Kritikus állapotok Magyarországon: ezt az ivóvizünk is bánhatja

Kritikus állapotok Magyarországon: ezt az ivóvizünk is bánhatja

agrarszektor.hu
Március 22-e a víz világnapja. Ez a dátum minden évben arra emlékeztet, hogy a víz az élet alapvető feltétele. A Kárpát-medencében még jelentős a vízkészlet, de a klímaváltozás hatásai egyre inkább a tudatosabb vízgazdálkodásra kényszerítik az itt élőket is, a kitermelhető készletek korlátozottak. Magyarországon a vízválság nem feltétlenül az ivóvíz mennyiségének hiányát jelenti, hanem az infrastruktúra kritikus állapotát - olvasható a közleményben. 

A közvélekedéssel ellentétben Magyarországon a vízválság nem feltétlenül az ivóvíz mennyiségének hiányát jelenti, hanem az infrastruktúra kritikus állapotát. A közel százezer kilométeres hazai csőhálózat majdnem fele már túllépte az 50 éves életkort, ami a rendszer fenntarthatóságát veszélyezteti.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az ivóvíz kristálytisztán indul el a vízműből, de hogy milyen állapotban érkezik meg a poharunkba, arra a föld alatti hálózat jelentős hatással bír. Hatékony felújítási hullámra és szakmai szemléletváltásra van szükség, hogy elkerüljük a rendszerszintű összeomlást

- figyelmeztetett Illés Gábor, az ECORPS ügyvezetője. 

A „láthatatlan szakma”

Amikor kinyitjuk a csapot, egy bonyolult és energiaigényes tisztítási és szállítási folyamat eredményét élvezzük. Bár a lakosság leggyakrabban a vízművek munkatársaival találkozik hiba esetén, a hálózat jelentős részben magyarországi kis- és középvállalkozások munkájával épül és újul meg.

EZ IS ÉRDEKELHET

A víz tisztelete ott kezdődne, hogy a szabályokat széles körben alkalmazzuk, és erre a gyakorlatban is kellő figyelmet fordítunk. Ezzel szemben ma jóval többen dolgoznak a kivitelezések érzékeny pontjain, mint ahány megfelelő szinten felkészült szakember van, és a munkájuk ellenőrzése sem elég alapos. Emiatt az elvárható minőség sem mindig valósul meg

- mondta a szakértő.

Illúzió, avagy a nyomáspróba csapdája

Szakmai körökben elterjedt tévhit, hogy egy sikeres nyomáspróba biztonságot jelent a hosszú távú működés tekintetében. Új állapotukban a modern műanyag csöveknek és a rajtuk elvégzett hegesztéseknek a maximális üzemi nyomás többszörösének elviselésére is képesnek kell lenniük. A valódi kérdés azonban az, hogy 50 év múlva is bírni fogják-e az üzemi terhelést. Egy varrat akkor válhat igazán kritikus ponttá, ha a kivitelezés szakszerűtlenül történik.

EZ IS ÉRDEKELHET

Kezdetben akár egy hibás varrat is képes lehet a nyomáspróba során fellépő terhelést elviselni, és később, az üzemelés során okoz problémát. A helyes technológia betartása esetén a hibák nem a varrat síkjában keletkeznek, és nem a tervezett üzemidőn belül

- magyarázta az ECORPS ügyvezetője.

A megoldás az ágazat hozzáállásának megváltoztatásában rejlik. Új és korszerű szabályozásokat és jobban ellenőrzött kivitelezést kell alkalmaznunk. A pazarlás visszaszorítása akár évente több kisebb hálózat teljes felújítását is lehetővé teheti.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ki bírja tovább? A kihívás, aminek csak győztesei vannak

A szakértő szerint a népszerű rezsicsökkentés egyszerű és környezetbarát módja a lakossági tudatosság, hiszen kevesebb fogyasztás kevesebb kiadást jelent.

Fontos, hogy fogmosás, zuhanyzás vagy mosogatás közben zárjuk el a vizet, javítsuk a csöpögő csapokat és a szivárgó WC-tartályokat. Lehetőség szerint nem ivóvízzel működő, víztakarékos öntözőrendszereket használjunk. Érdemes kerülni a palackozott víz felesleges fogyasztását is, hiszen a magyar csapvíz kiváló minőségű.

EZ IS ÉRDEKELHET

A fogyasztói takarékoskodás mellett a szolgáltatók gondossága legalább ilyen fontos, mert a rossz állapotú vagy szakszerűtlenül megépített csőhálózatokból jelentős mennyiségű víz vész el még azelőtt, hogy a háztartásokhoz érne. Ma a hálózati veszteség átlagosan 20% feletti, de egyes helyeken az 50%-ot is meghaladhatja. Illés Gábor szerint izgalmas kihívást jelenthet, ha az emberek spórolását szembe állítjuk a vízművek erőfeszítéseivel, akiknek a csökkenő fogyasztás mellett kell a hálózati veszteségek mérséklésében helytállniuk.

Összességében a személyes és közösségi takarékoskodás versenyében mindannyian nyerünk, hiszen ezzel az édesvízkészletünk még sokáig, biztonságosan kitarthat.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?