A birs az alma és a körte közeli rokona, őshazája a Kaukázus, Irán és Nyugat-Ázsia térsége. Már az ókori görögök és rómaiak is ismerték, Magyarországon pedig korábban a falusi kertek gyakori gyümölcsfája volt. Terméséből leginkább kompót, lekvár és birsalmasajt készült. Az alma alakú birsalma és a körte alakú birskörte nem külön faj, csupán eltérő termésforma. A fajták között ugyanakkor jelentős különbség lehet a gyümölcs méretében, illatában, savasságában és húsának keménységében.
A rendszerint 3–5 méteres fává vagy nagyobb bokorrá fejlődő birs a napos, meleg, szélvédett helyet kedveli. Mély termőrétegű, tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású talajban érzi magát legjobban. A pangó vizet és a tartós szárazságot egyaránt megsínyli, ezért termésnövekedés idején különösen fontos az egyenletes vízellátás. Nyári aszályban az öntözés a gyümölcs méretét és minőségét is javíthatja, a talaj takarásával pedig mérsékelhető a párolgás.
Késő tavasszal virágzik, így a korai fagyok ritkábban károsítják, mint például a kajszibarackot, a késői lehűlés azonban veszélyt jelenthet rá. Sok fajtája öntermékeny, ezért egyetlen fa is hozhat gyümölcsöt, bár egy másik fajta jelenléte javíthatja a terméskötődést.
Metszéskor elsősorban a szellős, jól megvilágított korona kialakítására kell törekedni. Erős visszavágás helyett általában elegendő a beteg, sérült és egymást keresztező ágak eltávolítása. A növényvédelemben a moníliás gyümölcsrothadásra, a levélfoltosságokra és különösen a tűzelhalásra érdemes figyelni.
A termés többnyire szeptember végétől novemberig érik. Szedésre akkor alkalmas, amikor a héja sárgává válik, és megjelenik jellegzetes, erős illata. Bár húsa kemény, könnyen megütődik, ezért óvatosan kell leszedni és ládákba helyezni. A sérült gyümölcsöket célszerű mielőbb feldolgozni.
Tárolásához a 0 Celsius-fok körüli hőmérséklet és a 90–95 százalékos relatív páratartalom az ideális. Ilyen körülmények között akár két-három hónapig is megőrizheti minőségét. Otthon egy hűvös, fagymentes, jól szellőző pince vagy kamra is megfelelő lehet, de ott némileg rövidebb eltarthatósággal kell számolni. A gyümölcsöket lehetőleg egy rétegben, egymástól kissé elkülönítve helyezzük el, és rendszeresen válogassuk át. Erős illatuk más terményekre is átterjedhet, ezért érdemes őket külön tárolni.
A birs egyik legfontosabb összetevője a pektin, amely a növényi sejtfalakban található, vízoldható rostanyag. Mennyisége a fajtától és az érettségtől függően változik, a friss gyümölcsben egyes mérések szerint a két százalékot is megközelítheti. Különösen a héj és a magház körüli szövetek tartalmaznak belőle sokat.
A pektin megfelelő savasság és cukortartalom mellett, főzés közben zselés állagot alakít ki. Ennek köszönhető, hogy a birslekvár jól besűrűsödik, a birsalmasajt pedig könnyen szeletelhetővé válik. A birspüré vagy a birsfőzet más, gyengébben zselésedő gyümölcsökből készült lekvárok állagát is javíthatja, így kevesebb hozzáadott sűrítőanyagra lehet szükség.
A birs felhasználása nem merül ki a hagyományos édességekben. Sütve kitűnő köretként kínálható, fűszeres mártása pedig kifejezetten illik sültekhez és érettebb sajtokhoz. Fahéjjal, szegfűszeggel, gyömbérrel vagy citrusfélékkel harmonikusan társítható. Hosszabb főzés során húsa rózsaszínes, majd vöröses árnyalatot kap a benne lévő fenolos vegyületek átalakulása miatt.
Rostjai és polifenoljai értékes étrendi alapanyaggá teszik, a készítmények tápértékét azonban a hozzáadott cukor mennyisége is jelentősen befolyásolja. Magjait nem ajánlott összetörve vagy megrágva elfogyasztani, mert cianogén vegyületeket tartalmazhatnak.
A birs mellett más, itthon is termeszthető gyümölcsök között is akad olyan, amely inkább feldolgozva élvezhető. A fekete berkenye, más néven arónia nyersen is ehető, ám magas cseranyagtartalma miatt erősen fanyar. Édesebb gyümölcsökkel keverve kellemesebb ízű ivólé vagy lekvár készíthető belőle. A homoktövis narancssárga bogyói elsősorban rendkívüli savanyúságuk miatt kerülnek feldolgozásra, leggyakrabban gyümölcslé vagy szörp formájában.
Az őshonos kökény fanyarsága az első fagyok után, illetve fagyasztással mérsékelhető, bár cseranyagai nem tűnnek el teljesen. Lekvárnak és szörpnek egyaránt felhasználható. A naspolya ezzel szemben utóérlelés után nyersen is élvezhetővé válik, amint kemény húsa megpuhul. Hasonlóan fontos az érettségi fok a húsos somnál is, amelynek piros termése puhuló állapotban már frissen is kellemes ízű.
A tavasszal virágaival díszítő japánbirs ősszel kemény, rendkívül illatos, erősen savanyú gyümölcsöt terem. Jelentős pektintartalma miatt zselé és lekvár készítésére ideális, karakteres savasságát pedig a konyhában citrom helyett is hasznosíthatjuk.
Egyes gyümölcsöknél a feldolgozás nem csupán az ízek harmonizálását szolgálja, hanem a biztonságos fogyasztás alapfeltétele is. A vad madárberkenye termésében található paraszorbinsav emésztőrendszeri panaszokat okozhat, amelynek mennyiségét az alapos hőkezelés jelentősen lecsökkenti. A fekete bodzának kizárólag a teljesen érett, fekete bogyóit szabad felhasználni, a zöld szemek, a levelek és a kocsányok gondos eltávolítása után. Terméséből hőkezeléssel biztonságosan készíthető szörp, lekvár vagy gyümölcslé.
Ezeknek a gyümölcsöknek éppen azok a tulajdonságai válnak előnnyé a feldolgozás során, amelyek miatt frissen kevésbé kedveltek. Savasságuk kiválóan használható ízesítésre, pektintartalmuk természetes sűrítésre, így a megszokott kerti gyümölcsök értékes kiegészítői lehetnek a háztartásokban.
