Hihetetlen, amit a malacokkal csinálnak Kínában: ez várhat a magyar sertésekre is?

Hihetetlen, amit a malacokkal csinálnak Kínában: ez várhat a magyar sertésekre is?

agrarszektor.hu
Új fejezet kezdődhet mind a klónozásban, mind pedig a sertéstenyésztésben: a Nankai Egyetem Mesterséges Intelligencia Főiskolájának kutatói ugyanis megalkottak egy technológiát, mely hét malac születését segítette elő bérkocán keresztül, emberi közreműködés nélkül. Ez bevett gyakorlattá teheti a kereskedelmi célú klónozást.

A klónozás, amelyet leggyakrabban az úgynevezett szomatikus sejtmagtranszferen keresztül végeznek, kényes és időigényes. A sejtek könnyen megsérülnek az út során, és az emberi hibák is hátráltatják a széles körű használatot. Az egyik kutató, Pan Dengke bevallotta, hogy a sok éven keresztül tartó mikroszkóp fölé görnyedés hátproblémákat okozott neki - és ez csak az egyik, de igen fontos gond az ember általi klónozással. Ezt is orvosolhatja a mesterséges intelligencia bevetése - írja az Index. Liu Yaowei, egy másik kutató elmondta, hogy a mesterséges intelligencia által működtetett rendszer képes pontos számításokat alkalmazni, és utasítja a robotot, hogy minimális erőt alkalmazzon a klónozási folyamat befejezéséhez - így csökken az emberi kéz által okozott sejtkárosodás. 

EZ IS ÉRDEKELHET

A kínai elnök, Hszi Csin-ping kiemelt fontosságúnak tekinti az élelmiszer-biztonságot, az országban pedig az egyik legkedveltebb és legnépszerűbb étel nem más, mint a sertéshús. A kínai sertésipar még mindig csak lábadozik az afrikai sertésvírus 2018-2019-es járványából, ami súlyosan megtizedelte az állományt. A sok egészséges koca elvesztése miatt megnőtt az igény az importra, de az iparág azóta is az önellátás visszaállítására törekszik. Liu viszont bízik abban, hogy a hatékony, automatizált klónozás a tömegek számára is elérhető, jó minőségű sertéshúst eredményez, miközben a nemzeti önellátási törekvéseket is segíti.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!