Amikor szóba kerül a rovarfehérje, a beszélgetések sokszor hamar eljutnak a "bogarat akarnak etetni velünk" sztereotípiájáig. Ez a reakció abból fakad, hogy a rovarágazat három teljesen eltérő területe - a humán élelmiszer, a haszonállat-takarmány és a kedvencállat-eledel - egyetlen kategóriaként él a köztudatban. Az Európai Unió azonban szigorúan elhatárolja ezeket. Míg az emberi fogyasztásra szánt rovarok az új élelmiszerekre (novel food) vonatkozó, rendkívül szigorú engedélyezési eljárás alá tartoznak, addig a takarmányozásban más szabályok érvényesek. A tenyésztett rovarokból származó feldolgozott állati fehérjét az akvakultúrában 2017 óta, a sertés- és baromfiágazatban pedig 2021 szeptembere óta lehet meghatározott feltételekkel felhasználni.

A két szektor kommunikációja is teljesen eltérő alapokon nyugszik. Az élelmiszereknél a fogyasztói ízlés és a kulturális beidegződések döntőek, míg a takarmányozásban az állat tápanyagigénye, a minőség és a gazdaságosság a fő szempont. A Nemzetközi Rovaralapú Élelmiszer- és Takarmányipari Platform (IPIFF), valamint a hazai kutatók 2024-es felmérései is azt mutatják, hogy a környezetvédelem vagy a fenntarthatóság önmagában kevés a vásárlói döntések meghozatalához.

A fogyasztókat sokkal inkább a termék íze, minősége, ára és egészségügyi hatásai érdeklik. Emellett komoly problémát jelent az információhiány is: a magyar társadalomban a vélemények gyakran azelőtt megfogalmazódnak, hogy a fogyasztók egyáltalán megismernék az adott terméket. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy egy rovaralapú összetevő megjelenhet liszt, zsír vagy más feldolgozott forma képében is.

Amennyiben nem különítjük el egyértelműen a humán élelmiszereket a takarmányoktól, a fogyasztók ugyanazzal az idegenkedéssel tekintenek majd az állatok elé kerülő alapanyagokra is. Holott a takarmányozás terén szó sincs idegen táplálkozási szokások ráerőltetéséről, hiszen a baromfik, a sertések vagy a halak természetes élőhelyükön is fogyasztanak rovarokat. A rovarfehérje ráadásul nem egy korlátlanul alkalmazható csodaszer, amely egy csapásra leváltja a szójadarát, hanem egy értékes, kiegészítő fehérjeforrás. Alkalmazása komoly szakértelmet igényel, hiszen pontosan figyelembe kell venni az adott állatfaj sajátosságait, a feldolgozás módját és az optimális bekeverési arányt.

A gazdálkodókat elsősorban a gyakorlati kérdések foglalkoztatják: miből és hogyan készült a termék, mivel etették a rovarokat, miként kell tárolni és adagolni a takarmányt, illetve megéri-e az árát a beruházás. Az uniós szabályozás garanciát jelent a biztonságra, hiszen szigorúan tiltja például a trágya vagy a vendéglátóipari hulladék felhasználását a tenyésztett rovarok takarmányozásában, emellett megköveteli a teljes nyomon követhetőséget és a pontos címkézést. A hazai piacon jelen lévő szereplőknek -  mint amilyen a feketekatonalégy-lárva feldolgozásával foglalkozó Hermecia Kft. is - éppen az a feladatuk, hogy a kutatási eredményeket és az uniós előírásokat lefordítsák a mindennapi állattartás nyelvére, bemutatva a technológia valós helyét a termelésben.

A rovarágazat társadalmi elfogadottsága nem egyetlen látványos kampányon múlik, hanem a folyamatos, átlátható és őszinte párbeszéden. A szkeptikus kérdéseket nem söpörni kell a szőnyeg alá, hanem tényszerűen megválaszolni. Amíg a szakma nem teszi mindenki számára egyértelművé, hogy humán élelmiszerről vagy állati takarmányról, illetve élő rovarról vagy feldolgozott alapanyagról van-e szó, addig a közönség nem magát a rovarfehérjét utasítja el, hanem csupán az ismeretlentől való természetes idegenkedésének ad hangot.