2024. május 6. hétfő Ivett, Frida

Maximális termésbiztonság az Artesian hibridekkel

Agro Napló
A kukorica vetőmag választásnál a döntést sok tényező együttes mérlegelésével valósítjuk meg.

Gyakran hangzik el az ország déli, gyorsabban felmelegedő, nagyobb hőösszeggel rendelkező térségeiben, hogy vetésszerkezetükben csak a középérésű vagy későbbi hibridek nyerhetnek teret. Ideális csapadékeloszlásnál és kedvező környezeti feltételek mellett kétségtelen, hogy egy hosszabb érésidővel rendelkező hibrid adhatja a legnagyobb terméseredményt, ha csak a genetikai terméspotenciálját (elméletben elérhető legnagyobb termés) vesszük figyelembe. Azonban a szántóföldi terméspotenciált, azaz az adott térségben elérhető legnagyobb termést a hazai viszonyok között nagyon sok környezeti hatás befolyásolhatja, gondoljunk csak a kelés környéki hidegstressz hatásokra, vagy a csőtermékenyülésre erősen negatívan ható júliusi aszályos időszakokra.

Érdemes egy kicsit ezt a témát körbejárni. A termésbiztonság növelése érdekében a vetésszerkezetünk kialakításakor is tehetünk hatékony lépéseket. Ezek pótlólagos ráfordítást nem igényelnek, mégis pozitív irányba befolyásolhatják a termésátlagot és az eredményességünket. Ilyen lépés lehet egy korábbi, de nagy stressztűrő-képességgel rendelkező, magas termésszintet képviselő hibrid választása is.

A fejlesztési kísérleteinkben – ha csak az elmúlt tíz évet vesszük is figyelembe – nagyon nagy gyakorisággal fordul elő, hogy egy jól megfontolt korábbi vetésidővel, illetve egy korábbi érésidejű kukoricahibriddel, mint az SY Chorintos Artesian hibrid, magasabb termésszintet voltunk képesek elérni, mint a későbbi, jóval nagyobb FAO-számmal rendelkező hibridekkel. Ezt az előnyt a hibrid korábbi virágzása eredményezte, hiszen már nem érintette a júliusi légköri aszály problémája. A gyors és hatékony virágzásszinkronizálásnak köszönhetően már a szemtelítődés fázisába lépett ebben a kockázatos időszakban.

Az Artesian hibridek (SY Chorintos, SY Orpheus, SY Premeo, SY Carioca) kifejlesztésekor döntő szerep jutott a kukorica számára káros környezeti tényezőkkel szembeni jobb ellenálló képességnek. A korai vethetőségükkel és korábbi virágzásukkal az Artesian hibridek a már fentebb részletezett környezeti stresszeket is kiválóan el tudják kerülni. Termésszintjük pedig az éréscsoportjuk csúcsán helyezkedik el.

Bár az SY Chorintos a FAO 300-as éréscsoport közepén helyezkedik el, termése mégis sok esetben eléri vagy meghaladja a FAO 300 végi hibridek termésszintjét. Nem volt ez másként 2017-ben, és az azt megelőző kísérleti években sem. Jó példa erre a 2016-ban Hajdúböszörményben beállított nagyparcellás kísérlet, ahol az SY Chorintos 16,22 t/ha terméssel, 17,4% betakarításkori szemnedvesség-tartalom mellett, a FAO 400 közepi teszthibrideket legkevesebb 400 kg/ha-ral múlta felül. A kimagasló eredményhez a Syngenta nyújtotta komplex növényvédelmi technológia – talajfertőtlenítés Force 1,5 G-vel, korai gyomkikapcsolás Lumax-szal és egy állományvédekezés a rovarkártevők ellen Ampligo-val – is hozzájárult. 2018-ban Balatonszabadiban 15,3 t/ha, Lajoskomáromban 14,7 t/ha terméseredményével hívta fel magára a figyelmet.

Az SY Orpheus az elmúlt évek NÉBIH fajtaregisztrációs kísérleti hálózatában már megmutatta az Artesian hibridekre jellemző magas fokú stressztűrő képességét, hiszen a Magyarországot teljesen lefedő kísérleti helyszíneken a magas megbízhatósággal kivitelezett parcellákon 2016-ban a FAO 300 éréscsoport sztenderd hibridjeit (5 hibrid) több mint 700 kg-mal, a 2017-es évben pedig több mint 400 kg-mal múlta felül hektáronként. Mindkét NÉBIH vizsgálati évben a betakarításkori szemnedvesség-tartalma alatta maradt az alkalmazott sztenderd hibridek átlagának, ez is mutatja a Syngenta hibridekre oly jellemző tulajdonságot, hogy a magas termésszint mindig alacsonyabb betakarításkori szemnedvesség-tartalommal párosul.

SY Premeo a valódi rekorder kukoricahibrid a maximális terméshozam elérésért. 2017-ben a NÉBIH fajtakísérleti sorozatában az elsőéves hibridek között érésidejében az első helyen végzett, az átfutó sztenderdként használt “év kukoricája” hibrid teljesítményét majd fél tonnával haladta meg. Magas növésű, kifejezetten jó tápanyag-elátottságú és a kukorica számára kedvező előveteményű területekre ajánlott, megfelelő évjárati adottságok mellett a tőszámsűrítésre kifejezetten jól reagáló hibrid. Kiemelkedő hő- és szárazságtűrése révén az Artesian jelzőt is magán viselheti. Az optimális vetésidőt kedveli. Csövei kiteltek, a csuhélevelek teljesen fedik. Szem-csutka aránya az egyik legkíválóbb, a Photonhoz hasonlóan 90:10 arányú. Provokációs kísérletekben a különböző fuzárium fajokkal szemben jó ellenálló képességet mutatott. A 2019-es évi Magyar Kukorica Klub termésversenyben Kelet-Magyarországon (V. régió) a 3. helyezést érte el, megelőzve számos magasabb FAO-számú hibridet lényegesen alacsonyabb betakarításkori szemnedvesség-tartalommal!

SY Premeo
SY Carioca

Az SY Carioca hiánypótló hibridként kerül a Syngenta termékpalettájára. Új genetikai összetételével, kiváló környezeti stresszekkel szembeni ellenállósága alapján az Artesian márkanév alatt kerül bevezetésre. Erős, impozáns felépítésével, üde zöld, széles levélzetével, magas felálló, erektív levél­állásával és hosszú, magas szemszámú csöveivel a kiváló termőképességet hordozza magában. Flex csőtípusa révén alacsonyabb vagy nem ideális tőeloszlás mellett is képes a magasabb termésszint elérésére. Éréskor csuhélevelei fellazulnak a gyorsabb vízleadás érdekében. Fejlesztői vizsgálataink alapján az azonos érés­idejű hibridek között az egyik legjobb csőegészség jellemzi, mely biztosítja a minőséget egy megkésett, elhúzódó betakarítás esetén is. Az SY Carioca a 2019-es évi Magyar Kukorica Klub termésverseny öntözött kategóriájának első helyezettje lett!

-x-
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KWS. Az első számú alternatíva

KWS. Az első számú alternatíva

A KWS Magyarország Kft. egy olyan vetőmag-forgalmazó vállalat, amely értékeit megőrizve évről évre folyamatosan újuló portfóliójával a gazdasági és kö...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!