Ilyen húst fogunk enni a jövőben? Jobb, ha felkészülünk, mi várhat ránk
A mesterséges hús egy olyan élelmiszeripari termék, amelyet állati sejtekből állítanak elő laboratóriumi körülmények között.
A mesterséges hús egy olyan élelmiszeripari termék, amelyet állati sejtekből állítanak elő laboratóriumi körülmények között.
Az állati eredetű élelmiszerek körül évek óta számos tévhit és félinformáció kering, amelyek sokszor félrevezetik a fogyasztókat.
Ezek az anyagok számos módon hasznosíthatók, főleg a kategóriájuktól és kockázati szintjüktől függő módon.
Érdekes belegondolni, hogy az élelmiszeripari termékek közül, a gyorsan elkészíthetők, vagy fogyasztásra kész ételek között, miért olyan sok az újraformázott.
A pápai cég drámai számai mellett a többi húsipari vállalat megnyugtató eredményeket közölt, a Gyulahús pedig sokat javított a korábbiakhoz képest.
Egészséges, életkorspecifikus, zsírcsökkentett, rost- és fehérjekomponensekkel gazdagított húskészítmények kidolgozását valósították meg.
Több mint 6,7 milliárdos pluszban zárta a tavalyi évet a szegedi húsipari vállalat, a nagyja a pénzügyi műveletekből származik.
Az elmúlt időszakban több, mint 1500 RSZKF-vírusra fogékony vadállat laborvizsgálata történt meg, mind negatív.
Új kutatás-fejlesztési projekt indul a Széchenyi István Egyetem Mosonmagyaróvári Karán.
Folyamatosan csapásokat kap a magyar húsipar, fel van adva a lecke az ágazat szereplőinek.
Érzékeny csapást mért Kína az amerikai húsüzemekre a vámháború újabb felvonásában.
Németország területeinek nagy részét száj- és körömfájástól mentesnek nyilvánították.
A megkérdezettek közül szinte ugyanannyian sütik bő olajban a gyorsfagyasztott, boltban kapható rántott húst, mint akik olaj nélkül, sütőben vagy air fryerben.
Már a 2024-es évet is nagyon sikeresen zárta a brazil húságazat, a 2025-ös pedig még jobb lehet.
Az árak mérsékelt emelkedést mutattak 2024-ben, az átlagos élelmiszer-infláció 3 százalék körül alakult.
Kérdések, aggályok övezik a laborhúsok világát, egyelőre túl sok a megválaszolatlan kérdés.
Az uruguayi Nemzeti Húsipari Intézet vezetője sajnálatosnak és kereskedelmileg érthetetlennek nevezte a Carrefour álláspontját.
10-ből 8 magyar fogyaszt boltban kapható gyorsfagyasztott, panírozott húsokat, melynek népszerűsége a gyors elkészíthetőségben rejlik.
A mezőgazdasági minisztérium tisztviselője szerint a mostani mennyiség 0,7 százalékkal haladja meg a 2023-ast.

Sok olyan ország van, ahová nem lehet szállítani a madárinfluenza megelőzésére használt vakcinával kezelt baromfiból.
A májusi hosszú hétvégén melegedő időre és sok napsütésre készülhetnek a magyarok.
Az önellátási programok ellenére is India maradt a világ egyik legnagyobb növényolaj importőre.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előrejelzést tett közzé arról, milyen árvaszúnyog rajzás várható idén.
Április közepén több sertéstelepen is kimutatták a ragadós száj- és körömfájást Cipruson.