Kemény jóslat érkezett arról, mi várhat Budapestre a jövőben
A legrosszabb forgatókönyv szerint az évszázad végére a főváros klímája Észak-Irán egyes területeihez hasonlíthat.
A legrosszabb forgatókönyv szerint az évszázad végére a főváros klímája Észak-Irán egyes területeihez hasonlíthat.
Az újbudai Kána-tó revitalizációjának célja a tó vízminőségének javítása és egy hosszú távon fenntartható, stabil vízrendszer kialakítása.
A lakosság továbbra is a keleti és déli régiókból a nyugati vármegyékbe, valamint a főváros környékére áramlik.
Idén rengeteg kérész menekülhet meg, mivel végre fénysorompó került a Megyeri hídra is.
Városierdő-szemléletű kezeléssel újul meg a II. kerületi Nyék-oldal erdeje itthon.
Különös orvhorgászat ügyében kellett intézkedniük a budapesti közterület-felügyelőknek.
Vadkamera leplezett le két ismeretlen tettest, akik az éjszaka leple alatt tíz befogott vaddisznót engedtek szabadon a XII. kerületben.
A volt köztársasági elnök szerint úgy élünk, mintha egynél több Föld állna rendelkezésünkre.
A keddi havazás miatt latyakos, csúszus utak miatt több helyen fennakadásra kell számítani.
Magyar kutatók segítenek az amerikai űrügynökség műholdas talajnedvesség-adatainak pontosságát ellenőrizni.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábbi elnöke egy budapesti szórakozóhelyen több személyt bántalmazott.
Egy melegfront hoz csapadékot, nagyjából a Budapest-Békéscsaba vonaltól északkeletre végig havazni fog.
Komoly összegeket fizethetünk akkor, ha nem megfelelően helyezzük ki a fenyőfákat.
Működésbe lépett Budapesten az első olyan étel- és italautomata, ami garantáltan kóser termékeket kínál.

A májusi hosszú hétvégén melegedő időre és sok napsütésre készülhetnek a magyarok.
Az önellátási programok ellenére is India maradt a világ egyik legnagyobb növényolaj importőre.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előrejelzést tett közzé arról, milyen árvaszúnyog rajzás várható idén.
Április közepén több sertéstelepen is kimutatták a ragadós száj- és körömfájást Cipruson.
100-nál is riasztást adtak ki egy év alatt az élelmiszerekben talált nehézfémek miatt az EU-ban 2024-ben.