A fenntartható élelmiszer-termelés válságban van, miközben a gazdálkodók Európa-szerte hasonló nehézségekkel küzdenek – mondta az elnök az Európai Élményközpontban tartott sajtóbeszélgetésen. Az Európai Unióban mintegy 140 millió ember él vidéki területeken. Ennek ellenére sok termelő úgy érzi, hogy a döntéshozók magukra hagyják őket a problémáikkal.
Csukanov szerint a fejlesztési források jelentős része a városokba vándorol, miközben vidéken a népesség elvándorlása mellett az elsivatagosodás is egyre súlyosabb gondot jelent. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ezért felméri a gazdálkodók tapasztalatait, hogy elérje: a jogalkotók fordítsanak nagyobb figyelmet a vidék érdekeire. Az elnök hangsúlyozta, hogy a térségek megújulása nem várható kizárólag a közös agrárpolitika (KAP) támogatásaitól.
A következő uniós költségvetési ciklus ráadásul ezekben a forrásokban is komoly visszaesést hozhat. Csukanov figyelmeztetett: a KAP büdzséje nominálisan 20 százalékkal apadhat, az infláció hatásával számolva pedig a reális csökkenés elérheti akár a 43 százalékot is. Úgy véli, a közös agrárpolitika egységét lazítja, ha a tagállamok eltérő nemzeti szempontok mentén használják fel a pénzeket. Emiatt kulcsfontosságúnak tartja, hogy a vidéki civil szervezetek összehangoltan lépjenek fel érdekeik védelmében az uniós pénzügyi keretek tárgyalásakor.
A fiatalok helyben maradásához a pénzügyi támogatások önmagukban nem elégségesek. Az elnök szemléletes példaként említette: ha egy településen hiányzik az óvoda, a fiatal gazdálkodóknak adott esetben a tehéntartás és a gyermekvállalás között kell választaniuk. A vidéket érintő stratégiák kidolgozásakor a mezőgazdaság mellett elengedhetetlen a helyi alapszolgáltatások, az új munkalehetőségek és az általános életminőség fejlesztése.
A méltó megélhetés szintén kulcskérdés. Csukanov beszámolója szerint a mezőgazdasági dolgozók bére mintegy 40 százalékkal marad el az uniós átlagkeresettől. Versenyképes jövedelem híján nehéz a falvakba vonzani a fiatalokat, akik a városihoz mérhető életszínvonalra vágynak. Emellett a nők helyzetének javítását és az esélyegyenlőség biztosítását is kiemelt feladatnak nevezte a vidéki közösségek megerősítésében.
A megoldások kidolgozásában a Magyar Vidéki Paktum is szerephez juthat. A kezdeményezés keretében zajló munka mintegy négy-öt éve indult el, és azóta számos szakmai fórumot hívtak életre. Ezek célja a helyi tapasztalatok és tudás összegyűjtése, hogy azokra építve szülessenek gyakorlati válaszok a vidéki területek kihívásaira.
Bár a paktum közvetlen támogatást nem biztosít, forrásokhoz a KAP révén lehet jutni. Csukanov üdvözölte, hogy Magyarországon kormányzati szándék is mutatkozik a program mellett. Egyúttal hangsúlyozta a helyi szervezetek aktív bevonásának fontosságát, hogy a vidéken élők valós érdekei közvetlenül megjelenhessenek a jogalkotásban és a döntéshozatalban.









