. Az ország kukorica termésátlaga 6,6 t/ha volt az elmúlt õsszel, míg 2010-ben átlagosan 6,7 tonnát lehetett aratni hektáronként. Érdekes tény, hogy míg 2010. 6,96 millió t szemes kukoricatermést produkált, addig a 2011-es esztendõ ehhez képest (a gyengébb országos átlag ellenére is) 7,69 millió t eredménnyel zárt. A vetésterület 1 117 000 hektárról 1 220 000 hektárra nõtt.
A Dow AgroSciences innovatív és hatékony növényvédõ szereirõl ismert és méltán elismert szereplõje az agráriumnak. A 2010-ben született Dow Seeds márka egyértelmûen kifejezi a hasonló üzletfilozófiát: a vetõmagos üzletág is elkötelezett az innováció, az új értékek létrehozása mellett. Az új divízió csak úgy lehet eredményes hazánkban, ha hozzájárul ahhoz, hogy tovább fejlõdhessen, új alternatívákkal gazdagodjon Magyarország mezõgazdasága.
2012 újabb mérföldkõ a Pioneer életében, hiszen ebben az évben négy új napraforgó hibridet vezetünk be: P64HE39, P63LE13, P64LE25 és P64LC09. A négy új hibrid a herbicid toleráns piacot célozza meg, melynek legfõbb oka, hogy az elmúlt években Magyarországon a napraforgó vetésterület 65%-án ezt a technológiát választották a termelõk.
Az elmúlt évek idõjárási anomáliáinak erõsödése valamint a talajaink tápanyag-ellátottságának és általános kultúrállapotának helyzete sok esetben nem teszi lehetõvé, hogy a növények genetikai potenciáljukat megközelítõ termést érjenek el. Egyre gyakrabban kénytelen így a kukorica is stresszes idõszakok sorozatát túlélni egy vegetációs ciklusban: legyen az extrém hõség vagy hideg, csapadékhiány, levegõtlen talajszerkezet, makro- vagy mikroelemek hiánya, a rovarok vagy gombabetegségek által kiváltott kártétel vagy a növényvédõ szerek okozta mellékhatások, hogy csak néhányat említsünk. Sok-sok olyan tényezõ, amelyeket a növénytermesztõk csak korlátozottan tudnak ellensúlyozni.
Miért a PR37N01-et választotta a kukoricatermesztõk döntõ többsége 2011-ben?
Annak ellenére, hogy 2011 nehezen indult – sõt a növények vegetációs idõszakában is voltak kritikus idõjárási anomáliák –, elmondhatjuk, hogy a magyar növénytermesztés globálisan nem zárt rossz évet. Kukorica esetében több helyen kiemelkedõ termésekrõl hallottunk, hiszen nem volt ritka a 10-13 t/ha-os üzemi termés sem. Az ország kukorica termésátlaga 6,6 t/ha volt az elmúlt õsszel, míg 2010-ben 6,7 tonnát lehetett learatni hektáronként. Érdekes tény, hogy míg 2010 6,96 millió tonna szemes kukorica termést produkált, addig a 2011-es esztendõ ehhez képest (a gyengébb országos átlag ellenére is) 7,69 millió tonna eredménnyel zárt. A vetésterület 1 117 000 hektárról 1 220 000 hektárra nõtt.
Az ÚJ DKC4014 a korai éréscsoportba tartozó (FAO 320) HD hibrid. Kiváló termõképességével és vízleadási tulajdonságával maga mögé kényszeríti az éréscsoport legjobb, legismertebb hibridjét, a DKC3511-et és rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, amely alapján kiérdemelte a HD logót. (HD logó: hõség- és szárazság tesztelt: terméseredménye az aszályos kísérleti helyeken is az átlag felett volt, a Monsanto nemesítõ- és fejlesztõmérnökei egybehangzóan úgy találják, hogy a hibrid teljesítménye kimagasló aszályos körülmények között is.)
A termést limitáló környezeti tényezõk közül az aszály a legjelentõsebb. A vízhiány gyakran párosul extrém magas hõmérsékletekkel is, ami további terméscsökkenéshez vezethet. A különbözõ fenológiai fázisokban fellépõ szárazság különbözõ mértékû terméscsökkenést okoz.
A martonvásári nemesítés legújabban ajánlott terméke az Mv 350 kukoricahibrid. Mint minden újdonság, az
Az elõzõ év teljesítményének értékelése során mi most a legjobb Pioneer hibridek eredményeit mutatjuk be.
Üzemi kísérletek eredményei, 2011.
A 2011-es gazdasági év újabb sikereket hozott a KWS cégcsoport számára. Annak ellenére, hogy Európán belül a gazdasági válság hatása még mindig érezhetõ volt, a KWS újabb elõrelépést tett az európai szemeskukorica-piac vezetõ pozíciójának eléréséért.
A Pioneernál mindig keressük a választ a kihívásokra, és ennek fényében olyan új hibrideket igyekszünk ajánlani a termelõinknek, melyek valamilyen szempontból, bizonyos tulajdonságaiknál fogva többet nyújtanak, mint az elõdeik. A P9578 esetében a nemesítõinknek oly mértékben sikerült a fõbb gazdasági értékmérõ tulajdonságait javítani, hogy egy egészen kivételes ajánlatot képez portfóliónkban.
A tavalyihoz képest idén háromszor annyi termelõ nevezett az RAGT kukorica termésversenyére, ami azt mutatja, hogy az RAGT Vetõmag Kft. és hibridjei egyre növekvõ népszerûségnek örvendenek hazánkban.
Kukorica fajtabemutató részesei lehettek õsszel az MTA Mezõgazdasági Kutatóintézet és a Bázismag Kft. közös rendezvényének vendégei. A vetõmag újdonságok bemutatása mellett szakmai elõadások gondoskodtak arról, hogy naprakész információhoz jussanak az érdeklõdõk a nemzetközi tendenciákat illetõen is.
Annak ellenére, hogy 2011 nehezen indult – sõt a növények vegetációs idõszakában is voltak kritikus idõjárási anomáliák, – elmondhatjuk, hogy a magyar növénytermesztés globálisan nem zárt rossz évet. Kukorica esetében több helyen kiemelkedõ termésekrõl hallottunk, hiszen nem volt ritka a 10-13 t/ha-os üzemi termés sem.
Idén újra bebizonyosodik, hogy a természetnél és a klímánál nincs változatosabb és furfangosabb dolog a világon: sohasem ismétlõdik ugyanaz, mindig más, mindig kifürkészhetetlen, és mindig arra készteti – nemcsak a növényt, de minket termesztõket is –, hogy örökké lesben álljunk, tettre készen a meglepetések kivédésére. Csakhogy ne menjünk messzire, ha összehasonlítjuk a tavalyi, állandóan szakadó esõkkel jellemezhetõ évet az ideivel, amikor hetek-hónapok múltak el csapadék nélkül, hát nem nehéz érzékeltetnünk a különbséget.
Miért a PR37N01-et választotta a kukoricatermesztõk döntõ többsége 2011-ben?
Dombóvárt elhagyva a 61-es útról hívogatóan tárul elénk egy 8 ha-os kiparcellázott terület, a Pioneer Portfólió Farm. Itt, az amúgy 2100 hektáron gazdálkodó Agrár Béta Kft. területén szeptember közepén rendezett kukorica fajtabemutatót a Pioneer.
A SAATEN-UNION hibrid búzái a hagyományos fajtákkal szemben jóval jelentõsebb fiziológiai aktivitással rendelkeznek – ez a jól ismert heterózis hatás, mely egyrészt magasabb terméspotenciált eredményez ugyanakkor jobb stressztoleranciával is együtt jár. A hibrid búzák erõteljesebb és mélyebbre hatoló gyökérzetükkel nagyobb szívóerõt tudnak kifejteni a talajban, így a tápanyag- és vízhasznosító-képességük is felülmúlja a hagyományos fajtákét. Forró, aszályos évjáratokban szinte hihetetlen terméstöbblet elérésére képesek a fajtákkal szemben, kedvezõ évjáratokban pedig képesek megmutatni azt az elképesztõ terméspotenciált, mely bennük rejlik. A hibrid búzák a fajtákkal szemben nagyobb vitalitással, fiziológiai aktivitással, robosztussággal rendelkeznek, és ez a teljesítménytöbblet biztosítja a magasabb és biztosabb termésszintet, különösen olyan nehéz termelési helyzetekben (rossz talajadottságok, szárazság, kedvezõtlen elõvetemény stb.) amikor a fajták nem képesek a bennük rejlõ genetikai potenciál realizálására.
A SAATEN-UNION hibrid búzái a hagyományos fajtákkal szemben jóval jelentõsebb fiziológiai aktivitással rendelkeznek – ez a jól ismert heterózis hatás, mely egyrészt magasabb terméspotenciált eredményez ugyanakkor jobb stressztoleranciával is együtt jár.
A repce betakarítását követõen érdemes visszanézni; milyen évet zárt maga mögött ez az olajipari növény? 2011-ben olyan területeken kellett a repcét kombájnolni, ahol tavaly kénytelen volt a termelõ esetleg késõn vetni, a repce kelése pedig késõbbre tolódhatott.
Az elmúlt évtizedben a repcetermelés a növénytermesztés egyik legdinamikusabban fejlõdõ ágazatává nõtte ki magát Európában éppúgy mint Magyarországon. A repce hasznosíthatóságának sokrétûsége – élelmiszer, takarmány, üzemanyag –, a repce iránti kereslet további emelkedése elõrevetíti, hogy a magyarországi növénytermesztés számára is stratégiai jelentõségûvé válik a meglévõ és a jövõben megnyíló piaci lehetõségek minél szélesebb kiaknázása.
Az õszi káposztarepce termesztése évrõl évre dinamikus fejlõdést mutat hazánkban. Sokrétû felhasználása (élelmiszeripar, bioüzemanyag, takarmánygyártás) elõrevetíti hosszú távú sikerét. Ezek a kedvezõ közgazdasági viszonyok, az új hibridek és fajták elterjedése, valamint a termesztéstechnológia ugrásszerû fejlõdése mind a repce termesztésére ösztönzik a termelõket. Az idén ehhez még hozzájárul a viszontagságos idõjárás miatti terméskiesés, amely magas felvásárlási árakat valószínûsít, hiszen már az év elején 110 ezer forintért kötötték a szerzõdéseket.
2006-ot írtunk, amikor bevezettük elsõ repcehibridünket Kelet-Európában, majd nem kellett hozzá 5 év, hogy az õszi káposztarepce hibridpiac minden negyedik hektárján Pioneer hibrid teremjen. E sikerek alapja az a versenyképes Pioneer hibrid választék, amely ma a legváltozatosabb termõhelyi és klimatikus adottságokra kínál ajánlatot a repcetermesztõk számára. A repcenemesítésbe fektetett erõforrások eredménye abban is tükrözõdik, hogy szinte minden évben adódott lehetõségünk új termékek bevezetésére, legyenek azok hagyományos hibridek vagy az egyedülálló Pioneer MAXIMUS® hibridek.
Méltán mondhatjuk, hogy a DEKALB repcehibridek a legnépszerûbbek Magyarországon, hisz immáron 13 esztendeje a DEKALB hibrideket és fajtákat választják a gazdálkodók a legnagyobb területre a hazai repcetermesztésben. Az elmúlt 7 évben több mint 440 ezer hektáron termesztettek DEKALB repcéket, amelyhez hasonló szintû elismerést nem sikerült kivívnia egyetlen hazai fajtatulajdonosnak sem. A siker kulcsa a gazdálkodók bizalma, a bizalom, amelyet a teljesítmény alapoz meg.
A tavalyi évben a megkésett betakarítások és talaj-elõkészítések, valamint a késõbbre húzódó vetések hatását idén tavasszal is nyögik még a hazai repceterületek. Nem kisebb súlyú ebben a kritikus helyzetben a belvíznek köszönhetõ veszteség sem, ami további problémákat jelentett a repcetermesztõk számára. Valamennyivel jobb kilátásra ad okot az a tény, miszerint a repce értékesítési lehetõségei adottak, így vetése ösztönzõ és jövedelemtermelõ az azzal dolgozó gazdálkodó számára.
Míg a tavalyi évben a vetésidõ, a tõszám- és a mûtrágya-kísérletek voltak a DEKALB Innovációs Centrumok kiemelt kérdései, addig idén a technológiai elemek kombinációja kerül kihangsúlyozásra. Ha a gazda úgy dönt, hogy emeli a tõszámot, – amitõl termésnövekedést vár el –, egyértelmû, hogy a mûtrágyadózisokat is emelnie kell, de nem mindegy, hogy milyen mértékben teszi ezt.
A 2010-ben lehullott, az átlagot messze meghaladó csapadék mennyiség szinte minden gazdaságban gondot okoz. A csapadékos idõjárás miatt a betakarítási munkák elhúzódtak és nem volt lehetõség az õszi talajmunkák elvégzésére. A teljesen átnedvesedett talajokra nem lehet a gépekkel rámenni, várni kell míg a talaj kellõen kiszárad ahhoz, hogy mûvelni lehessen. A belvízzel borított területeken már egészen biztos, hogy késõ tavasszal fog eldõlni, hogy mit is lehet kezdeni a területtel.
A vetésidõ meghatározza a növény növekedését és fejlõdését. A természetben magától értetõdõen, optimális idõpontban történik, a termesztett növényeknél a termesztõtõl függ, hogy eltalálja-e a legkedvezõbb idõpontot. Az optimális vetésidõ a szokásos naptári idõszakon belül 2-3 szakasz, amely növeli a termést és csökkenti a kukorica betakarításkori nedvességtartalmát.
Fókuszban a kukorica fuzáriózisa, illetve a fuzáriumos szártõkorhadás elleni védekezési lehetõségei
Az elmúlt évben indítottuk Pioneer Portfólió Farm kísérleti rendszerünket, mely kísérletekben a teljes termékskálánk elvetésre kerül, különbözõ agronómiai kísérletekkel ötvözve. Az ország 15 helyszínén kerültek beállításra, lefedve valamennyi termõtájat. A hibridek teljesítményének szokásos összehasonlításán túlmenõen az agronómiai kísérletek teszik különösen értékessé, hiszen a gazdálkodók számára nagyon fontos további információkkal szolgálnak az egyes hibridekrõl. Természetesen folytatni fogjuk tovább ezt a kísérleti rendszert, érdemes lesz látogatni 2011-ben is a Pioneer Portfólió Farmokat.
Hibridajánlatunkban kitüntetett szerepe van a FAO 300 elsõ felébe tartozó, korai hibrideknek. Ez az éréscsoport igen fontos Magyarországon, ezek közül kerülnek ki legnagyobb részben az õszi kalászos elõveteménynek szánt hibridek. Három nagy termõképességû, az utóbbi években bevezetett, gyors vízleadó képességgel rendelkezõ hibridet ajánlunk termelõinknek ebben a szegmensben: a PR38A79-et, a P9400-át és a P9578-at.
Avagy hogyan válasszunk kukoricahibridet a stabil termés érdekében?
A kukorica nemcsak a világnak, de nekünk magyaroknak is a legfontosabb szántóföldi növényünk, mondhatni „sárga aranyunk”, mely már több évtizede hoz dicsõséget nemesítõinknek, agrotechnikusainknak, sikereket, megélhetést a magyar kukoricatermelõknek és -kereskedõknek. Nem csoda, ha mindig is a szántóföldi növénytermesztés és kutatás fókuszában állt, és napjainkban is az elsõ számú ágazat, mely a kutatók és termesztõk érdekeltségére és érdeklõdésére kiemelten tarthat számot.
A DEKALB innováció= megtérülõ befektetés
Az elmúlt évek idõjárási anomáliáinak erõsödése valamint a talajaink tápanyag-ellátottságának és általános kultúrállapotának helyzete sok esetben nem teszi lehetõvé, hogy a növények genetikai potenciáljukat megközelítõ termést érjenek el.
A Monsanto hagyományos, év végi disztribútor találkozóján tette fel ezt a kérdést a meghívottaknak Csengõdi Péter, a cég kelet-európai fejlesztési vezetõje. Csend lett a teremben. Többen, csak a bajuszuk alatt motyogva válaszoltak a kérdésre, úgy, hogy a mellettük ülõ se hallja meg. Szkeptikus hangulat uralkodott, kattogtak az agykerekek: Vajon ez a kérdésfeltevés is az eladási stratégia része?
Dow Seeds (1. kép) új márkanév a Dow AgroSciences palettáján.
Vízleadás Termésszint Évjárat stabilitás Mindhármat szeretné egyben? Válassza a PIONEER hibrideket 2011-ben is!
Kukoricát a világ minden táján termeljük. Vetésterülete 157 millió ha. A gazdaságilag fejlett országokban elsõsorban abrak- vagy tömegtakarmányként hasznosítjuk. Az indiánok hagyományos növénye ma számos nép meghatározó élelmiszere, nem beszélve arról, hogy a mai élelmiszeripar is sokféle készítmény alapanyagául használja a kukoricát. A kukorica ipari felhasználása is sokrétû. A megújuló energiaforrások között szerepe fontos, a bioetanol és biogáz elõállításához egyre nagyobb mennyiséget használunk fel.
Termésbiztonság, jó vízleadási készség és nagy terméspotenciál jellemzi az extra nagy genetikai variabilitású Dekalb fajtákat. E tulajdonságok ismét bizonyítást nyertek a Bólyban és Enyingen megrendezésre került Dekalb Innovációs Centrum kísérleteit bemutató rendezvénysorozatán. Wortmann-Alt Gyula, a Monsanto munkatársa kísért bennünket végig a bemutatón, az alábbiakban a vetésidõ és a tõszámkísérletek eredményeirõl informáljuk Olvasóinkat.
A Pioneer az elmúlt években is számos új hibridet vezetett be a magyar piacra. A hazai kutató és nemesítõ állomás létrehozásával a termõképesség javítása mellett még inkább a hazai viszonyokhoz jobban alkalmazkodó hibrideket tudtunk a kukoricatermesztõknek ajánlani. A 2007-tõl piacra került hibridjeink teljesítményét és termésbiztonságát elismerve a gazdálkodók mind nagyobb számban választják az új generációs Pioneer kukoricákat. Cikkünkben ezekre az immár jelentõs szerepet betöltõ új hibridjeinkre szeretnénk rávilágítani, annak apropóján is, hogy már hozzáférhetõek a Kleffmann piackutató vállalat munkájának eredményei.
A SUMI AGRO Hungary Kft. szervezésében megtartott szeptemberi visegrádi tanácskozás fontos szakmai kérdések köré épült, és a nívós elõadások mindegyike foglalkozott az idei esztendõ rendkívüli idõjárásának következményeivel is. Az elhangzottakból szemezgettünk olvasóink számára.
A nyár második fele javarészt meleg volt, és száraz, ennek köszönhetõen a korai kukoricáink (MT Nele, MT Lena, MT Mattes, MT 261, MT Eco) július után, augusztusban is tovább növelték elõnyüket az április végén elvetett hagyományos kukoricákkal szemben, és a júliusi állapothoz képest még inkább elérhetõ közelségbe került a szeptember eleji szárítás nélküli betakarítás.
A kukoricatermesztésben eltérõ betakarítási, tárolási és felhasználási technológiák alakultak ki. Az 1970-80-as évtizedekben fõleg a szemesen, szárítva betakarítási és tárolási mód terjedt egyre jobban. Azonban az energiaárak növekedése következtében a szárítási költségek egyre jobban növelték a segédüzemági költségeket, illetve a kukoricatermesztés költségét.
Repcetermesztési visszatekintõ a 2009/10-es vegetációs évre
A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. módosított törvény – az EU rendeleteinek megfelelõen – szabályozza a növényfajta-oltalomból eredõ (Farm Saved Seed - FSS) díjigényt:
2010 minden szántóföldi kultúra szempontjából olyan esztendõ, amelyrõl sokat fogunk még beszélni. A gazdák számára sajnos nem hozott szerencsét az év, legyen az tavaszi vagy õszi vetésû növény. Ami a repcét illeti, nagy szárazsággal kellett szembenézni a vetések idején, aminek következtében sok repce ki sem kelt, a vetések egy része pedig hiányos, fejletlen állapotban ment a télbe. A mögöttünk lévõ tél az utóbbi évekhez képest jóval hidegebbnek bizonyult, viszont a leghidegebb napokon az Európa legtöbb országában jellemzõ hótakaró elég jól megvédte a vetéseket.
Repce szezonnyitó a Monsantoval
Az elmúlt néhány évben volt alkalmunk többször is beszámolni a DEKALB repcék kiváló termõképességérõl, vigoritásáról, alkalmazkodóképességérõl. Hadd említsem példaként az ExOCET 7,2 t/ha rekord-eredményét az üzemi kisérletben, amit aztán az üzemi termelésben is többször bizonyított 6t/ha feletti tábla-átlagokkal.
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a DuPont Juniálist, második alkalommal a Pioneer Hi-Bred közremûködésével. Idén a dalmandi helyszínre látogatott el az Agro Napló munkatársa. A több száz érdeklõdõ kisebb csoportokban tekinthette meg a kísérleti parcellákat napraforgó, kukorica, repce és kalászos kultúrákban.
Az õszi káposztarepce napjaink egyik legjelentõsebb növénye. Az Európai Unióban és hazánkban dinamikusan fejlõdik termesztése. A megtermelt repcemagot teljes egészében felhasználják az EU tagállamai, így a piaci lehetõségek továbbra is stabilak maradhatnak.
Az ábrán is nyomon követhetõ hûvös és csapadékos idõjárás ellenére a Dow AgroSciences március végén, április elején vetett korai kukoricahibridjei június elsõ felében már virágoztak.A diagrammon is nyomon követhetõ hûvös és csapadékos idõjárás ellenére a Dow AgroSciences március végén, április elején vetett korai kukoricahibridjei június elsõ felében már virágoztak
A hazai növénytermesztés korszerû vetésszerkezetének kialakításában mára már elvitathatatlanul meghatározó szerephez jutott az õszi káposztarepce, nemcsak jövedelmezõ termeszthetõsége miatt, hanem mint a következõ évi õszi kalászosok legjobb elõveteményeként is. A nehezen elõre jelezhetõ piaci és idõjárási körülmények között döntõ szempont az elérhetõ legmagasabb termés és a nagy termésbiztonság. A SAATEN-UNION ilyen helyzetben elsõsorban a hibridek termesztését javasolja a termelõknek.
Harmadik alkalommal indította el a Monsanto Hungária Kft. a népszerû Dekalb Innovációs Centrumok nevû kísérletsorozatát. – Idén négy Centrumban teszteljük fajtáinkat – nyilatkozta lapunknak Kökény Benõ, a cég termékmenedzsere, a kísérletsorozat fõkoordinátora Enyingen, a kísérlet beállításának napján.
Még ugyan alig vagyunk túl a bizonytalanságokon, már ami a kedvezõtlen szezonindítást jellemezte: a száraz õsz okozta egyenetlen keléseken, a felemás fejlõdési állapotokon, a hosszú kemény télen, még éppen csak fel tudtuk mérni a tavaszi induló állapotokat, és mi máris optimistán nézünk az elkövetkezõ termesztési idõszak, majd az azt követõ új évad elé.
Hazai növénytermesztésünkben igen nagy gondot okoz a leegyszerûsödött vetésszerkezet, amelyben a kukorica a gabonafélékkel együtt közel 70%-ot tesz ki. Ennek egyértelmûen kedvezõtlen hatása van szinte valamennyi agrotechnikai elem esetében. Annak ellenére, hogy a termésátlagok növekedtek, a termésingadozás mértéke ezzel együtt számottevõen nõtt.
Az elõzõ cikkben már szó esett a korán vethetõ (már 5°C-os talajhõmérséklettõl) korai kukoricákról. A következõ hónapokban egy cikksorozat keretében adunk hírt az aktualitásokról, az adott morfológiai állapotokról, tevékenységekrõl, és eredményekrõl ezzel a koncepcióval kapcsolatban.
Dekalb Konferencia két helyszínen Harmadik alkalommal rendezett a Dekalb konferenciát, januárban Debrecenben és Keszthelyen látták vendégül az érdeklõdõket. Idei elõadóikat is a fenti címû rendezvénynek megfelelõen választották ki.
Az szélsõséges idõjárási viszonyokhoz, és fokozódó termelõi elvárásokhoz alkalmazkodva, a Dow AgroSciences elkezdte a hagyományos termesztési technológiával termeszthetõ kukoricafajták új generációjának bevezetését a Magyar piacra. Ezeknek a nagy termõképességû, a változó klimatikus, és termesztési viszonyokhoz messzemenõen alkalmazkodó, ezért kimagasló termésbiztonságot nyújtó kukorica hibrideknek az elsõ képviselõje a DA SCIPIO (FAO 430).
Az elmúlt idõszakban már szinte „természetessé” váló hozam- és áringadozások miatt a növénytermesztés jövedelmezõsége 2010-ben is vélhetõen nehezen kalkulálható elõre. Ezért a tavaszi vetésekkel kapcsolatos döntéshozatalnál meghatározó jelentõségûvé válik a termésbiztonság és a költséghatékonyság. Az alacsonyabb költségszint mellett realizálható nagyobb termés és termésbiztonság eléréséhez üzemi szinten azonban szélesebb faj- és fajtaszortiment szükséges.
A népi hagyomány úgy tartja, ha újév napján férfi látogatja meg elõször a házat, egész évben szerencse mosolyog a ház lakóira. Ha azt nézzük, hogy 2010 elsõ munkanapján régi jó barátunkat, Herceg Zsoltot látogattuk meg Csaholcon, akkor reméljük, meghozzuk neki ebben az évben is a szerencsét. Mire is értjük ezt?
Alighanem emlékeznek tisztelt olvasóim Raymond Chandler amerikai krimi íróra. Én magam kedveltem könyveit és állandó hõsét a magánnyomozó Philippe Marlowe-t. Különösen kedveltem regényeinek címeit, s közülük is a kedvencem A legyezõ táncosnõ lovának esete és A kölcsönkért lány esete volt.
A mostani idõszak a termelõk számára a tervezés ideje. Az év elején bizonyára már sokan azon gondolkodnak, hogy milyen kukoricahibridekre fogják alapozni gazdálkodásukat. A hibridek kiválasztásában talán legfontosabb a saját tapasztalat mellett számos kísérlet eredménye is támpontot adhat.
A korai, FAO 300-as éréscsoportban az RAGT az idei szezonban mintegy 15 hibridet forgalmaz, ezek között kiemelkedõ szerep jut az ALEXXANDRÁNAK.
A Gabonakutató Nonprofit Kft. immár 85 éve foglalkozik növénynemesítéssel, munkánk eredményeképp közel 20 növényfaj fajtáit és hibridjeit kínáljuk a termelõknek.
Az õszi káposztarepce egyre nagyobb szerephez jut a magyarországi vetésforgóban. A növény fontosságának növekedésével együtt nõ a termesztésével kapcsolatos információ mennyisége is. Ugyanakkor a betakarított termés mennyiségének ingadozása továbbra is a legfájóbb pontja maradt a hazai repcetermesztésnek.
A betakarítási eredmények feldolgozása után a Pioneer hibridek idei kísérleti eredményeibõl szeretnénk közre adni egy összefoglalót. Az eredmények alapján pedig fókuszba állítjuk azokat az új és már jól ismert hibrideket, melyeket termõképességük és termésbiztonságuk folytán kiemelten ajánlunk az Önök figyelmébe.
NK Kansas – FAO 300
Stabil, megbízható hibridek minden körülmények között
Hamis vetõmag használatával: „dupla áron fele termés”
Az RAGT Vetõmag Kft. 2009. december 2-án tartotta a 2009-es „Alexxandra Termelõi Bajnokság” sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetését Budapesten, a Ramada Hotelben.
A következõ írásban az alábbi témaköröket szeretném áttekinteni: 1. A meteorológiai helyzet hazánkban 2009 nyarán és õsz elején a kukorica betakarításának megkezdéséig. 2. A tavasszal elhangzott kérdés – „Mire számíthatunk? A környezet hatása a kukorica kelésére és korai fejlõdésére. Kilátásaink a szezon további részeire, különös tekintettel a virágzási idõszakra.” – eddigi válaszainak rövid értékelése 3. Megfeleltünk-e a szélsõséges környezet kihívásainak?
Több, mint 1100 résztvevõje volt a két helyszínen megrendezett Dekalb Innovációs Centrumok rendezvénysorozatnak. Enyingen és Biharkeresztesen az érdeklõdõk elméleti és gyakorlati bemutatón vehettek részt neves külsõ szakértõk és a Monsanto, illetve a Timac Agro európai és hazai szakembereinek tolmácsolásában.
A 2009-es évben a mezõgazdaségi termelõknek is meg kellett küzdenie a gazdasági világválság okozta kihívásokkal. A mindenki számára ismert kedvezõtlen körülmények között, a gazdák még nagyobb hangsúlyt fektettek az inputanyagok, így a vetõmagok körültekintõ megválasztására. Tovább élezõdött a verseny a nemesítõházak között a termelõi bizalom elnyeréséért, amely „küzdelemben” a világ egyik legnagyobb vetõmag piacain, Észak-Amerikában, a Pioneer - folyamatos kutatási és fejlesztési munkájának köszönhetõen – tovább növelte elismertségét. A gazdák termékeinkbe vetett bizalma következtében az említett régió kukorica vetõmag piacán 2%-os, a szója estében 3%-os és a tavaszi káposztarepce piacán 5%-os bõvülést eredményezett a versenytársakkal szemben.
PR38A79 – P9400 – P9578 Az elmúlt évtõl egy teljesen új generáció jelent meg a FAO 300 elsõ felébe tartozó hibridek palettáján a Pioneer kínálatában. A Pioneer mindig is meghatározó volt ebben a szegmensben, elég ha csak a Clarica korszakra gondolunk vissza. Mostantól azonban egy új mércét jelentõ, termésben és agronómiai tulajdonságokban az eddigi hibrideket felülmúló „hármas-fogat” (merthogy három hibridrõl van szó) tagjai közül választhatnak a kukoricatermesztõk.
Minden hozzáértõ szakember hangsúlyosan beszél arról, hogy a jó termés fontos garanciája a jól megválasztott vetõmag. Ezért fontos, hogy a vetés idején, így õsszel minden gazdálkodó gondoljon erre a fontos körülményre. Az Agro Napló a maga sajátos eszközeivel – azaz az elsõ kézbõl származó információ megosztásával – próbálja segíteni, hogy a gazdálkodók a jövõ évben is jó termést takaríthassanak be. Ezért kérdezte a jelenlegi vetõmag-helyzetrõl Takács Gézát, a Vetõmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökét a közelmúltban.
Szerencsére változott idõjárásunk május végén, azóta a legtöbb helyen hullott csapadék, csökkentette az aszály okozta károkat. A júniusi esõs idõszak jellemzõje volt a heves zivatarok kialakulása, ilyen helyeken nagy mennyiségû esõ hullott viszonylag rövid idõ alatt. Sajnos a zivatarokat több helyen súlyos károkat okozó jégesõ kísérte.
Miközben mindenki az esõt várja, és azt igyekszik kalkulálgatni, mekkora terméskiesést okoz a szárazság, talán nem haszontalan egy kicsit elõretekinteni, és elgondolkozni a nyár végén esedékes õszi káposztarepce vetésekrõl.
A kukorica csõpenészét számos gombafaj okozza. Közülük a legfontosabbak a Fusarium és Aspergillus nemzetségekbe tartozó fajok. A mennyiségi és minõségi káron túl jelentõs toxinszennyezés is elõfordulhat. Itt számos toxin kaphat szerepet, ezért az ellenük való védekezés alapvetõ fontosságú. Ez lehet rezisztencia, lehet GMO, mint ennek egyik válfaja, lehet vegyszeres védekezés, agrotechnika, egyszóval az, amit integrált védelemnek szoktunk mondani. Itt a rezisztencia lehetõségeit kívánjuk kiemelni.
Akár termelõk, akár termékfejlesztõk vagy fajtaminõsítõ szakemberek vagyunk, az új kukoricahibrideket szakmai adatok, eredmények alapján választjuk ki a termelésre. A fajtakísérletekkel szemben ezért a legnagyobb elvárás a szakszerûség, a függetlenség és a hitelesség.
A globális felmelegedés sajnálatos módon hazánkat sem kíméli. Az utóbbi 10 év idõjárását tekintve látható, hogy a hagyományos népi hiedelmek már kevésbé válnak be. Egyre szélsõségesebbek a hõmérsékleti ingadozások, aszályos majd csapadékosabb periódusok váltakoznak egyre szabálytalanabb gyakorisággal.
Pioneer újgenerációs kukoricahibridjei már két eltérõ évjáratban bizonyítottak a gazdálkodóknak a szántóföldi viszonyok között is. Az elmúlt két teljesen eltérõ évben mutatott Pioneer termésbiztonság jól jelzi merre tart, melyek a fõ szelekciós kritériumai a Pioneer nemesítésének.
A kukoricahibridek a sok-sok jellemzõ tulajdonság mellett egymástól az éréshez szükséges idõtartam hosszában is jelentõsen különböznek. Az adott termõhelyen alkalmazható tenyészidõt az aktív hõ összeg határozza meg. Az északi országokban aránylag szûk az eltérõ tenyészidejû hibridek választéka. Minél délebbre megyünk a választékunk egyre bõvülhet. Magyarországon a kukorica termõhelyek adottságai alapján a FAO 100-tól FAO 600-ig terjedõen vethetünk hibrideket. A tenyészidõ használat azonban számos megfontolást rejt magában.
Az elmúlt évben a magyarországi napraforgó vetésterület ismét meghaladta a félmillió hektárt. A tavaszi vetéseket megelõzõen a napraforgómag ára az egekbe szökött, nem csoda, hogy a termesztési kedv fokozódott, a termelõk elkezdtek intenzívebb termesztés technológiákban gondolkodni, lényegesen jobb fajtaválaszték áll rendelkezésre, mint 5–6 évvel ezelõtt, következésképpen rekord termésátlag született.
A Monsanto – mint 100%-ban a mezõgazdasággal foglalkozó cég – elkötelezett híve a fejlesztésnek. Naponta több mint 2 millió dollárt költ új hibridek és a vetõmaghoz kapcsolodó technológiák fejlesztésére. „Sikeres gazdálkodás változó környezetben” címmel került megrendezésre januárban két helyszínen a Monsanto konferencia.
Az elhivatottságnak, szakmai tudásnak van eredménye? Szerintünk igen. A lajoskomáromi sertéstelep ennek kiváló példája. A kft. vezetõi amerikai mintára, kellõ elhivatottsággal a sertéstenyésztés iránt a 2000-es évben átépítették és 1000 kocás sertésteleppé varázsolták a korábbi kombinátot, amelynek azóta eltelt életútja példa értékû. Mára Magyarország egyik legjobb sertéstelepévé nõtte ki magát.
Visszagondolva az elmúlt év fejlesztési programjaira és a megvalósult fejlesztésekre, talán az egyik legnagyobb eredménynek könyvelhetjük el az egységes Közép-Európai Kísérleti Hálózat kialakítását. Ez azt jelenti, hogy 2008-ban elsõ ízben elértük, hogy az országhatárokat elfelejtve sikerült egy teljesen harmonizált, a magyar, a szlovák és a nyugat-romániai napraforgó-termesztési területeket reprezentáló egységes kísérleti rendszert létrehoznunk.
Ami az elmúlt évtizedben már többször elõfordult, az most újra bekövetkezett: két egymást követõ év jelentõs, és merõben eltérõ kihívás elé állította a magyar mezõgazdaságot, a magyar kukoricatermesztõket. A folyamatosan és drasztikusan emelkedõ költségek, a jelentõsen ingadozó értékesítési árak – vagyis az instabil gazdasági környezet – mellett a természeti tényezõk is igen különbözõek voltak a 2007-es és 2008-as évben. Míg 2007-ben hatalmas, tán még soha nem látott, hõstressz és az ehhez társuló vízhiány sanyargatta a kukoricát, addig 2008-ban majdnem tökéletes körülmények között fejlõdhetett a termés.
Mi az igazi biztonság a termelõ számára a kukoricatermesztésben? A Pioneer felveszi a kesztyût! Az év ezen idõszaka a tervezést jelenti a kukoricatermesztõk számára. Fontos döntések meghozatala elõtt állunk, többek között el kell dönteni mely hibridekre alapozzuk a 2009-es kukorica termesztésünket. A döntéseknél általában hajlunk arra, hogy a közvetlen mögöttünk levõ év tapasztalatait nagyobb súllyal vegyük figyelembe. Vegyük azonban számításba azt is, hogy a korábbi években szinte mindig más évjárat és más közgazdasági helyzet alakult ki, mint amire számítottunk volna.
A KWS Magyarország Kft. kilencedik éve van jelen hazánkban. Németországban a KWS a silókukorica vetésterület jelentõs hányadát magáénak tudja. E piacon dinamikus fejlõdés tapasztalható a magyarországi leányvállalatnál is. Dante nevû hibridünket, több évi köztermesztése után, a Koral (FAO 390) váltotta. Az új generációs hibrid magasabb hozama és termésstabilitása miatt méltó utódja a Dante-nak! Két jól mûködõ gazdaságot választottam ki, és illetékes szakemberüket kérdeztem, miért választottátok 2008-ban a Koral-t?
Az idei évben cégünk országosan 167 cégnél állított be kukorica hibrid összevetõ kísérletet. Ezeknek az a célja, hogy reális képet kapjanak a termelõk, illetve forgalmazók a különbözõ nemesítõházak hibrideinek teljesítményérõl. Ezenkívül az eredmények felhasználásával a termelõk segítséget kapnak a következõ évi döntésük meghozatalához.
Sajátos vonzásuk van a gödöllõi gazdanapoknak, a nyárinak és az õszinek is más-más. Mindenesetre a gazda akkor is kíváncsi, ha jó a termés és akkor is, ha rossz. Mármint kíváncsi a kísérletek eredményeire, és ami ezekbõl következik: melyik vetõmagot, növényvédõ szert és mûtrágyát ajánlják a tudomány emberei a következõ évre. Ezt az érdeklõdést igazolta a szeptember 18-án 11. alkalommal megrendezett bemutató is a Szent István Egyetem Mezõgazdaság- és Környezettudományi Karának szárítópusztai tanüzemében, a Növénytermesztési és Biomassza-hasznosítási Bemutató Központban.
A 2007-es rendkívül szélsõséges évben a Pioneer új hibridjei bizonyítottak aszálytûrésbõl, termésbiztonságból. Minden kísérlettípusban, legyen az hivatalos MgSzH vizsgálat, vagy a Pioneer és a termelõk által végzett ISO minõségbiztosítású, vagy független forgalmazók, meghatározó gazdaságok által beállított összevetés, a Pioneer hibridjei messze az élen szerepeltek. Több új hibridünk nevét ekkor tanulta meg a szakma, a kiváló kísérleti eredmények mellett a gyakorlatban is ezekhez fûzõdtek a legjobb termések.
A 2008-as évben ismét nagyszámú DEKALB bemutató kísérletet láthattak termelõ kollegáink országszerte. A kísérletek beállításánál gondosan megválasztottuk a helyszíneket és a statisztikai értékelhetõség érdekében kontroll hibrideket helyeztünk el a bemutató sorokban, amelyek segítségével ellenõrizhetjük a kísérletek homogenitását. Az idei évben 82 hely felelt meg az értékelhetõség szigorú kritériumainak.
A Pioneer márka stabilitásának titka A 2007-es rendkívüli aszály után idén minden tekintetben jobb évet fog zárni a magyar mezõgazdaság. Repcébõl, napraforgóból kiváló terméseket takarítottak be a gazdák, és kukoricából is átlagot meghaladó eredmények várhatóak. Igaz, a kukoricák július végi állapota rekordot ígért, azonban az augusztusi száraz, meleg periódus valószínûleg csökkentett a termésen. A végsõ eredmény kialakulásában nagy szerepe lesz annak, hogy az egyes hibridek hogyan reagáltak a szemkitelítõdéskor jött melegre.
Lökés az agrár K+F-nekMásfél évvel ezelõtt jelentették be – a Pioneer Hi-Breed magyarországi leányvállalata –, hogy egy nemesítõ kutató állomást hoznak létre hazánkban. A terveknek megfelelõen az idén tavasszal vehették birtokba a nemesítõk a cég új fajtakísérleti telepét. Ekkor vetették el néhány parcellán az elsõ kísérleteket. A beruházás megvalósulásával egy közel félmilliárd forintos új létesítmény szolgálja Magyarországon a növénynemesítést, egy olyan többletinformációs bázis, ahol az eddigieknél nagyobb számú kísérlet elvégzése mellett jóval több adat feldolgozására, a késõbbiekben pedig a gyakorlatba való átültetésére nyílik lehetõség.
A KWS 2002-ben indította magyarországi (közép-európai) kukorica nemesítési programját a békés-megyei Murony-ban. Az elsõ – részben hazai eredetû – hibridek bejelentése az MgSzH (volt OMMI) kísérletekbe 2007-ben történt.
A jövõben a Dow AgroSciences stratégiájában különös figyelmet fordít a termelékenység javítására, a meglévõ termékkör gondozására és a fejlesztésekre.
A pulykanevelés gazdaságosságát a környezeti tényezõk és a genetikai teljesítõképesség határozza meg.
A KWS Magyarország Kft. által forgalmazott kiváló repcefajták páratlan teljesítményüknek és termelõink bizalmának köszönhetõen már évek óta a repce vetõmag piac meghatározó tényezõi.
A MONSANTO hibrid- és fajtarepcéi évek óta bizonyítják a széles genetikai bázis és a korszerû nemesítési módszerek nyújtotta elõnyöket, amelyek a DEKALB® repcék kiváló teljesítményében megjelennek.
2008-ban is jó eredményeket várunk a Pioneer kukoricahibridektõl
Az idén is nagy érdeklõdés mellett tartotta meg a Summit-Agro már hagyományos, juniális szakmai bemutatóját és vevõtalálkozóját.
A Pioneer repcében is hibrideket nemesít!
A hibridkukorica elõállítás a hazai kukoricatermesztési ágazat esszenciális eleme.
A kukorica a világ és Magyarország egyik legfontosabb növénye. Kiemelkedõ jelentõségét a sokirányú hasznosíthatóságának és kitûnõ alkalmazkodóképességének is köszönheti.
Napraforgó peronoszpóra (Plasmopara halstedii), napraforgó hamuszürke szárkorhadása és hervadása (Macrophomina phaseolina)
A 2007-es aszályos esztendõ alaposan megválogatta a kukorica hibrideket stressztûrés vonatkozásában.
A Südwestdeutsche Saatzucht (SWS) a német Saaten-Union kukorica nemesítõjeként 1990-ben indította el magyarországi nemesítési programját, melynek célja a hazai viszonyoknak leginkább megfelelõ, és a Kárpát-medence országainak igényeit kielégítõ hibridek elõállítása.
2007-ben a termelõk számos kísérleti rendszer adatait használhatják fel következõ évi döntésük meghozatalához. Azonban fontos, hogy el tudják dönteni, mely kísérleti rendszerek eredményei alapulnak szakszerû kivitelezésen, az adatok statisztikai elemzésén és melyek azok, amelyek esetleg csak kereskedelmi érdekeket szolgálnak.
A DEKALB hibridek vetésterületének folyamatos növekedése a legmarkánsabb bizonyítéka a Monsanto kutatás-fejlesztés felelõsségteljes munkájának.
A 2007. évi rendkívüli nyári szárazság minden növényt megviselt. Ez alól nem volt kivétel a napraforgó sem.
Az elmúlt években a világpiaci trendeket figyelemmel kísérve jelentõs átrendezõdésnek lehetünk tanúi.
A napokban befejezõdött a kukorica betakarítása Magyarországon. Ezzel egyidõben a különbözõ kukorica kísérletek eredményei is ismertté váltak.
Az 1960-as évtized elsõ felében a gabonafélék termése 7 millió tonna volt.
A 2004-es, 2005-ös és 2006-os évek bõséges, néha túlzott csapadék ellátása elnyomta a kukoricatermelõk aszálytól való félelmét.
A hibridnemesítés eredményeként jelentkezõ heterózis hatás tudományosan igazolt tény.
Portfóliónkban egyaránt szerepelnek kiemelkedõ teljesítményû hibridek, kiváló minõségû fajták, illetve az árérzékenyebb felhasználók részére extenzív körülmények között is jó termést adó fajták.
Észrevételeim a fajták megválasztásának szempontjaihoz
A 1970-es évek közepén a citoplazmás hímsterilitásra alapozott hibridek bevezetése óta, talán a legnagyobb változást az új zsírsav-összetételû genotípusok termesztésbe vonása jelenti.
A termesztésbe vont kukoricahibridek lehetséges tenyészidejét a termõhely klimatikus adottságai határozzák meg.
Gondolkodjunk együtt – a termelõ és a Pioneer – a termelésrõl, hónapról hónapra!
Az elmúlt évek szélsõséges idõjárása nagy felelõsséget követel a nemesítõ házaktól a fajtaajánlat során, ugyanakkor a fajtaválasztás nagy körültekintést igényel a termelõk oldaláról is.
Gondolkodjunk együtt – a termelõ és a Pioneer – a termelésrõl, hónapról hónapra!
Az ipari növények közül az elmúlt két évtizedben meghatározó szerepet tölt be a napraforgó. Vetésterülete az utóbbi években 500000 ha körül mozog, a 2006. évben az olajipari célra termesztett napraforgó vetésterülete 501000 ha volt.
Összefoglaló A gabonatermesztés a maga 15 millió tonna, ezen belül a kalászosok 6–7 millió tonnás éves termelésével a legfontosabb élelmiszer és takarmány alapanyagokat szolgáltatja.
Hódmezõvásárhely, 2007. március 9. – a Pioneer Hi-Bred Magyarország (a DuPont leányvállalata) bejelentette, hogy – a cég eddigi legnagyobb globális kutatásfejlesztési beruházásának keretében – új Nemesítõ Kutatóállomást hoz létre Magyarországon, Hódmezõvásárhelyen.
A hibridnemesítés eredményeként jelentkezõ heterózis hatás tudományosan igazolt tény. A hibrid növények – kukorica, napraforgó vagy akár repce – a fajtákkal szemben nagyobb vitalitással, fiziológiai aktivitással, robosztussággal rendelkeznek, és ez a teljesítménytöbblet biztosítja a magasabb és biztosabb termésszintet, különösen olyan nehéz termelési helyzetekben (rossz talajadottságok, szárazság, kedvezõtlen elõvetemény stb.) amikor a fajták nem képesek a bennük rejlõ genetikai potenciál realizálására.
A Saaten-Union repcenemesítõi, az NPZ és a Raps GbR, az 1970-es évek közepétõl kezdték el felépíteni azt a nemesítési rendszert, amely napjainkra egyedülálló sikereket ért el Európában. Az akkori, mintegy 16 ha-os tenyészkertben 15 munkatárs mintegy 100 keresztezést végzett el évente.
Az elmúlt 20 hónapban a kõolaj iránti kereslet nagyobb mértékben növekedett, mint a kitermelés, ill. a feldolgozás, az árak 40-rõl 60 USD/barrel-re emelkedtek. A korábban soha nem tapaszalt 75 USD árat részben a kialakult politikai bizonytalanságok is indukálták. Az Európai Unió és a világ jövõbeni gazdasági növekedése szempontjából az energia ára valamint az ellátás biztonsága vált központi kérdéssé. Világméretekben már nem a tõke, a termõföld vagy a munka a termelés növekedésének minimumfaktorai, hanem sokkal inkább az energia valamint a technológia.
A Südwestdeutsche Saatzucht (SWS) a német Saaten-Union kukorica nemesítõjeként 1990-ben indította el magyarországi nemesítési programját, melynek célja a hazai viszonyoknak leginkább megfelelõ, és a Kárpát-medence országainak igényeit kielégítõ hibridek elõállítása.
Termésstabilitás és jövedelmezõség az Ön sikeréért!
Gondolkodjunk együtt – a termelõ és a Pioneer – a termelésrõl, hónapról hónapra!
A Saaten-Union/SWS magyarországi nemesítési programjában született hibridek köre tovább szélesedik 2006. tavaszán, hiszen nagy termõképességû és kiemelkedõ termésbiztonságú új hibridekkel jelenünk meg azokban a tenyészidõ szegmensekben is, ahol eddig nem rendelkeztünk elismert hibridekkel. Új és ismertebb, régebbi hibridjeink közös jellemzõjük a kiváló ár-érték arány mellett, hogy olyan magas szintû jövedelmezõséget és termésbiztonságot nyújtanak a magyarországi gazdálkodás viszonyai között, hogy termesztésükkel az egyes évjáratokban olykor szélsõségesen változó idõjárási körülmények ellenére is elérhetõ a termõhelyre jellemzõ maximális jövedelem.
A növénytermesztés jelentõs változásokon ment át az elmúlt évtizedek során. Ezt a változást az a biológiai, kémiai, agronómiai, technikai és technológiai forradalom tette lehetõvé, amely az elmúlt fél évszázadban dinamikusan bontakozott ki. E fejlõdés hajtóerejét, mozgatórugóját a növénytermesztés termékeivel szemben egyre nagyobb mértékû igények jelentették. Nõttek a minõségi elvárások.
Különös, furcsa év volt az idei úgy általában is, de legfõképpen termesztési szempontból. Az elmúlt száz év második legcsapadékosabb éve, mondják a meteorológiai elemzõk. Az elmúlt húsz év legnagyobb tányérfertõzöttségû éve, mondják a napraforgótermesztõk. Minden idõk legmagasabb termésének éve, mondják a kukoricatermesztõk.
Napjainkban a szakirodalomban és különféle rendezvényeken is gyakran elõtérbe kerül a hazai növénytermesztés versenyképességének fokozása. Ahogyan más növénykultúráknál, a hazai napraforgótermesztésben is a minõségi áru elõállítására és a költséghatékonyságra kell törekedni.
Az Euralis-Rustica (Summit-Agro Hungaria Kft.) nemesítõ ház Magyarországon forgalmazottkukorica- és szójafajtái, ill. hibridjei
Most, hogy a kukorica-betakarítás gyakorlatilag véget ért, elmondhatjuk, hogy soha rosszabb évünk ne legyen. Az országban a legtöbb helyen derüsen értékelik az eredményeket. Sokfelé rekordokról beszélnek, de akad sajnos most is olyan gazdaság, ahol még nem sikerült befejezni az aratást, és a saldo sem biztos, hogy pozitív lesz.
A kukorica hazánkban évtizedek óta a legnagyobb területen termesztett kultúra. Jó adottságú területeken az egyik legjobban jövedelmezõ szántóföldi növényfaj. Vetésterülete stabil, az elmúlt évek átlagában 1,1–1,2 millió ha körül ingadozott.
A Saaten-Union repcenemesítõi, az NPZ és a Raps GbR, az 1970-es évek közepétõl kezdték el felépíteni egy olyan nemesítési rendszert, amely napjainkra egyedülálló sikereket ért el Európában.
Napraforgó-termesztésünk egyik visszatérõ gondja, hogy a tárgyévben milyen betegségek, mikor mutatkoznak (milyen mértékben és hogyan), milyen eredménnyel fogunk tudni ellenük védekezni, okoznak-e gazdasági kárt vagy sem stb.?
A genetikailag módosított fajtának azt az új nemesítési eredményt nevezzük, ahol egy kívánt új tulajdonságot egy más fajból, annak örökletes tulajdonságot hordozó génjének átültetésével viszik be az új fajtába.
A Saaten-Union/SWS magyarországi nemesítési programjában született hibridek köre 2005 tavaszán érdemiekben bõvül, hiszen nagy termõképességû és kiemelkedõ termésbiztonságú új hibridekkel jelenünk meg azokban a tenyészidõszegmensekben is, ahol eddig nem rendelkeztünk elismert hibridekkel.
A kukorica stabilan 1 millió ha felet- ti vetésterületével, valamint jövedelemtermelõ képességével az egyik legfontosabb szántóföldi kultúránk. A Monsanto, mint a világ egyik legnagyobb növénynemesítõ és biotechnológiai cége, rendkívüli figyelmet fordít a hazai piacra.
A Saaten-Union fajták 2004-ben különösen jó évet tudhattak maguk mögött, hiszen a köztermesztésben egyre nagyobb területen szerephez jutó õszi és tavaszi kalászosaink, kukoricáink és természetesen repcefajtáink és hibridjeink is kimagaslóan jó eredményekkel szolgálták meg a termelõi bizalmat, igazolva azt, hogy szélsõségesen eltérõ idõjárási körülmények között is magas jövedelmezõséget és jövedelembiztonságot jelentenek fajtáink.
A DEKALB kukoricafajták nagyüzemi kísérleti hálózata az egyik legszélesebb adatbázison alapul, melynek célkitûzése a fajták teljesítményének korrekt bemutatása és a térségre szabott egyéni hibridajánlat.
Az eurázsiai szõlõ, a Vitis (V.) vinifera kiváló minõségû termést ad, de fogékony többek közt a peronoszpórára, a lisztharmatra és a filoxérára.
Magyarországon az EU-csatlakozást követõen is a búza mellett a legfontosabb gabonanövényünk a kukorica.
Annyi sikertelen és kudarcot hozó év után siker koronázta azon termelõk erõfeszítéseit, akik 2003. õszén is kitartottak a repce mellett. Az idõjárásra kevés panasz lehetett és aki a technológiai fegyelem betartása mellett – felismerve a kiugró termés lehetõségét – a szokottnál is jobban tudott gondoskodni a repcéjérõl, kiemelkedõ termést és - a jó áraknak köszönhetõen – kiemelkedõ jövedelmet tudott realizálni.
Az idei 2004. évben, EU tagságunk elsõ évében, mi olyan fajtákat és azok vetõmagjait kínáljuk Önöknek, mint eddig. Ahogyan azt az elmúlt tíz évben tettük, évente újabbakat, és újabbakat, évente jobbakat és még jobbakat, folyamatosan bõvítve vetõmag választékunkat.
A világon évrõl-évre termelt szemes termények közül a búza, a kukorica és a rizs szolgálják legnagyobb tömegben az emberiséget. Közülük az elmúlt másfél évtizedben a kukorica állhatott fel legtöbbször a képzeletbeli dobogó legfelsõ fokára. Jelentõségét termõképessége, sokrétû felhasználhatósága (humán táplálkozás, takarmányozás, ipari alapanyag), genetikai és ökológiai plaszticitása, jó tömegkezelési tûrõképessége adják együttesen (1. sz. táblázat). Szerencsére hazánk szántóterületének több mint ¼-én a talaj alkalmas a kukorica termesztésére és a mostohább csapadékviszonyainkat leszámítva klímánk is kedvez különbözõ célú termesztésének. Ennek megfelelõen vetésterülete, a mögöttünk hagyott másfél évtizedben mindig meghaladta az 1 millió ha-t (1,023-1,279 millió ha). Sajnálatos viszont, hogy a hozamok nagymértékben ingadoztak (3,50-6,71 t/ha), amiért az idõjárási anomáliák csak részben okolhatók. A közel 100 %-os ingadozást minél rövidebb idõn belül 6-7 t/ha között kellene stabilizálnunk, mintegy EU tagságunk beköszöntõjeként. Ezt azért is említjük, mert az Unió jelentõs kukorica importõr és nem nehéz kiszámítani, hogy 6,5-7,5 millió t évi termés mennyivel járulhatna a GDP-hez (csak a 2003. évi EU intervenciós kukorica árat: 101 €/t alapul véve), mekkora export alapot képezne a felesleg. Ráadásul ezek a számok még csak a takarmány kukoricában rejlõ lehetõségeket villantották fel. Hajlamosak vagyunk ugyanis megfeledkezni hibridvetõmag-exportunk, csemege- és pattogatni való kukoricatermesztésünk jelentõségérõl. Maradjunk azonban továbbra is a takarmány kukoricánál, annak is egyik legizgalmasabb kérdésénél, a fajtaválasztásnál és a vetõmagvásárlásnál (1. sz. ábra).
A Südwestdeutsche Saatzucht (SWS) a hibridkukorica európai megjelenésével egy idõben indította kukoricanemesítési programját. 1965-ben 6 nemesítõházzal együtt alapító tagja volt a Saaten-Union csoportnak, melynek létrejöttét az egységes piaci fellépés érdeke hívta életre. Az SWS nemesítési programjának és hibridjeinek sikerét mutatja, hogy az 1990-es évek elejére már 30 % feletti piaci részesedést mondhatott magáénak az SWS és a Saaten-Union Németországban, ezen kívül jelen voltak már a fontosabb európai piacokon is. Saját nemesítõi állomásokat hoztak létre az egykori Kelet-Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Portugáliában a régió igényeinek megfelelõ hibridek elõállítása érdekében, valamint Argentínában a téli tenyészkert elhelyezése okán.
Az idei 2004. évben, EU tagságunk elsõ évében, mi olyan fajtákat és azok vetõmagjait kínáljuk Önöknek, mint eddig. Ahogyan azt az elmúlt tíz évben tettük, évente újabbakat, és újabbakat, évente jobbakat és még jobbakat, folyamatosan bõvítve vetõmag választékunkat. Vetõmagjaink hordozzák magukban a legújabb kutatási és fejlesztési eredményeket, folyamatosan munkálkodunk a különféle termesztési körülményeknek és idõjárási változásoknak megfelelõ növényfajtákon, a maximális termés és minõség érdekében.
Az elõttünk álló téli idõszakban fontos döntést kell meghoznia a magyar gazdának, milyen növényt vessen tavasszal és azon belül is milyen fajtákat válasszon. Döntésével megalapozhatja, hogy versenyképes lesz-e az EU-s gazdákkal, vagy sem. Magyarországon várhatóan a kukorica a jövõben is a legfontosabb szántóföldi kultúra lesz az 1 millió hektárt meghaladó vetésterületével. Ezzel a termelési mérettel meghatározóak leszünk az EU-n belül is. Az Unióban megtermelt kukoricának évente 17-19%-át állítjuk elõ magyar földön! A növény jó értékesíthetõségét vetíti elõre az, hogy a kukorica intervenciós ára 101 jelenleg az EU-ban, azonban a nyugat-európai gazdák a megtermelt kukoricának mindössze 0,04-0,06%-át ajánlották fel intervencióra. A termés magasabb áron, zömében a szabadpiacon talált vevõre.
Hazánk kukoricatermesztése 2003-ban a száraz éghajlat hatására számos helyen az országban elég kritikusan alakult. Az egész ország területén tovább folytatódott a több éve tartó aszályos idõszak, míg az elmúlt évhez képest már Magyarország középsõ területein is fenyegetõ veszéllyel kellett szembenézni az ágazat szereplõinek: az idén bizonyos régiókban már komoly gazdasági károkat okozott a kukoricabogár, valamint a gyapottok bagolypille.
A Südwestdeutsche Saatzucht (SWS) a hibrid kukorica európai megjelenésével egy idõben indította kukorica-nemesítési programját. 1965-ben 6 nemesítõházzal együtt alapító tagja volt a Saaten-Union csoportnak, melynek létrejöttét az egységes piaci fellépés érdeke hívta életre. Az SWS nemesítési programjának és hibridjeinek sikerét mutatja, hogy az 1990-es évek elejére már 30% feletti piaci részesedést mondhatott magáénak az SWS és a Saaten-Union Németországban, ezen kívül jelen voltak már a fontosabb európai piacokon is. Saját nemesítõi állomásokat hoztak létre az egykori Kelet-Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Portugáliában a régió igényeinek megfelelõ hibridek elõállítása érdekében, valamint Argentínában a téli tenyészkert elhelyezése okán.
Nagy lépés a kukorica-, kiugró siker a napraforgó vetõmagok értékesítésében A Limagrain magyarországi önálló kereskedelmi tevékenységét 2000-ben kezdte meg. Ezen rövid idõ alatt az LG márkanév alatt forgalomba került kukorica és napraforgó hibridek széles körben elterjedtek és kedveltté váltak, a LIMAGRAIN Magyarország Kft. a magyar vetõmagpiacon jelentõs szerepet betöltõ vállalattá fejlõdött.
Új feladatokkal a BÁZISMAG Kft Szántóföldi hibridkukorica bemutatót és szakmai tanácskozást tartott a közelmúltban Martonvásáron a Bázismag Kft. Dr. Bodnár Emil a cég marketing igazgatója többek között elmondta, hogy új struktúrát alakít ki a Bázismag Kft. Ennek lényege, hogy a licenszdíjas értékesítésrõl áttér a társaság a sajátszámlás értékesítésre. Eddig 10-12 vetõmagüzem termelte meg a vetõmagot és azt értékesítette saját kockázatra és ezután licensz díjat fizetett az intézetnek. Az új struktúra szerint ez a jövõben úgy történik, hogy a Bázismag Kft. szervezi a kereskedelmet dealereken keresztül, õk a már hagyományosan meglévõ dealerek, akik kukorica vetõmagot értékesítenek Magyarországon, és belekapcsolódnak ebbe a tevékenységbe a vetõmagüzemek is, szintén dealer-ként.
Szakmai napokat tartott az ADVANTA Hungary Kft. Nem véletlenül kísérte igen nagy érdeklõdés az ADVANTA rendezvényeit, hiszen a már eddig is ismert és kedvelt napraforgó, kukorica és cukorrépa fajták mellett a legújabb termékekkel is megismerkedhettek a résztvevõk.
A Monsanto Kereskedelmi Kft. 2003. 09. 12-én a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok keretein belül vevõtalálkozót tartott, hogy bemutassa partnereinek a megújult DEKALB®-ot. A rendezvényt Rasmus Juhl ügyvezetõ igazgató nyitotta meg globális áttekintést adva a Monsanto vállalatról. Elmondta, hogy a vállalat legfõbb célkitûzése az, hogy a Monsanto legyen a magyar szántóföldi növénytermesztõk elsõ választása, és ismertette az ennek érdekében tett kötelezettség vállalásokat, illetve néhány új termék példáján keresztül érzékeltette a Monsanto erejét a fejlesztések területén, melyet a célok elérése érdekében tett az idei évben.
A Saaten-Union repcéinek európai sikerét a fajták és az MSL-hibridek teljesítménye biztosítja. Ezek a termőképesség, az olajtartalom, a stressztűrőképesség valamint az eredmények állandósága termőhelyektől valamint évjáratoktól függetlenül. Ezen tulajdonságok teremtik meg a repcetermelők számára azt a biztonságot és bizalmat, ami alapján olyan fajták mellett tudnak dönteni, amelyek a gyakran szélsőségesen eltérő termőhelyi és időjárási körülmények ellenére is biztos jövedelmezőséget nyújtanak. A Saaten-Union repcenemesítői, az NPZ valamint a Raps GbR Európában egyedülálló nemesítői hálózatot működtetnek Oroszországtól, Németországon, Anglián át egészen Franciaországig. A kiemelkedő nemesítői tevékenység mellett ez a széleskörű vizsgálati hálózat biztosítja azt, hogy a Saaten-Union stabil és innovatív partnere legyen a hazai repcetermesztőknek is.
2002-ben több, mint 155.000 ha-on vetettek őszi káposztarepcét az országban. A szokatlanul kedvezőtlen hideg téli időjárási körülmények hatására országosan rendkívül nagymértékű volt a kifagyás.
A tojás minőségét számos paraméterrel jellemezhetjük, melyek aktuális állapotát több tényező alakítja. Ezek részben fajta, tartástechnológiai, állategészségügyi és takarmányozási faktorok, másrészt pedig a tojás tárolásának tartamának, körülményeinek függvényei. Ezek a minőségi mutatók fontosak lehetnek a tojás forgalomba hozhatóságában, fogyasztási értékében ill. a fogyasztókra gyakorolt szubjektív hatásában.
A tyúkfaj háziasítása óta rendkívül sok fajta és hibrid alakult ki, amelyek közül néhánynak ma is nagy jelentõsége van a világ baromfi tenyésztésében, jó pár pedig már feledésbe merült vagy csak a fajtafenntartó intézetekben lelhetõ fel. Ha ezeket a fajtákat csoportosítani akarjuk, akkor meglehetõsen sok szempont alapján tehetjük meg ezt, de a leggyakoribb az, amikor tojástermelõ, hústípusú és vegyes hasznosítású tyúkfajtákra és hibridekre osztjuk fel a madarakat.
Ismeretes, hogy az FVM 2000,-Ft tenyész-növendék nyúl támogatást ad egyedenként, ha a nyulat tenyésztõ egyesülettõl vásárolják.
Évente mintegy 200 hibridkukorica fajtajelölt áll a startvonalhoz, hogy elinduljon egy három évig tartó versenyfutásban. A cél az állami elismerés, amely alapja és elõfeltétele a hazai piacra jutásnak. A versenypályát a magyar ökológiai adottságokat képviselõ 8 fajtakísérleti állomás és az évente eltérõ idõjárási feltételek adják, míg a teljesítési szinteket a már ismert és kipróbált sztenderdek jelentik. A pálya nehézségi fokát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a befutók aránya alig haladja meg a 15%-ot.
Június szinte minden napjára jutott egy, vagy akár több szántóföldi bemutató. A regionális rendezvényeket is beleértve több mint száz helyszínen, az ez évi sajátosságok tükrében tekinthették meg országszerte az érdeklődők a betakarítás előtt álló kalászos és repce fajtákat, illetve hibrideket, továbbá a kalászosra, repcére, kukoricára és napraforgóra alkalmazott növényvédelmi megoldásokat. Az eddigi beszámolóktól eltérően és a teljesség igénye nélkül kultúránként, a helyszíneket „kapcsolva” ismertetjük a nemesítőházak, illetve gyártók termékeivel, technológiáival kapcsolatos látottakat-hallottakat.
Magyarországon is elérhető 2015-től a gazdálkodók számára a kalászos vetőmagpiacon világelső Syngenta hibrid árpa programja, a Hyvido®. A benne foglalt technológia alkalmazása és a nagyobb termést ígérő és jobb alkalmazkodóképességű Jallon hibrid árpa az előzetes kísérleti helyszíneken lényegesen jobb eredményt ért el a hagyományos üzemi árpafajtákhoz képest.
A kedvező időjárású 2016-os esztendőben az országos vetésterületen értékadó növényfajok kivétel nélkül csúcstermést adtak. A természeti adottságok ily mértékű kiaknázása arra bizonyíték, hogy Magyarországon a szántóföldi növények termesztéstechnológiája magas szintet ért el. Azonban a kiemelkedő terméshez elengedhetetlen a biológiai háttér, az alkalmazott hibridek használati értéke is.
Az elmúlt évek szélsőséges időjárása ellenére a napraforgó biztosan tartja a helyét a magyar mezőgazdaságban. A folyamatos piaci igény a napraforgóolaj iránt és a fő konkurens növény, a kukoricával szembeni szárazságtolerancia-előny miatt 2016-ban közel 680.000 ha-on vetettek napraforgót Magyarországon.
2007 óta kerülnek beállításra a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) által szervezett kukorica posztregisztrációs kísérletek. A kísérleteket a NÉBIH állomásokon vetik el, az állami szerv szakmai gondozása mellett. A kísérleti rendszerben szereplő hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenléte mellett kódolják, így ezután senki nem tudja, hogy egy adott parcellán konkrétan melyik hibrid szerepel. A betakarítási eredmények után kerülnek újra visszakódolásra a fajták.
A SAATEN-UNION napraforgóhibridek vetésterülete a linolsavas Clearfield-hibridek között a 2. legnagyobb volt 2016-ban.
A hazai napraforgó-termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben, amiben jelentős szerep tulajdonítható a gyomirtó szernek ellenálló hibridek termesztésén alapuló gyomszabályozási technológia töretlen fejlődésének. Ehhez jelentősen hozzájárul a köztermesztésben immár második éve elérhető, a korábbinál is nagyobb biztonságot adó, ezért gyorsan terjedő CLEARFIELD PLUS hibridek és a hozzájuk kapcsolódó gyomirtási technológia együttes alkalmazásának lehetősége.
A SAATEN-UNION napraforgóhibridek vetésterülete a linolsavas Clearfield-hibridek között a 2. legnagyobb volt 2016-ban.
A hazai napraforgó-termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben. Napjaink gazdálkodóinak szemében a napraforgó biztonsággal és tisztességes jövedelmezőséggel megtermelhető szántóföldi kultúrává nőtte ki magát. Mindehhez számos olyan tényező teremt megfelelő hátteret, amely a termesztés intenzitását és az alkalmazott termesztéstechnológia biztonságának növelését célozza, természetesen a jövedelmezőség szem előtt tartása mellett.
A repcevetőmag-piac nagyon dinamikusan változik, mert jelentős a genetikai haladás, az innováció. A néhány éve még korszerűnek számító repcékhez képest az újgenerációs repcehibridek jelentős terméselőnnyel rendelkeznek. Jelzi ezt az is, hogy egy-egy hibrid életciklusa egyre rövidebbé válik.
Az Európai Unióban a repce iránt folyamatosan nagyobb a kereslet, mint a termelt mennyiség. A növekvő keresletre az európai gazdák növekvő termőterülettel reagáltak, a legnagyobb repcetermelő tagállamok azonban még mindig nem teljesen önellátók.
A kontinentális, száraz klímára nemesítő hódmezővásárhelyi állomásunk kutatói munkájának köszönhetően ismét egy, a korábbi generációt túlszárnyaló kukorica hibrid bevezetése előtt állunk. Az új kukorica mellett ráadásul egy napraforgót is lesz alkalmunk a piacra vinni. Az új kukoricánk a P9415 névre hallgat és a FAO350-es érésidővel rendelkezik. A napraforgónk pedig a P64HE133, Express® toleráns és a magas olajsavas csoportba tartozik.
A gyomirtó szernek ellenálló hibridek termesztésén alapuló gyomszabályozási technológia töretlenül fejlődik egész Európában, így Magyarországon is. Az ilyen (IMISUN, CLHA PLUS) típusú napraforgóhibridek nemesítése a SAATEN-UNION számára kiemelt jelentőségű, amit tükröz hibridjeinek széles körű elfogadottsága is.
A hazai napraforgó-termesztésben az elmúlt évtizedekben szembetűnő termésstabilitási gondok voltak tapasztalhatók, nagy örömünkre viszont napjaink gazdálkodói az elmúlt három évben feljegyzett 3 t/ha körüli országos termésátlagok alapján már biztonsággal termesztik ezt a kultúrát.
A meleg és aszályos nyár hatására fellépő tápanyag- és vízhiány következtében a növények túl hamar száradnak le, ami a becők korai beéréséhez vezethet.
2017 őszén a kieli egyetemmel és a bólyi AgResearch kísérleti szolgáltatóval együttműködve összesen három helyszínen végeztünk kísérletsorozatot Németországban, valamint Magyarországon közkedvelt és nagy teljesítményű hibridekkel.
Az elmúlt években Európa számos országában a termelők számára komoly fejtörést okozott a repceállományokban megjelenő levéltetű kártétele. A levéltetvek mint vektorok az ősz folyamán más keresztes virágú növényfajról is hozhatják a tarlórépa sárgaságvírusát, illetve segíthetik a vírus továbbterjedését az állományon belül.
A korszerű vetőmaggazdálkodás elsajátításában az idő haladtával egyre nagyobb teret tölt be a széles körű, előrejelzéseken nyugvó piaci ismeretek megszerzése. Mind a mezőgazdasági vállalkozások, mind az input – szűkebb értelemben vetőmag-előállító és -forgalmazó cégek számára – komoly versenyelőnyt jelent, ha ismerik a saját iparáguk fejlődését befolyásoló tényezőket és képesek átlátni az arra ható folyamatokat. Ezek segítségével fejleszthető tovább a szervezetek, vállalkozások tevékenysége, növelhető, illetve tartható fenn a gazdálkodásuk eredményessége.
A termesztés célja sokféle lehet, de napraforgóink magas termésátlagára mindig számíthat.
Magas hozamú napraforgók változatos felhasználási célokhoz a SAATEN-UNION-tól.
A SAATEN-UNION hagyományosan magas termőképességű napraforgóhibridekkel járul hozzá a magyar gazdák sikereihez, mivel folyamatosan új, korszerű, a legtöbb termesztési igénynek megfelelő kínálattal rendelkezik.
A korai éréscsoportból mutatunk be három, kimagasló teljesítményű SAATEN-UNION-hibridet.
A SAATEN-UNION kínálatából mutatunk be három figyelemre méltó hibridet.
A nagy termőképesség és jó tápanyag-reakció mellett kulcsfontosságú a kukoricák gyors vízleadása is.
A SAATEN-UNION területi képviselői és partnerei segítségével a fejlesztési kísérleteken túl az ország több pontján úgynevezett demó kísérletekben is részt vesz.
Fogynak a SAATEN-UNION készletei, de van még választék. A korán betakaríthatótól a silókukoricáig – Ön melyik mellett döntene?
Többféle kísérletben is bizonyítást nyert, hogy a hibridek adaptációs képessége rendkívüli, ugyanakkor meghatározhatók és precíziós módszerekkel biztosíthatók azok a feltételek, amelyek között a legnagyobb teljesítményre képesek.
Nehéz időszak áll mögöttünk, és több mint valószínű, hogy még messze van a fellélegzés.
A nagy termőképesség és jó tápanyag-reakció mellett kulcsfontosságú a kukoricák gyors vízleadása is.
Többféle kísérletben is bizonyítást nyert, hogy a hibridek adaptációs képessége rendkívüli, ugyanakkor meghatározhatók és precíziós módszerekkel biztosíthatók azok a feltételek, amelyek között a legnagyobb teljesítményre képesek.
Évről évre, tehát 2022-ben is állítottunk be kísérleteket annak vizsgálatára, hogy hazai körülmények között hogyan boldogulnak a SAATEN-UNION kukoricahibridjei.
Portfóliónk a megbízható, bevált hibridek mellett 2024-re is tartogat olyan újdonságokat, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.