A külpiacok és a hazai viszonyok közötti különbség már a takarmányárakban is élesen megmutatkozik, hiszen Nyugat-Európában tonnánként 20-30 euróval olcsóbban állítják elő a tápot. Ez az árelőny egy spanyol sertés- vagy szarvasmarhatartó esetében már az alapanyagoknál jelentkezik, így a hús is alacsonyabb áron kerülhet a magyar boltokba. Mivel a magyar fogyasztók döntését elsősorban az ár befolyásolja, a hazai termelők még kiemelkedő, nemzetközi szintű hatékonyság mellett is könnyen veszteségessé válhatnak, hiszen az alapanyagoknál keletkező jelentős költséghátrányt a termelés optimalizálásával nem lehet a végtelenségig ellensúlyozni.

A szűk keresztmetszetet a megfelelő mennyiségű és minőségű hazai árualap hiánya jelenti. Egy nagy kapacitású hazai feldolgozóüzem önmagában évi egymillió tonna kukoricát igényel a hatékony működéshez. Becslések szerint 2026-ban nagyjából ez a mennyiség fedi le a teljes hazai, jó minőségű és toxinmentes kínálatot, miközben ugyanerre a terményre az állattenyésztőknek és a takarmányiparnak is égető szüksége lenne. Az állattartást ráadásul nem lehet átmenetileg szüneteltetni, a tejelő tehenészetekben pedig kritikus elvárás a mikotoxinmentesség, mivel a szennyezett takarmány használata esetén a méreganyag azonnal megjelenik a tejben.

Bár a takarmánygyártók a receptúrák módosításával - például a búza és az árpa arányának növelésével - próbálnak alkalmazkodni, ennek komoly technológiai és gazdasági korlátai vannak. A kukoricát teljesen nem lehet kiváltani, az import pedig nem jelent automatikus megoldást. A külföldről, például Lengyelországból vagy Romániából érkező tételeknél a logisztikai korlátok és a minőségi ingadozások okoznak bizonytalanságot. A folyamatos, nagyüzemi termeléshez elengedhetetlen a kiszámíthatóság, ám a megfelelő árualap tesztelése és Magyarországra szállítása jelentős többletterhet ró a vállalatokra.

A jelenlegi helyzet rávilágít a teljes magyar termékpálya egymásra utaltságára. Bár érthető a növénytermesztők igénye a magasabb felvásárlási árakra a gyenge termésátlagok miatt, ha az import korlátozásával mesterségesen magasan tartják a belföldi árszintet, az a feldolgozóipar és az állattartás ellehetetlenüléséhez vezethet. Ha a belföldi felvevőpiac emiatt megszűnik vagy elvándorol, egy jövőbeli bőséges termés esetén a hazai gazdák már nem találnak vevőt itthon, és csak a magas szállítási költségek miatt veszteségesebben, exportra tudják majd eladni a terményüket. A feldolgozás visszaesése ráadásul a takarmányként hasznosított melléktermékek piacát is szűkíti, ami tovább rontja az állattartók helyzetét.

A szakmai szereplők egybehangzó véleménye szerint a jövőben a termelést, a takarmányozást, a feldolgozást és a piacot egységes, egymásra épülő rendszerként kell kezelni. A klímaváltozás miatt elengedhetetlen egy olyan átgondolt vízgazdálkodási stratégia kialakítása, amely ott biztosít öntözést, ahol annak gazdasági és ökológiai értelme van. A globális piacokon egyre inkább megfigyelhető, hogy a nagy országok saját élelmiszer-ellátásuk függetlenítésére törekszenek, így a magyar agráriumnak is fel kell készülnie arra, hogy krízishelyzetben a világpiacról nem lehet mindent korlátlanul beszerezni. Éppen ezért létfontosságú egy olyan stabil hazai termelési háttér fenntartása, amelyre az egész élelmiszer-gazdaság hosszú távon és biztonsággal építhet.