Megkérdeztük - Felhasználói tapasztalatok az Arysta biostimulátoraival!

Agro Napló
Az elmúlt években annak lehettek tanúi a növénytermesztéssel foglalkozók, hogy ugrásszerűen megnőtt a biostimulátor készítmények kínálata, amely együtt járt az ilyen típusú termékek felhasználásának növekedésével. Bár lassan ugyan, de zajlik az a tisztulási folyamat, amely során a valódi biostimulátorok elválnak a csak annak mondott termékektől. Az Arysta – mint a biostimulátorok világviszonylatban is meghatározó gyártója – egyre több fejlesztéssel és termékkel jelenik meg ezen a piacon világszerte. Ezekből egyre több érhető el a magyar felhasználók számára is. A felhasználásuk során szerzett tapasztalatokról számolunk be ebben a cikksorozatban, melynek első része a Forthial és a Multoleo készítményekkel kapcsolatos.

Pávkovics András, Dalmand Zrt.

A Dalmand Zrt. Tolna megye délnyugati részén gazdálkodik, mintegy 8100 ha-on. Vetésszerkezetünkre jellemző a nagy területen vetett kukorica, a közel 3000 ha-on termesztett kalászos, valamint a kb. 1800 ha-on előállított olajos növények. A biostimulátorok üzemünkben történő felhasználását az egyre szélsőségesebb időjárási tényezők indokolják, melyek az abiotikus stresszhatásokon keresztül egyaránt rontják a terméskilátásainkat és a betakarított termés minőségét.

Kalászosokban jelentős területen használjuk a Forthial készítményt, melyet a zászlóslevél kiterülésének időszakában juttatunk ki, gombaölő készítményekkel egy menetben. Az alkalmazott dózis 1,0 l/ha. A kijuttatást követően érzékelhető a növények intenzívebb fejlődése, az esetleges abiotikus stresszkörülmények növényekre gyakorolt, negatív hatásának mérséklődése. A kezelt tábláinkon ebben az évben nettó 8,2 t/ha termésmennyiséget takarítottunk be, elfogadható minőségben.

Üzemünkben fontos szerepet tölt be az olajos növények, a napraforgó és repce termesztése. Tekintettel arra, hogy a két növény piaci pozíciója több év átlagában általában nem rossz, a biostimulátorok felhasználását biztosan megtérülő beruházásnak tartjuk. Az Arysta által forgalmazott készítmények közül a Multoleo-t mindkét kultúrában használjuk. Repcében kijuttatását a főhajtás bimbós állapotának időszakára időzítjük, általában rovarölő készítménnyel együtt, 2,0 l/ha dózisban. A kezelt táblákról betakarított termésmennyiség ebben az évben 5,2 t/ha volt, átlagosan 45,1% olajtartalom mellett. Napraforgóban a Multoleo készítményt már hosszú évek óta alkalmazzuk. Kijuttatását a termés mennyisége szempontjából egyik legérzékenyebb fenológiai állapotban, a tányérdifferenciálódás időszakában végezzük el, általában gombaölő készítménnyel együttesen. Az alkalmazott dózis 2,0 l/ha. Ebben az évben a Multoleo-val kezelt napraforgótáblákról 3,5 t/ha átlagos nettó termésmennyiséget takarítottunk be.

Összességében elmondható, hogy a szerek igen jól vizsgáztak, létjogosultságuk van a piacon, áruk és tudásuk ebben az évben is a kontroll készítményeknél jobbnak bizonyult.

Samodai Imre, Mosonszentmiklósi Agrár Kft.

Cégünk, a Mosonszentmiklósi Agrár Kft. Mosonszentmiklós körzetében, a Hanság szélén gazdálkodik, közel 1000 ha területen. Vetésszerkezetünkre jellemző, hogy területünk felén – több, mint 500 ha-on – termesztünk kalászos, és mintegy 300 ha-on olajos növényeket. Biostimulátorokat rendszeresen használunk, ugyanis meggyőződésünk, hogy minél tovább tartjuk jó kondícióban – „zölden” – a növényeinket, minél inkább kitoljuk a tenyész­időszakot, annál nagyobb terméseredménnyel hálálják meg azok a gondoskodásunkat.

Az Arysta kalászosokban ajánlott biostimulátorát – a Forthial-t – az idén már második évben használjuk őszi búza, őszi és tavaszi árpa kultúrákban. Célunk a kijuttatásával az volt, hogy minél tovább tartsuk „zölden” a növényeket, biztosítva a minél nagyobb asszimilációs felületet ahhoz, hogy jó termést érhessünk el. A Forthial kijuttatása után érzékelhetően egyenletesebb lett az állomány, és a kezelés a termés mennyiségére is jó hatással volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy őszi búzából 7,5 t/ha, sörárpa céllal termesztett őszi árpából (Vanessa fajta) 5,5 t/ha, tavaszi árpából (Xanadu fajta) pedig 4,9 t/ha termést takarítottunk be. A biostimulátort minden esetben gombaölő készítménnyel együttesen juttattuk ki, zászlósleveles állapotban, 1,0 l/ha dózisban..

Az Arysta másik biostimulátorát – a Multoleo-t – évek óta használjuk napraforgóban. Kijuttatásával célunk hasonló, mint a kalászosok esetében, biztosítani a minél nagyobb és minél tovább funkcionáló asszimilációs felületet. Véleményünk szerint ezek a hatások biztosítják a tenyészidőszak számunkra előnyös meghosszabbodását, amelynek eredménye a magasabb termésmennyiség lesz. Ebben az évben a Multoleo-t egy magas olajsavas (HO) fajtában, a Talento-ban használtuk. Az alkalmazott dózis 2,0 l/ha volt, kijuttatása pedig a csillagbimbós állapotban történt, gombaölő készítménnyel együttesen. Bár a kezelést követően a várt zöldítő hatást tapasztaltuk, az erősen vadkáros területen végül a remélttől kisebb mennyiségű termést takarítottunk be (2,5 t/ha).

Szekeres Gellért, FMK-ZOO Kft.

Cégünk vácszentlászlói telephellyel rendelkező, intenzíven gazdálkodó mg-i vállalkozás Pest megyében. A Gödöllői Dombság területével határos 1200 ha területünkön kukoricát, napraforgót, durumbúzát, árpát és repcét termesztünk. Átlagosan 20–25 AK értékű, közepesnél jobb minőségű barna erdőtalajokon gazdálkodunk.

Az olajosnövények jelentős részt képviselnek a vetésszerkezetünkben, kb. 300–400 ha-on napraforgót és 200 ha-on repcét állítunk elő minden évben, mivel jelentős árbevételt remélünk tőlük. Repcében tavaly elértük a 4,0 tonna feletti termésátlagot és napraforgóban is rekord született, üzemi szinten 48%-kos olajtartalom mellett 3,8 tonna/ha nettó termést takarítottunk be. Ezeket az eredményeket nem értük volna el, ha az időjárás nem kegyes hozzánk, de úgy gondolom, hogy az optimális ráfordítás és a technológiai fegyelem is hozzájárultak a sikerhez. Cégünk régóta adaptálta a biostimulátorokat az említett kultúrák termesztéstechnológiájába, ugyanis pozitív tapasztalatokat szereztünk. Különösen igaz ez az Atonik használatát illetően repcében és napraforgóban is, mind a termésnövelés és stresszoldás, mind a beltartalmi értékek javítása tekintetében.

A tavalyi évben kipróbáltuk az Arysta által forgalmazott algaalapú biostimulátorokat is. Ezek közül a Multoleo-t 2,0 l/ha dózisban használtuk napraforgóban, csillagbimbós állapotban gombaölő szeres kezeléssel és lombtrágyával együttesen. Pozitív hatást tapasztaltam a kötődésben és a szemkitelítődésben egyaránt, amihez a termék magas bórtartalma is hozzájárulhatott. Az elért magas olajtartalomra is jó hatással lehetett a kezelés, bár kezeletlen kontrollt nem hagytunk.

Repcében sárgabimbós állapotban a repcefénybogár elleni védekezéssel kapcsoltan, a becőbekötődés segítésére alkalmaztuk a Multoleo-t, szintén 2,0 l/ha-os dózisban. Sem a főszáron, sem az oldalhajtásokon nem tapasztaltam jelentős kötődési problémát, pedig virágzás közepén az éjszakai lehűlés miatt aggódnunk kellett emiatt. A repce első rovarölő szeres kezelése során az Atonik 0,6 l/ha-os dózisával permeteztünk, melynek elsődleges célja a tél végi regeneráció gyorsítása, valamint az oldalágképződés és -kinevelés segítése.

Durumbúzában és árpában kipróbáltuk az Arysta Forthial elnevezésű biostimulátorát is, melyet gyomirtó, rovarölő és gombaölő szeres kezeléssel együtt, mindenféle keverhetőségi probléma nélkül, 2 nóduszos állapotban juttattunk ki. A kezelés célja a termésnövelés és a beltartalmi értékek javítása volt.

A jövőben mindenképpen szeretnénk megtartani ezen stimulátor készítményeket a technológiánkban, mert pozitív tapasztalatokat szereztünk velük a termékek minősége, a keverhetőség valamint a használatukkal elérhető eredmények tekintetében, ezért ajánlani tudom azoknak a termelőknek, akik a maximumra törekednek.

Jaksa Imre, Dunatáj Mg. Kft.

Jaksa Imre vagyok a dömsödi Dunatáj Mg. Kft.-ben dolgozom. 30 éve foglalkozom növényvédelemmel, jelenleg a kft. növényter­mesztését irányítom. A gazdaság 1200 ha szántóterülettel rendelkezik, amelyen hagyományos szántóföldi kultúrákat termesztünk. Ezenfelül szaktanáccsal látom el a helyi gazdákat. Szaktanácsolt terület, szántóföldi és kertészeti kultúrák közel 2000 ha-t tesznek ki.

Az Arysta készítményei közül a Forthial (kalászos), a Multoleo (repce, napraforgó), valamint a Goemar BM-86 (szőlő) biostimulátorokat használom.

A biostimulátorok használatát kezdetben kísérleti jelleggel használtam. Használatuk fő oka, hogy a környezet károsítása nélkül úgy avatkozzunk be növényeink életébe, hogy a ráfordítás arányában a lehető legnagyobb termést érjük el, és az jó minőségben kerüljön betakarításra. A másik ok, amely miatt a használatuk mellett döntöttünk, korunk hektikus időjárása, a termesztett növényeinket érő stresszhatások kivédése, enyhítése és ezáltal többletjövedelem elérése.

Tapasztalataim szerint a fenti biostimulátorok felhasználását követően a növények szemmel láthatóan jobban viselték az időjárásból adódó káros hatásokat. Gabona esetében a Forthial-al kezelt területen a növények tápanyagfelvétele jobb volt a kontrollhoz képest (nálam a kontroll a permetezési hiba). A gabonanövények nagyobbak voltak és tovább voltak zöldek, melyet igazolt az elvégzett növényanalízis is. Őszi árpában (Laverda) a kezelt területről betakarított termés 40 ha átlagában elérte a 9,0 t/ha mennyiséget.

A Goemar BM-86-tal történt kezelés látványos hatása szőlőültetvényben volt tapasztalható. Cserszegi fűszeres ültetvényünkben a jégverést követő – 10 napos intervallummal kétszer megismételt – kezelés után a növényállomány gyorsan regenerálódott, a hajtások megújultak, így a súlyosan károsodott főtermés ugyan kiesett, de a másodtermés csökkentette veszteségeinket.

A Multoleo hatásáról hasonlókat tudok mondani. Napraforgóban (NK Kondi) a kezelés hatására a növények tovább maradtak zöldek, aminek köszönhetően a deszikkálás ugyan csúszott a kezeletlen táblarészhez képest, azonban a betakarított termés elérte a 4,9 t/ha mennyiséget. Kijuttatását csillagbimbós állapotban végeztük, gombaölő szerrel együttesen, 2,0 l/ha dózisban, 250 l/ha vízmennyiséggel. Repcében (Hibrirock) a Multoleo-t kora tavasszal, a szárormányos elleni védekezés során juttattuk ki, amelynek eredményeképpen a kezelt területről 3,9 t/ha termést takarítottunk be.

A kezelt területről betakarított termés minősége is jónak volt mondható. Bár véleményem szerint a minőségi termés elérése egy komplex, több tényező által alakított folyamat, meggyőződésem, hogy ebben a biostimulátor készítményeknek is fontos szerep juthat. Ezért a továbbiakban is használni fogom a készítményeket és bátran ajánlom a gazdálkodóknak, próbálják ki és szerezzenek maguk is tapasztalatokat velük.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kezelésből ötös!

Kezelésből ötös!

Az FMC optimista hangulatban tartotta meg évindító növényvédelmi fórumát, amely méltán az egyik legszínvonalasabb online rendezvénnyé nőtte ki magát a...

Újdonságok tárháza a Cortevánál

Újdonságok tárháza a Cortevánál

Az egyes kultúrákra külön fókuszáló évindító online konferenciasorozat keretén belül tájékoztatott az aktualitásokról és mutatta be újdonságait a Cort...

Precíziós gabonavetés

Precíziós gabonavetés

Napjainkban a termesztéstechnológia átalakulóban van, és a fejlesztéseknek a gyakorlatban mérhető hasznot kell eredményezniük. Ezt szem előtt tartva a...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!