Erős kijelentést intézett a magyarokhoz Áder János

Erős kijelentést intézett a magyarokhoz Áder János

Agro Napló
Egy évnyi csapadék hiányzik a földekről a téli aszály miatt. Ez nemcsak a vízügy, de a mezőgazdaság számára is komoly gondokat okoz - mondta Áder János volt köztársasági elnök az edelényi Szent János Görögkatolikus Középiskolában a Víz és mezőgazdaság a klímaváltozás korában című előadásának bevezetőjében, szerdán. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke közölte: az aszály az idén sokkal hamarabb érkezett, mint a nyári hőség, így a kevés víz drámája a legaktuálisabb.

A klímaváltozás fokozódásával Magyarországon is be kellett vezetni az időszakos víztest fogalmát, amely eddig a mediterrán vidékeken ismert volt ugyan, nekünk azonban új. Az elnevezés annyit tesz, hogy az adott mederben csupán az év bizonyos időszakában van víz. Csak folyóvizekből mára 37 ilyen van az országban, miközben hat éve még egy sem volt - írja közleményében a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány. Globális kitekintést adva Áder János kifejtette: a világ népességének mintegy 36 százaléka, azaz 2,5 milliárd ember olyan vízhiányos régiókban él, ahol a világ GDP-jének 20 százalékát állítják elő. Az előrejelzések alapján 2050-re a népesség több mint fele - valamint a világ gabonatermelésének a fele - súlyos vízhiánnyal nézhet szembe. A volt államfő idézett egy ENSZ jelentést, mely szerint a víz problémák miatt 50 éven belül 400 millió ember kényszerülhet a lakóhelye elhagyására. Ráadásul 25 év múlva az ipari igények is meg duplázódhatnak.

Ennek a munkának a következtében a vizes élőhelyek, vízjárta területek összesen (mocsarak, lápok, nádasok, árterek, szikes tavak stb. együtt) napjainkra már csak mintegy 3-5 százalék körüli területet tesznek ki – tette hozzá a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke. Hangsúlyozta, hogy a közhiedelemmel ellentétben Magyarország mára már nem víznagyhatalom, hanem vízhiányos országgá vált.

Azzal, hogy a folyószabályozásokkal kiegyenesítettük a vizeinket, gyakorlatilag kiszalad az országból a felszíni víz és a talajvíz.

A külső forrásból érkező édesvíz aránya több mint 94 százalék Magyarországon, ezzel az Európai Unión belül nálunk a legnagyobb a határon túlról érkező vizeknek való kitettség. Ez egy földrajzi adottság, ezért nagyon fontos az, hogy hogyan bánunk azzal a vízzel, ami átfolyik az országon - tette hozzá. Áder János szólt arról, hogy 15 évvel ezelőtt elkezdődtek a szükségtározók építései a Tisza mentén, amelyekben árvíz esetén tudják tárolni a lehullott csapadék miatti víztöbbletet. Megjegyezte: ezek építését mindenképpen folytatni kell.

Jelezte, idén azonban akkora az aszály, hogy a Velencei-tó akár ki is száradhat. Egy múlt héten készült fotóval illusztrálva azt mondta: a tó vízállása mintegy 5 centiméterrel maradt el az eddig mért legalacsonyabb vízszinttől. A Homokhátságot 2004-ben az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO hosszú távú előrejelzésében a Duna–Tisza közét a félsivatagi jellegű övezetek közé sorolta. A talajvíz szintje ugyanis - erős ingadozásokkal - évtizedek óta egyértelmű csökkenést mutat.

A legfrissebb adatok szerint az Alföld jelentős részén továbbra is nagy a talajnedvesség-hiány, több helyen a felső egy méteres talajrétegből több mint 100 mm víz hiányzik, a keleti és délkeleti országrész van a legnehezebb helyzetben. Ezeken a területeken nemcsak a felszíni talajréteg száraz, hanem sok helyen a mélyebb rétegek vízkészlete sem töltődött vissza megfelelően. A helyzet elsősorban a kukoricát, a napraforgót és a tavaszi vetésű növényeket fenyegeti. A volt köztársasági elnök a lehetséges megoldások között említette a szemléletváltást a mezőgazdaságban. Ebbe beletartozik a talajjavítás (kevesebb talajbolygatás), a növénynemesítés, régi fajták visszahozása a génbankokból, de jó kezdeményezésnek nevezte a néhány évvel ezelőtt elindult Vizet a tájba! programot is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meleg, nyár végi idő jön

Meleg, nyár végi idő jön

A hét végéig még szórványosan kialakulhatnak záporok, zivatarok, majd a jövő hét nagyobb részében többnyire napos, meleg, száraz idő segíti majd nyári...

Végre mérséklődött az aszály!

Végre mérséklődött az aszály!

Az utóbbi napok csapadékosabb időjárásának és a nagy folyók vízgyűjtőjéről érkező vízmennyiségnek köszönhetően mérséklődött az aszály, emellett a szez...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK

NÖVÉNYVÉDELEM – LEEB (x)

A decemberi nagy havazások mindenkit reménnyel töltöttek fel, hogy végre lesz csapadék, és a talajokból a hiány pótolva lesz. Amit azonban azóta látunk, az elmaradt a feltöltő mennyiségtől.

EZT OLVASTAD MÁR?