A vidra a hazai vizes élőhelyek döntő többségén előfordul, széles körű elterjedése azonban nem jelenti azt, hogy mindenütt stabil, szaporodó állományai élnének. A faj helyzetéről Lanszki József, az MTA doktora, a HUN-REN Hal- és Konzervációökológiai Kutatócsoportjának tudományos tanácsadója számolt be az Agrárszektornak.

A rejtőzködő, többnyire éjszaka aktív ragadozó egyetlen éjszaka leforgása alatt akár 10–15 kilométert is megtehet. A hidak alatt talált lábnyomok és ürülékek ezért csupán a jelenlétét igazolják, tartós megtelepedését nem feltétlenül. Az állomány tényleges nagyságáról és hosszú távú változásairól emiatt csak korlátozottan állnak rendelkezésre megbízható adatok.

Országos szinten egyelőre nem látszik egyértelmű állománycsökkenés, a területi különbségek ugyanakkor jelentősek. A Kiskunság homokvidékén az összehasonlítható módszerekkel végzett felmérések már visszaesést jeleztek. Ezzel szemben a Balaton déli vízgyűjtőjén, ahol sűrű vízfolyás- és halastóhálózat található, a tíz évvel korábbi eredményekhez képest nem tapasztaltak hasonló hanyatlást.

Bár a vidra rendkívül alkalmazkodóképes, a tartós vízhiányt nem tudja korlátlanul elviselni. Lanszki József korábbi dél-dunántúli kutatásai szerint a kiszáradó Baláta-tónál a ragadozók halak hiányában egy ideig kétéltűekkel táplálkoztak, majd elhagyták a területet. Visszatelepülésük csak a vízellátás helyreállta után indult meg. A nagyobb kiterjedésű, részben mesterséges vízutánpótlással bíró Darányi Nagyberekben ezzel szemben inkább a madarakra tértek át, így többek között récék és szárcsák kerültek az étrendjükbe.

A táplálékváltás természetvédelmi szempontból is érzékeny helyzetet teremthet, hiszen a fokozottan védett vidra zsákmányai között más védett fajok is feltűnhetnek. Ez a ragadozók természetes válasza a táplálékhiányra, miközben az egyre gyakoribb aszályos időszakok hátterében az emberi tevékenység okozta klímaváltozás is ott áll.

A vízhiány következményei ugyanakkor túlmutatnak az étrend átalakulásán. A kutató beszámolója szerint az idei száraz időszakban a korábbiaknál lényegesen nagyobb arányban kerültek hozzájuk olyan tetemek, amelyeken kutyák vagy fajtársak támadásának nyomai látszottak. Különösen sok volt közöttük a fiatal egyed.

Ennek egyik oka, hogy a táplálékszegény időszakok a családi kötelékeket is felbonthatják. A kölykök kedvező körülmények között akár egy teljes évig is az anyjukkal maradnak, és ez alatt sajátítják el az önálló élethez szükséges viselkedésmintákat. Ha azonban az anya nem jut elegendő táplálékhoz, a fiatalok idő előtt elhagyhatják a biztonságos körzetet, vagy az anya maga űzi el őket. A tapasztalatlan, kóborló kölyköket ezt követően a közúti forgalom, a kutyák és a területüket védő felnőtt vidrák is elpusztíthatják. Az idei aszály tehát vélhetően a vidrák viselkedését is megváltoztatta, az állományra és a kondícióra gyakorolt pontos hatások értékelése azonban még tart.

A faj fennmaradását a vízpartok átalakítása és a környezetszennyezés is erősen veszélyezteti. A szakértő különösen a kisebb vízfolyások helyzetét tartja aggasztónak. Sok helyen egészen a patakpartok pereméig szántanak, így a csapadék a talajjal együtt a mezőgazdasági vegyszermaradványokat is közvetlenül a mederbe mossa.

A vizsgált vidrák szervezetében különféle növényvédő szereket, köztük évtizedekkel ezelőtt betiltott vegyületeket is azonosítottak. A kommunális szennyvízzel emellett gyógyszermaradványok és hormonhatású készítmények jutnak a vízi táplálékhálózatba. Mivel a tápláléklánc csúcsán elhelyezkedő, viszonylag hosszú életű ragadozóról van szó, a káros anyagok könnyen felhalmozódnak a testében. Emiatt a faj vizsgálata a vizes élőhelyek általános állapotáról is hiteles képet adhat.

A vidrák jelenléte a halgazdaságokban komoly gazdasági konfliktusokhoz vezethet, különösen a lehalászást követően teleltetésre használt tavaknál. A vadászatot még gyakorló fiatal állatok olykor több halat pusztítanak el, mint amennyit elfogyasztanak. A károk megelőzésében a szakszerűen kialakított és folyamatosan karbantartott villanypásztorok segíthetnek, amelyeknek a vízfolyások be- és kifolyó műtárgyainál is gátat kell szabniuk a behatolásnak.

Hosszú távon a vidrák túlélését kizárólag az egymással összeköttetésben lévő vizes élőhelyrendszerek garantálhatják. Olyan területekre van szükség, amelyek még a legsúlyosabb aszályok idején is elegendő táplálékot és menedéket adnak a vízhez kötődő fajoknak. Lanszki József szerint a kis vízfolyások mentén elengedhetetlen lenne megfelelő szélességű, vegyszerhasználattól és intenzív szántóföldi műveléstől mentes védősávok kijelölése. A gyepesítés, valamint a természetes fás növényzet visszatelepítése mérsékelhetné a lemosódó szennyezést, stabilizálná a partfalakat, és biztosítaná a vándorlási folyosókat.

A Kis-Balaton térsége kiválóan szemlélteti az ilyen stabil menedékek jelentőségét. A genetikai adatok és az elpusztult példányok vizsgálatai alapján ez a terület a környező, rosszabb állapotú élőhelyekről is folyamatosan vonzza a vidrákat. A kedvezőbb belső zónákban jó kondíciójú állatok és szaporodó nőstények élnek, míg a peremterületekre szorult, vándorló példányokra lényegesen több veszély leselkedik. Az értékes élőhelyek védelme mellett ezért kulcsfontosságú, hogy a ragadozók biztonságos ökológiai folyosókon keresztül juthassanak el ezekbe a menedékekbe.