Fontos lépések történtek a biológiai növényvédelem kutatásában

Fontos lépések történtek a biológiai növényvédelem kutatásában

agrarszektor.hu
Tovább szélesíti együttműködésének alapjait a Beijing University of Agriculture és a Debreceni Egyetem. A biológiai növényvédelem terén már több mint két évtizede dolgozik együtt a két intézmény, a közös kutatási és oktatási tevékenységet hamarosan további tudományterületekre is kiterjesztik. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írták alá a két egyetem vezetői Debrecenben.

A debreceni agrárkutatók és a Beijing University of Agriculture (BUA) szakemberei már 1998 óta együttműködnek kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) pályázat keretében. Kutatásuk középpontjában a fás növények biológiai növényvédelme áll, aminek modellnövénye a szelídgesztenye, de kiterjeszthető a gyümölcsök mellett erdészeti növényekre is - írja közleményében a Debreceni Egyetem. Az e téren végzett, idén decemberben véget érő közös munka folytatásaként a két intézmény az együttműködési terület kiszélesítéséről állapodott meg, az erről szóló szándéknyilatkozatot Szilvássy Zoltán rektor és Zhao Feng, a BUA Egyetemi Tanácsának elnöke írta alá november 9-én.

A két egyetem vezetői, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar szakemberei áttekintették a két ország mezőgazdasága előtt álló kihívásokat, az azok megoldását célzó kutatási irányokat, tudományos törekvéseket, valamint az együttműködés lehetséges pontjait. A megbeszélésen megállapították, hogy a debreceni agrárkar komplex kutatási tevékenysége révén közös programok indulhatnak a növénytermesztés, a kertészet, az állattenyésztés, a precíziós mezőgazdaság, az élelmiszertudomány és -technológia, valamint a környezettudomány terén. A kínai egyetem képviselői nagy érdeklődést mutattak mindemellett a Debreceni Egyetem orvostudományi kutatásai, illetve egészségipari törekvései iránt is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?