MENÜ

FAO-árindex: júliusban is nőttek a világpiaci élelmiszerárak

Agro Napló 2020.08.10.

Már a második egymást követő hónapban emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak júliusban, főleg a növényi olaj- és zsírfélék, valamint a tejtermékek drágultak – a FAO kimutatása szerint.

 

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex több, mint 1,0 százalékkal, 94,2 pontra emelkedett a júniusi 93,1 pontról. Tavaly júliusban 95,1 ponton állt a mutató. 

A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Júliusban csak a húsfélék ára csökkent. A húsárindex 1,7 ponttal, 93,0 pontra süllyedt, míg egy évvel korábban 102,4 ponton állt. A sertés- és marhahúsárak csökkentek, mivel a globális importkereslet kisebb volt az exportálható mennyiségnél. Öt hónap csökkenés után drágultak viszont a szárnyasok, ami jórészt a brazil termelés visszaesésének tudható be – az MTI római jelentése szerint.

A növényi olaj- és zsírfélék árindexe 7,6 százalékkal, 6,6 ponttal, 93,2 pontra, öt havi csúcsra nőtt júliusban, és jóval meghaladja az egy évvel korábbi 78,1 pontot. A folyamatos emelkedés mögött a pálma-, a szója- és a napraforgóolaj drágulása áll.

A tejtermékek árindexe havi szinten 3,5 százalékkal, 3,5 ponttal, 101,8 pontra kúszott fel, míg tavaly júliusban valamivel alacsonyabb szinten, 101,1 ponton állt. A mutató kosarát alkotó minden termék ára emelkedett. Különösen erősen nőtt a kereslet Ázsiában a tejpor, azon belül is főleg a zsíros tejpor iránt. A vaj és a sajtok ára feljebb ment a robusztus importkereslet hatására, miközben az exportkapacitások szezonális okok miatt csökkentek, Európában pedig stabilan nő a belső kereslet.

A cukorárindex 1,4 százalékkal, 1,0 ponttal, 76,0 pontra nőtt, míg tavaly júliusban 79,4 ponton állt. Az energiaárak emelkedése és az alacsonyabb thaiföldi cukortermelési kilátások felfelé húzták az árakat, de az emelkedést korlátozták a világ legnagyobb cukortermelője, Brazília erős adatai – tartalmazza az összefoglaló.