Az uniós agrárium szerepe jelentősen átalakult az elmúlt négy évtizedben. A korábbi meghatározó mezőgazdasági termelőből a közösség egyre inkább a magas hozzáadott értékű agrár- és élelmiszeripari termékek vezető exportőrévé vált. Bár az export értéke alapján az EU továbbra is világelső, a piaci részesedése fokozatosan mérséklődik.

Fórián Zoltán elemzése szerint az unió a nyolcvanas években még a világ élelmiszerexportjának 22–24 százalékát adta, mára viszont ez az arány mintegy 15 százalékra csökkent. Ugyanebben az időszakban Brazília részesedése 4-ről 10 százalékra, Kínáé 3-ról 8 százalékra, míg Oroszországé és Ukrajnáé együttesen 3-ról 9 százalékra emelkedett. Az EU tehát nem a saját kivitelének visszaesése, hanem a versenytársak jóval gyorsabb növekedése miatt veszített relatív súlyából.

A versenyfeltételeket a globális fogyasztás átrendeződése is alapvetően formálja. A kereslet súlypontja Ázsiába helyeződött át. Kína termelőként, fogyasztóként és importőrként egyaránt meghatározó befolyást szerzett a világpiaci árakra. Brazília az alacsonyabb termelési költségekre és a hatalmas volumenre támaszkodik, miközben a Fekete-tenger térségének megerősödése kifejezetten a közép-európai gazdák helyzetét nehezíti. Oroszország a búza, Ukrajna pedig a kukorica, a napraforgó és a búza piacán vált megkerülhetetlenné.

Az unióban a hozamok növekedési üteme elmarad több feltörekvő versenytársétól, ráadásul a fehérjenövények és a trópusi áruk terén egyre erősebb az importfüggőség. Az uniós stratégia ugyanakkor már nem a puszta mennyiségre, hanem az előállított értékre fókuszál. Ebben kulcsszerep jut a feldolgozott élelmiszereknek, a sajtoknak és egyéb tejtermékeknek, továbbá a boroknak, a szeszes italoknak és a prémium húskészítményeknek.

A szigorú környezetvédelmi és állatjóléti előírások jól illeszkednek ehhez az értékteremtő irányhoz, ám jelentősen növelik a termelők költségeit. Kulcskérdés, hogy az EU képes lesz-e érvényesíteni ezeket az elvárásokat az importtal szemben, illetve el tudja-e ismertetni a magasabb követelményekből származó felárat a külpiacokon.

A szakértő rámutatott, hogy az önellátás és az exportpozíciók gyengülését a szigorodó termelési szabályok mellett az új szabadkereskedelmi egyezmények is gyorsíthatják. A magasabb költségek mellett a vidéki munkaerőhiány, a gazdatársadalom elöregedése és a klímaváltozás szintén nehezíti az alkalmazkodást. Az innováció térnyerését pedig a lassú tudásátadás és az elhúzódó engedélyezési eljárások fékezik.

További komoly bizonytalanságot hordoz a közös agrárpolitika reformja, amely az elemző szerint kevesebb és nehezebben elérhető forrást vetít előre. Bár az uniós jövőkép célkitűzései helyesek, kérdéses, hogy a támogatási rendszer tervezett átalakítása mennyire segíti a versenyképességet. Már maga a kiszámíthatatlanság is súlyos kockázatot jelent egy olyan ágazatban, ahol évekre vagy évtizedekre előre kell beruházási döntéseket hozni.

Magyarország számára a legfontosabb feladat a hozzáadott érték növelése. Az EU az alapanyag-termeléséhez képest sokkal nagyobb értéket állít elő és exportál, mint a versenytársai többsége, ám ez a többlet a magyar agrárkibocsátásban még nem jelenik meg eléggé. A következő évtizedben nem az számít majd igazán, mekkora gabonamennyiséget takarítunk be, hanem az, hogy egy tonna terményből mekkora gazdasági értéket tudunk kihozni.

Ehhez a fogyasztói szokások változását is szorosan követni kell. Az Európai Bizottság várakozásai szerint a kontinens élelmiszer-fogyasztása a jövőben nem volumenében, hanem belső arányaiban alakul át. A vevők döntéseiben mindinkább felértékelődik az egészségtudatosság, a fenntarthatóság, az állatjólét, valamint a termékek kényelmes, gyors felhasználhatósága.

A trendek a baromfihúsnak kedveznek, miközben a vörös húsok iránti kereslet csökkenhet. Ugyancsak felértékelődnek a magas minőségű tejtermékek, a zöldségek, a gyümölcsök és a növényi fehérjék. Az elemző kiemelt kitörési pontként tekint a prémiumtermékekre és a célzott élettani előnyöket kínáló, funkcionális élelmiszerekre.

A fejlesztések során alkalmazkodni kell az idősödő társadalomhoz és a zsugorodó háztartásméretekhez is. Emellett az e-kereskedelem térnyerése, a speciális vallási étrendek terjedése, sőt még az új típusú, GLP-1-alapú testsúlycsökkentő készítmények használata is érezhetően átformálhatja a fogyasztást.

Fórián Zoltán hangsúlyozza, hogy az uniónak és hazánknak párhuzamosan kell megvédenie a belső piacait, javítania önellátását és erősítenie a nemzetközi exportképességét. Az élelmiszer-önrendelkezést célzó stratégiához az eszközök és a szakmai ismeretek adottak, ám a tudatosabb építkezés és a gyorsabb alkalmazkodás nem tűr további halasztást.