2024. február 22. csütörtök Gerzson

Októbertől igényelhetik a gazdák az ukrán gabonaimport miatti uniós kompenzációt

Agro Napló
A célzott felhasználást veszik figyelembe a 15,9 millió eurós kompenzáció megítéléséhez – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető kiemelte, a konstrukcióval egyszerre szeretnének segítséget nyújtani a hosszú ideig eladatlan tavalyi kukorica készletek elnyúló tárolási időszaka miatt magasabb költségeknek kitett, valamint a még tárolókban lévő termények értékesítését szeptember 15-ig megvalósító kisebb gazdálkodóknak. Hozzátette, a tervek szerint a kompenzációra azon gazdálkodók jogosultak, akik 2022-ben az egységes területalapú támogatási kérelmük alapján legfeljebb 500 hektár jóváhagyott mezőgazdasági területtel rendelkeztek, és ezen belül legfeljebb 100 hektár kukorica termőterület után részesültek támogatásban. Azért a kukorica után lehet kompenzációt igényelni, mert ez a leghangsúlyosabb ukrán import termény – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Nagy István kifejtette, az érintett gazdálkodóknak a tervek szerint igazolniuk kell majd, hogy a 2023. május 15. napjától a 2023. szeptember 15. napjáig terjedő időszakban legalább 10 tonna mennyiségű kukoricát értékesítettek. A támogatási kérelmet előreláthatóan 2023. október 1. és 2023. október 15. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz, a MÁK honlapján rövidesen megjelenő útmutató szerint. A miniszter kitért arra is, hogy az igénybe vehető hektáronkénti kompenzáció összege a 15,9 millió euró nagyságú keretösszeg és a feltételeket teljesítő összes kérelmező vonatkozásában jóváhagyott kukorica termőterület hányadosaként kerül meghatározásra. A kompenzáció kifizetésére 2023. december 31-ig kerülhet sor – részletezte Nagy István.

A tárcavezető hangsúlyozta, az ukrajnai háború következtében az Ukrajnából származó gabona szállítása jelentős mértékben az EU szomszédos tagállamain keresztüli szárazföldi útvonalakra terelődött. Az Európai Unió a Szolidaritási Sávok működtetésével igyekezett hozzájárulni ahhoz a célhoz, hogy az ukrán áru a rászoruló EU-s és harmadik országok piacaira juthasson el. Ezen útvonalak nem megfelelő működése miatt azonban az ukrán gabona – ezen belül is különösen a kukorica – az Ukrajnával szomszédos tagállamok piacain ragadt be ahelyett, hogy továbbszállításra került volna. Hozzátette, a nagy mennyiségben beáramló ukrán áru az érintett tagállamokban komoly veszteséget okozott a gazdálkodóknak az értékesítési nehézségek, a piaci árakra gyakorolt nyomás és a plusz tárolási költségek miatt. Az érintett tagállamok – Bulgária, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia – közös fellépését követően döntött az Európai Bizottság egy részbeni kompenzációról. Az összesen 100 millió eurós forrásból rájuk eső rész nagysága az érintett tagállamok számára alapvetően a mezőgazdasági termőterületeik arányában lett meghatározva – húzta alá az agrárminiszter.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!