Fontos megállapodást kötött a magyar egyetem: ez sok mindenre kihathat
A Tokaj-Hegyalja Egyetem több rangos nemzetközi intézménnyel is stratégiai együttműködést épített ki.
A Tokaj-Hegyalja Egyetem több rangos nemzetközi intézménnyel is stratégiai együttműködést épített ki.
PFAS-vegyületeket, vagyis örök vegyi anyagokat vizsgáltak a budapesti ivóvízben a MATE kutatói.
Ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Állatorvostudományi Egyetem, 2024. május 7.
A Debreceni Egyetem Informatikai Kara és a KITE Zrt. április 17-én ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá.
Dr. Tóth Tamással beszélgettünk a digitalizációról, a Smart Farm tangazdaságról, az agrár- és az élelmiszeripari képzésről, a kutatásokról, valamint a fejlesztésekről.
Dr. Vona Viktóriával beszélgettünk a digitális átállásról, a talajról és az agrárképzésről.
Nincsenek könnyű helyzetben a továbbtanulás előtt álló fiatalok, ugyanis mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha finanszírozni szeretnék a tanulmányaikkal...
A precíziós gazdálkodás két legnagyobb nemzetközi tudományos konferenciájáról számolunk be a helyszíneken tapasztaltak alapján.
Dr. habil. Milics Gáborral az adatalapú technológia kiemelten fontos részét adó térinformatikai, távérzékelési és agrárdigitalizációs gyakorlatokról beszélgettünk.
Bemutatjuk a Debreceni Egyetem Precíziós mezőgazdasági szakmérnöki képzését, valamint beszámoljunk az ottani, a helyspecifikus gazdálkodást támogató agrárdigitalizációs és adatalapú megoldásokról.
Bemutatkozott az alapítványi fenntartásban február 1-jétől Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) néven tovább működő gödöllői Szent István Egy...
A CLAAS csoport egykori ügyvezető igazgatóját, a Felügyelő Bizottság és a Részvényesi Bizottság elnökét január 5-én, 94 éves korában érte a halál – te...
Mosonmagyaróvárról Gödöllőre, az új Szent István Egyetemre utaztunk, ahol ugyancsak a kutatói együttműködésekben és az összefogásban látják az oktatás...
Interjúnkban az agrárképzésről, a mezőgazdaság jövőjéről, a kutatásokról, valamint az oktatás fejlődési lehetőségeiről kérdeztük Dr. Milics Gábor egye...
A hazai agrárkutatás 2014-ben került a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) alá, és azóta is a szóban forgó ernyőszervezet működteti Mag...
A Magro a már megszokott színes előadói palettával, és izgalmas szakmai programmal tartja meg idén is éves szakmai rendezvényét, a Kukorica és Búza Ko...
A precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzést az országban elsőként a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán, Mosonmagyaró...
Immár hatodik alkalommal gyűlt össze az állattenyésztési szakma színe-java a Szent István Egyetem Tudásközpontjában, hogy közel 40 szakmai előadás ker...
A fenntartható mezőgazdaság új problémákkal küzd. Hatékonynak lenni, szakképzett utánpótlást oktatni, együtt élni a klímaváltozás új szabályaival, vál...

A várakozások szerint a baromfitakarmány-ágazat növekedése ellensúlyozni fogja a sertéstakarmány-piac zsugorodását.
Hogyan lehet megőrizni a friss zöldségek és gyümölcsök minőségét a logisztikai lánc minden egyes pontján?
A felmérések szerint ugyanakkor az utóbbi időben a hazai és az európai erdőterületek is gyarapodtak.
Óriási veszélyt jelentenek az élővilág számára a vizekben elveszített, elhagyott vagy eldobott horgász- és halászeszközök világszerte.
Kilónként akár 3000-4500 forintba is kerülhet a prémium minőségű gyümölcs a kiskereskedelemben.