A zöldségekről a legtöbb esetben egyetlen fogyasztható rész jut eszünkbe, pedig számos kerti növény levele, zsenge hajtása vagy virága is kitűnően felhasználható a konyhában. Ezek nemcsak változatosabbá teszik az ételeket, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy a fejlődés különböző fázisaiban folyamatosan friss alapanyaghoz jussunk.
A cukkini, a patisszon és más étkezési tökfélék virága sokfelé igazi ínyencségnek számít. Sajttal, rizzsel vagy fűszeres keverékkel megtöltve, illetve tésztába mártva és kisütve is elkészíthetők. Erre a célra elsősorban a hímvirágokat érdemes leszedni, de ezekből is hagyni kell a tövön, hogy a beporzáshoz elegendő virágpor maradjon. A nővirágok leszedésével ugyanis közvetlenül a későbbi terméshozamot csökkentjük.
Egyes tökfélék fiatal levelei és hajtásai szintén fogyaszthatók, a szedésükkel azonban érdemes mértéket tartani. A túlzott lombvesztés könnyen visszavetheti a növény fejlődését és a termésmennyiséget. A tökfélék a meleg, napos fekvést, a tápanyagban dús talajt és az egyenletes vízellátást kedvelik. Bár a többségük kifejezetten helyigényes, a futó fajták támrendszerre futtatva a kisebb kertekben is kényelmesen elférnek. A zsenge termések rendszeres leszedése ráadásul újabb termések képződésére serkenti a növényt.
A sarkantyúka kiváló példa arra, hogyan válhat egy dísznövény értékes konyhai alapanyaggá. Levelei és virágai enyhén csípős, kresszes-mustáros ízvilágukkal remekül illenek salátákhoz, szendvicsekhez és különféle hidegtálakhoz. Fiatal, még puha terméseit ecetben eltéve a kapribogyóhoz hasonló fűszeres különlegességet kapunk.
A növény napos, meleg helyen gyorsan gyarapszik, és a gondozásra sem kényes. A rendszeres öntözést meghálálja, a túlzott nitrogéntrágyázást viszont érdemes kerülni, mert az a virágzás rovására a lomb túlzott növekedését eredményezi. Karakteres aromája miatt már egészen kis mennyiségben is különlegessé teszi a fogásokat.
Az okra Magyarországon egyelőre kevésbé elterjedt, ám a meleg, hosszú nyarakon a hazai kertekben is sikerrel termeszthető. Legfontosabb része a zsenge termés, amelyet néhány naponta szedni kell, különben gyorsan megkeményedik és fássá válik. A fejlődő magokon kívül egyes kultúrákban a növény zsenge leveleit és virágait is rendszeresen fogyasztják.
Főzés közben az okrából sűrű, nyálkás lé válik ki, amely természetes sűrítőanyagként működik levesekben, ragukban és mártásokban. Mindemellett gazdag élelmi rostokban, C- és K-vitaminban, folátban, valamint magnéziumban. Sikeres termesztéséhez érdemes védett helyen palántát nevelni, majd a fagyveszély elmúltával napos, tápanyagban gazdag ágyásba kiültetni.
Az amaránt több faja ugyancsak sokoldalúan hasznosítható a gasztronómiában. Zsenge levelei a spenóthoz hasonlóan párolhatók vagy főzhetők, apró magjai pedig értékes álgabonaként illeszthetők be az étrendbe. Készülhet belőlük kása, liszt vagy akár puffasztott amaránt is, egyes fajták mutatós virágzatát pedig szintén feldolgozzák.
A magok kiemelkedő fehérje-, ásványianyag- és rosttartalmuk miatt számítanak értékes tápláléknak. Az amaránt a napfényes területeket és a jó vízáteresztő, laza talajt kedveli, egyes típusai pedig a szárazabb időszakokat is jól viselik. Fiatal levelei folyamatosan szedhetők, így a hasznosításhoz nem szükséges a teljes növényt egyszerre learatni.
A babfélék esetében jóval nagyobb óvatosságra van szükség a kevésbé ismert növényi részek fogyasztásakor. Bár bizonyos étkezési fajták fiatal hajtásait és leveleit hagyományosan fogyasztják, ebből nem szabad arra következtetni, hogy minden fajta minden része biztonságos. Kizárólag pontosan azonosított növényt szabad felhasználni, szigorúan betartva az elkészítési szabályokat. A zöldbabot mindig hőkezelni kell, a szárazbab pedig alapos főzést igényel a benne lévő káros anyagok lebontásához.
A trópusi és szubtrópusi területeken népszerű chayote, más néven tüskéstök nálunk még ritkaságnak számít. Zsenge termése mellett a fiatal hajtásai és levelei is elkészíthetők, sőt egyes konyhákban a virágát és a magját is feldolgozzák. Erőteljesen növekvő kúszónövényről van szó, amely stabil támasztékot és meleg fekvést kíván. Hazai viszonyok között a beéréshez szükséges hosszú tenyészidő, illetve évelőként történő nevelésnél a fagymentes teleltetés jelentheti a legnagyobb kihívást.
Az ehető virágok és zöld részek szedésekor a termesztési körülmények tisztasága legalább annyira lényeges, mint a növény pontos faji azonosítása. Dísznövényként vásárolt vagy ismeretlen forrásból származó példányokat tilos elfogyasztani. Vegyszeres növényvédelem esetén mindig meg kell győződni arról, hogy az adott szer engedélyezett-e a fogyasztani kívánt növényi részre, és feltétlenül be kell tartani az előírt élelmezés-egészségügyi várakozási időt.
A betakarítás mértékét mindig a növény aktuális állapotához és a termesztési célhoz kell igazítani. Ha az elsődleges cél a bőséges terméshozam, ne fosszuk meg a töveket túlzottan sok virágtól vagy lombtól. Megfontolt szedéssel azonban a megszokott zöldségek mellett olyan különleges alapanyagokhoz juthatunk, amelyek korábban kárba vesztek volna.
