Magyarországon egyre gyakrabban tapasztalható, hogy a hosszú, száraz heteket rövid, rendkívül intenzív esőzések szakítják meg. A hatalmas mennyiségű csapadék sokszor órák alatt átrohan a tájon, így a hirtelen lezúduló víz komoly károkat okoz a településeken, majd rövid idő elteltével ugyanazon a területen ismét a vízhiány nehezíti a növénytermesztést. Emiatt a vízrendezési szemlélet jelentősen megváltozott. Míg korábban a feleslegesnek hitt víz minél gyorsabb elvezetése volt a cél, ma már a fenntartható tájhasználat és a klímaalkalmazkodás érdekében a vízvisszatartás került a középpontba. A vízhiányt ugyanis nem csupán a kevés eső okozza, hanem az is, ha a csapadéknak nincs ideje beszivárogni a talajba.

Ez a probléma hatványozottan jelentkezik a dombvidékeken. A lejtős terepen a víz gyorsan összegyűlik és nagy sebességgel zúdul alá, esélyt sem hagyva a természetes beszivárgásnak. A gyors lefolyás ráadásul lemossa a termőréteget és a tápanyagokat, valamint vízmosásokat alakít ki, ami rontja a földek termőképességét. Ugyanakkor a hegy- és dombvidéki vízgyűjtők állapota az alattuk fekvő síkságok vízháztartását is alapvetően meghatározza. Ha a magasabban fekvő területeken sikerül lelassítani a vizet, azzal a síkvidéki folyók vízjárása is sokkal kiegyenlítettebbé válik.

A megoldást a természetes vízkörforgás támogatása jelenti. Ennek egyik hagyományos eszköze a víztározók építése, amelyek ma már összetett feladatot látnak el, hiszen csökkentik az árvízcsúcsokat, emellett tartalékot képeznek az aszályos időszakokra. Egy-egy tározó azonban önmagában nem elegendő, ezért egyre nagyobb szerepet kapnak a természetközeli megoldások is. Ilyen például a rönkgátak és fenékküszöbök építése, vagy a korábban kiegyenesített patakmedrek természetes formájának helyreállítása. Ezek a kisebb beavatkozások lassítják a víz áramlását, csökkentik a medereróziót, a kialakuló időszakos vizes élőhelyek pedig a helyi mikroklímára is jótékonyan hatnak.

A víz lelassításának legnagyobb nyertesei a felszín alatti vízkészletek. Mivel a kiszámíthatatlan időjárás miatt a talajvíz utánpótlása egyre bizonytalanabb, létfontosságú, hogy a csapadékos időszakokban a víz a mélyebb rétegekbe is eljusson. A jelenlegi hazai vízgazdálkodási fejlesztések, mint például az Északi-középhegységben épült záportározók vagy a dunántúli vízfolyás-rehabilitációk, már mind ezt a szemléletet követik. A fő irányelv ma már egyértelmű, miszerint a vizet minél tovább a tájban kell tartani, hogy egy olyan ellenállóbb rendszer jöjjön létre, amely képes tompítani az időjárás szélsőséges kilengéseit.