Különböző növényfajok kereszteződése a természetben is előfordul, a nemesítők pedig tudatosan használják ezt a lehetőséget új fajták létrehozására. A cél lehet a nagyobb gyümölcsméret, a jobb ízvilág, a kedvezőbb alkalmazkodóképesség vagy a betegségekkel szembeni ellenállóság javítása. A sikerhez azonban gyakran hosszú évek munkája szükséges, mivel az utódok kedvezőtlen tulajdonságokat is örökölhetnek, sőt akár terméketlenek is maradhatnak.
A keresztezés során az egyik növény virágának bibéjére egy másik növény virágpora kerül. Ha a két növény genetikailag kellően közel áll egymáshoz, olyan mag fejlődhet ki, amely mindkét szülő örökítőanyagát hordozza. A nemesítők az utódok közül választják ki a legígéretesebb egyedeket, és a folyamatot szükség esetén több nemzedéken át folytatják. A fajok közötti hibrideket érdemes megkülönböztetni a zöldségtermesztésben elterjedt, azonos fajon belüli keresztezésekből származó F1 hibridektől.
A házikertekben is termeszthető szedermálna nem egyetlen fajtát jelöl, hanem a málna és a különböző szedrek keresztezéséből származó növények gyűjtőneve. Egyik ismert képviselője a 19. század végén, Kaliforniában nemesített loganberry. Hosszúkás, sötétvörös gyümölcse a málna aromáját a szeder savanykás ízével ötvözi, és különösen jól használható lekvárhoz vagy szörphöz.
Szintén ebbe a körbe tartozik a Skóciában nemesített tayberry, amely nagy, megnyúlt és rendkívül lédús bogyókat terem. Hosszú hajtásai miatt támrendszert igényel. A szedermálnák vonzerejét elsősorban különleges aromájuk és méretes gyümölcsük adja, puha termésük viszont nehezen szállítható, és csak rövid ideig tárolható.
Hasonló adottságokkal bír a boysenberry is, amelynek összetett származásában a loganberry és különféle szederfélék is szerepet játszottak. Nagy, sötétbordó, szinte fekete bogyói édes-savanykásak és intenzíven aromásak. Frissen és feldolgozva egyaránt fogyaszthatók, sérülékenységük miatt azonban gyors felhasználást igényelnek. Erőteljes, hosszú hajtásait célszerű támrendszerhez rögzíteni.
A josta a fekete ribiszke, a köszméte és az észak-amerikai Ribes divaricatum felhasználásával létrehozott összetett fajhibrid. Németországi nemesítése több évtizeden át tartott. A kutatók célja a fekete ribiszke jellegzetes aromájának és a köszméte nagyobb gyümölcsméretének egyesítése volt, kedvező termesztési tulajdonságok mellett.
Az eredmény egy erőteljes növekedésű, teljesen vagy szinte teljesen tüskementes bokor lett, amelynek bogyói rendszerint nagyobbak a fekete ribiszkéénél. Termése frissen is élvezhető, de kiváló alapanyaga lekvároknak, szörpöknek és gyümölcsleveknek is. Számos fajtája jól ellenáll a ribiszke és a köszméte tipikus betegségeinek. Telepítésekor ugyanakkor számolni kell jelentős helyigényével és a rendszeres ritkító metszés szükségességével.
A szilva és a kajszibarack keresztezéséből született gyümölcsök szintén igen változatosak. A plumcot elnevezés elsősorban a japán szilva és a kajszi fajhibridjeire utal. Héjuk és húsuk színe sokféle lehet, ízük pedig gyakran édes és rendkívül zamatos. További visszakeresztezésekkel hozták létre a pluot és az aprium típusokat: az előbbiek inkább a szilva, az utóbbiak a kajszi jellegzetességeit hordozzák. Magyarországi ültetésük előtt elengedhetetlen tájékozódni a választott fajta hazai termeszthetőségéről, valamint a megfelelő porzópartner szükségességéről.
Nemcsak a gyümölcstermők között találunk hibrideket. A lavandin a keskenylevelű és a széleslevelű levendula természetes kereszteződéséből jött létre. Általában nagyobb termetű, és lényegesen több illóolajat ad, mint a keskenylevelű levendula, ezért a kozmetikai iparban is rendkívül népszerű. Olajának összetétele azonban eltér a valódi levenduláétól, mivel kámfortartalma magasabb. A kertben mutatós, szárazságtűrő, a beporzók számára pedig rendkívül értékes növény. Mivel többnyire meddő, kizárólag dugványozással szaporítható.
A borsmenta ugyancsak természetes hibrid, amely a vízimenta és a fodormenta spontán kereszteződésével alakult ki. Magas mentoltartalmú illóolaja miatt elismert gyógy- és fűszernövény, leveleit teákhoz, ételekhez és italokhoz egyaránt használják. Mivel alig hoz életképes magot, többnyire tőosztással vagy gyöktörzsdarabokkal tartják fenn. Kiskertben gond nélkül nevelhető, agresszív terjedése miatt azonban érdemes korlátok közé szorítani.
A szántóföldi növények világában a tritikálé példázza a fajkeresztezésben rejlő gazdasági lehetőségeket. A búza és a rozs hibridjét azért hozták létre, hogy a búza termőképességét a rozs mostoha körülményekhez való alkalmazkodásával ötvözzék. Az első hibridek gyakori terméketlenségét a kromoszómaszám megkettőzésével sikerült áthidalni. Számos fajtája gyengébb adottságú talajokon is biztos termést ad. Bár emberi fogyasztásra is alkalmas, gyengébb sütőipari tulajdonságai miatt elsősorban takarmányként hasznosítják.
A közismert káposztarepce szintén fajok közötti kereszteződésből származik, ősei a Brassica rapa és a Brassica oleracea voltak. A két faj genomjának egyesüléséből létrejött növény mára a világ egyik legfontosabb ipari olajnövényévé vált, amely étolaj, takarmány és bioüzemanyag alapanyagául egyaránt szolgál.
A kiskerti hibridek telepítésekor a különleges termés mellett a növények helyigényét, támrendszer-szükségletét és szaporítási módját is mérlegelni kell. Egyes hibridek egyáltalán nem képeznek csíraképes magot, mások magoncai pedig jelentősen eltérhetnek az anyanövénytől. A fajtatulajdonságok megőrzéséhez ezért szinte mindig vegetatív úton, például dugványozással vagy tőosztással kell gondoskodni a szaporításról.
A hagyományos nemesítés és fajkeresztezés nem tévesztendő össze a géntechnológiai módosítással, hiszen a növények természetes, ivaros szaporodási folyamataira támaszkodik. Eredményei a házikertekben is értékes újdonságokat hozhatnak, a hibrid származás azonban önmagában nem garantálja a sikert. A megfelelő fajta és a termőhely körültekintő kiválasztása ezeknél a különlegességeknél is elengedhetetlen.
