Coop Rally – a résztvevők mintegy 2 ezer milliárd forint termékértékesítést képviselnek

Agro Napló
Az idei Coop Rally jelentőségét jól mutatja, hogy a résztvevők a hazai élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy 2 ezer milliárd forintot kitevő termékértékesítést, és a Coop Csoporttal együtt több mint 50 ezer munkavállalót képviselnek – mutatott rá az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az esemény budapesti beharangozó sajtótájékoztatóján.

Zsigó Róbert kiemelte: a tizennegyedik alkalommal megtartandó autós országjárás célkitűzése a Coop Csoport élelmiszeripari partnervállalatai tevékenységének széleskörű társadalmi megismertetése, valamint a kiváló minőségű és biztonságos hazai élelmiszerek népszerűsítése. Mindez összhangban van a kormány és a szaktárca elképzeléseivel.

Emellett a kormány szeretné még az elérni az élelmiszeriparban, hogy a Magyarországon megtermelt alapanyagokból, nagy hozzáadott értékkel, itthon előállított, biztonságos élelmiszerekkel lássák el a magyar embereket. Ezeknek az áruknak az exportja pedig erősítse a nemzetgazdaságot, növelje a vidék el- és megtartó képességét, valamint járuljon hozzá a fenntarthatósághoz is.

Ezért is fontos tény, hogy a 100 százalékban magyar tulajdonú Coop-üzletlánc már évtizedek óta együttműködésre hívja fel a magyar termelői és vállalkozói réteget azért, hogy együtt, közös erővel segítsék a hazai élelmiszeripar fejlesztését. Ennek szellemében a Coop Rally szakmai programja az elmúlt csaknem másfél évtizedben 111 kiváló magyar élelmiszeripari cég tevékenységét mutatta be a nagyközönségnek. Így a verseny pótolhatatlan marketingértékkel is bír, hiszen a minőségi magyar élelmiszerek és gyártóik ismertségét növeli, valamint a vásárlói tudatosságot is erősíti. Éppen ezért a kormány és az Agrárminisztérium teljes szívvel áll e kezdeményezés mögött.

Az államtitkár felhívta a figyelmet: látni kell, hogy amikor magyar vásárlóként magyar, hazai vagy hazai feldolgozású terméket választ valaki, az már nem csupán érzelmi döntés, mivel: a jó minőségű magyar élelmiszerek ma már felveszik a versenyt az importált árukkal. Továbbá a hazai élelmiszerek biztonságosabbak és egészségesebbek is: köszönhetően az Európában is példaértékű magyar élelmiszerbiztonságnak és a szigorú GMO-szabályozásnak.

A hazai élelmiszerek választása gazdasági értelemben is ésszerű döntés, hiszen az alapanyag-feldolgozás során keletkező hozzáadott-érték ennek eredményeképp Magyarországon marad. Ráadásul mindez a fenntarthatóságot is szolgálja, egyrészt ugyanis kiegyensúlyozott ágazatot jelent, másrészt pedig az itthoni alapanyagokból, itthoni feldolgozással készülő termékek szállítása lényegesen kisebb környezetterheléssel jár, mint a távoli országokból, akár más kontinensekről Magyarországra utaztatott termékek logisztikája.

Zsigó Róbert

Zsigó Róbert beszélt arról is, hogy az ágazat jelenére és közelmúltjára többek között a Magyarország gazdasági erősödéséből származó, növekvő hazai vásárlóerő is kedvező hatással van. Ennek alátámasztására példaként hozta, hogy a Magyar Termék Nonprofit Kft. kutatása is igazolja: ma már a vásárlók jelentős része hajlandó akár többet is fizetni a magyar eredetű áruért. 

Eszerint – idézte a kutatás eredményét - két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha a magyar eredetet védjegy igazolja. Az élelmiszeripari termelés jövőjét nagymértékben ez a változó vásárlói szemlélet és a környezetterhelés csökkentésének célja fogja meghatározni.

Általánosságban elmondható – közölte az államtitkár -, hogy az elmúlt években a hazai élelmiszeripar jövedelmezősége és eredményessége is jelentősen nőtt. Az ágazat teljes árbevétele mintegy 50 százalékkal nőtt 2010 óta. Az export aránya is dinamikusan növekszik, 8 százalékpontos emelkedés után 34 százalékos értéken áll.

Ezzel párhuzamosan (a növekvő támogatásoknak köszönhetően) emelkedik a beruházási kedv is. Amíg a korábbi időszakban nem jutott forrás az élelmiszeriparnak, 2014-től kezdődően több, mint 300 milliárd forint áramlott az ágazatba – hazai és EU-s forrásokból egyaránt.

A hazai vállalkozások fejlesztéseinek és a kormány következetes stratégiájának köszönhetően a magyar élelmiszeriparban évről-évre növekszik a feldolgozottság mértéke is. Mind az elindult technológiai beruházások, mind a növekvő feldolgozottság biztató jelek, melyek egy jó irányú folyamat kezdetét jelölik. Ennek elérését szolgálja a fejlesztési források rendszere, amelyet Magyarország kormánya az elmúlt években bevezetett, mindez pedig egyaránt szolgálja a hazai élelmiszer-feldolgozás és így a magyar vidék megerősítését is.

A Coop Rallyn a közösen elért eredmények tudatában és azzal a bizakodással ülhet minden résztvevő a volán mögé, hogy az élelmiszeripar szereplőivel együtt sikerül megtalálni a legcélravezetőbb utat az ágazat növekedése számára – fejtette ki Zsigó Róbert.

A sajtótájékoztatón közzétett információk szerint  a 100 százalékban magyar tulajdonú, hétszeres MagyarBrands díjas Coop Gazdasági Csoport jelenleg közel 700 kis- és középvállalkozást számlál.

Tavalyi árbevétele 627 milliárd forint volt – közölte az Agro Naplóval Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a 2017-es árbevétel 604 milliárd forintot tett ki, az idén pedig mintegy 4-5 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak.

Tóth Géza

A Coop Csoport több 10 ezer alkalmazottjával az ország egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztatója. Az üzletláncnak 1700 településen, mintegy 2500 franchise boltja van, valamint további 2000 üzletet lát el áruval és naponta 1,5 millió vevő fordul meg üzleteiben.

Felelősen működő vállalatként az üzletfejlesztéseket környezettudatos és energiatudatos beruházás jellemzi Mindez a világítást és a hűtők optimalizálását, a hűtési-fűtési rendszerek modernizációját egyaránt érinti, valamint megkezdődött a napelemes technológia tesztelése is. Emellett közel 400 üzletben működnek az úgynevezett olajpontok, amelyeken keresztül a környezetet és az élővizeket megóvva eddig mintegy 55 ezer liter használt étolajat gyűjtött vissza az üzletlánc.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta: ebben az évben a Coop Rallyn mintegy 100 cég – élelmiszeripari, kiskereskedelmi, szolgáltató és médiacég - csapata 117 autóval indul. A rally résztvevői – mintegy 300-an, köztük a három sajtóbuszon utazó újságírók - Kelet-Magyarország hat meghatározó élelmiszergyártó- és forgalmazó-központjában, valamint 2 Coop-tagvállalathoz látogatnak el, mintegy 640 kilométert megtéve két nap alatt.

Pekó László

Szólt arról is, hogy a kereskedelmi lánc társadalmi felelősségvállalási programjai között kiemelkedik a Coop Rally. Emellett pedig támogatják még a magyar olimpiai csapatot, illetve élelmiszeradománnyal segítik a rászorulókat, valamint anyagilag segítik a tehetséges  gyerekeket is.

Így a COOP Segély Alapítvány 2010 óta több mint 130 millió forint értékű, csaknem 300 tonna élelmiszer adománnyal segítette az önhibájukon kívül bajba jutott embereket. A Bartolák Mihály Alapítvány pedig tehetséges fiatalok tanulmányait segíti. Az elmúlt mintegy egy évtized alatt több mint 300, a cégcsoport körében dolgozó szülő, vagy nyugdíjas nagyszülő tehetséges, rászoruló gyermekének, unokájának alap-közép és felsőfokú tanulmányait segítették.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arról beszélt, hogy a magyar sportolók tokiói olimpiai felkészülése a terveknek megfelelően halad. A magyar sportvezetés úgy kalkulál, hogy a magyar sportolók a Rio de Janeiróihoz hasonló számban vehetnek majd részt jövőre, a japán fővárosban tartandó olimpiai játékokon.

Kulcsár Krisztián
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!