Az OTP és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közreműködésével az év elején készült el a "Fordulat az agrárgazdaságban" című szakmai anyag. A dokumentum a magyar agrárstratégia kialakításához fogalmaz meg ajánlásokat. A Gyuricza Csaba, Benedek Fülöp, Feldman Zsolt és Kapronczai István által jegyzett tanulmányról a Magyar Közgazdasági Társaság Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztálya rendezett szakmai vitát.
Gyuricza Csaba, a MATE rektora szerint a magyar mezőgazdaság hosszú távú fejlődését a versenyképességre, a fenntarthatóságra, a tudásra és a vidékfejlesztésre kell alapozni. Úgy látja, az eddigi irány már nem tartható fenn, ezért az ágazatnak nem pusztán stratégiára, hanem konkrét cselekvési tervre van szüksége.
A rektor rámutatott, hogy Magyarország két sikeres agrármodell közé szorult be. Egyrészt nem tud versenyezni az alacsony hozzáadott értékű tömegtermékeket előállító országokkal, másrészt nem építette ki a holland vagy izraeli mintájú, tudásintenzív rendszert sem. Ezt a köztes állapotot stratégiai hiányosságnak nevezte, amely szerinte felerősítette a válságok negatív hatásait, és hozzájárult a jövedelmezőség tartós romlásához.
Az ismertetett adatok szerint a rendszerváltás óta a hazai szarvasmarha-állomány 45, a sertésállomány pedig 62 százalékkal csökkent, miközben a tejfeldolgozás és a tojástermelés is jelentősen visszaesett. Az állattenyésztési ágazatok közül egyedül a baromfi tudott lépést tartani a nemzetközi fejlődéssel. A költségek megugrása tovább nehezítette a termelők helyzetét: Magyarországon az elmúlt nyolc-tíz évben megduplázódott a mezőgazdasági ráfordítások költsége, miközben Európában az áremelkedés nem érte el a 60 százalékot. Ezt a drágulást a felvásárlási árak és a termelői jövedelmek nem követték.
A javaslatcsomag ösztönözné, hogy a termőföldek nagyobb arányban kerüljenek a tényleges használók tulajdonába, emellett kiemelt hangsúlyt helyez a talajok és a vizek állapotának javítására. A hazai hozzáadott érték növeléséhez jelentős élelmiszeripari fejlesztéseket tartanak elengedhetetlennek. Gyuricza Csaba szerint célként kellene kitűzni, hogy a belföldi eredetű élelmiszerek aránya a hazai fogyasztásban megközelítse a 80 százalékot.
A legsürgetőbb feladatnak a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást nevezte, amihez új ismeretekre, szorosabb együttműködésre és célzott programokra van szükség. Bizonyos térségekben – különösen a Duna–Tisza közén és a Homokhátságon – a földhasználat és a művelési ág megváltoztatása is elkerülhetetlenné válhat. A rektor hangsúlyozta: a következő időszakban akár 800 ezer–egymillió hektáros termőföldterület-csökkenésre is fel kell készülni.
A jelenlegi vetésszerkezetet szintén túlságosan egyoldalúnak tartja, mivel annak mintegy 85 százalékát mindössze öt növényfaj teszi ki. Várakozásai szerint a kukoricatermesztés jelentős része a Dunántúlra helyeződik át, a korábbi termőterületek nagysága pedig már nem áll helyre. Új növényfajok bevonása ugyanakkor csak akkor lehet sikeres, ha a feldolgozás és az értékesítés feltételeit is megteremtik. Ehhez aktív állami szerepvállalást sürget, kiemelve, hogy a versenyképességet nem csupán a szántóföldi termelés, hanem a feldolgozóipar fejlettsége határozza meg.
Külön figyelmeztetett a hazai vetőmagnemesítés kritikus helyzetére is. Megítélése szerint a mostani folyamatok mellett öt éven belül veszélybe kerülhet a magyar vetőmag jövője, ezért a párhuzamosan dolgozó nemesítőházakat egységes szervezetbe vagy állami vállalatba vonná össze. A hazai vetőmag megőrzését az élelmiszer-önrendelkezés stratégiai feltételének nevezte.
A tudásalapú mezőgazdaság megteremtéséhez az agrárszakképzés és a felsőoktatás szorosabb összekapcsolására van szükség. Az egyre súlyosabb munkaerőhiány kapcsán a rektor úgy fogalmazott, hogy a magyar mezőgazdaság működési problémái külföldi vendégmunkások bevonása nélkül ma már nem kezelhetők.
Zoltán Péter agrárstratégiáért felelős miniszteri biztos a vitán még mélyrehatóbb szemléletváltást sürgetett. Kifejtette: a klímaváltozás olyan kényszerhelyzetet idézett elő, amelyben a mezőgazdaság működése radikális alkalmazkodás nélkül nem fenntartható. Arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt másfél-két évtizedben felhasznált több mint 19 ezer milliárd forintnyi támogatás ellenére sem javult érdemben az ágazat versenyképessége.
A miniszteri biztos a hatékonyság mellett az ellenálló képesség megerősítését emelte ki. Leszögezte: a támogatási rendszer a jövőben nem szolgálhatja kizárólag a földtulajdonosok járadékát. Elmondása szerint a szakmai vitairatot a hónap végén társadalmi egyeztetésre bocsátják, az év végéig pedig konkrét stratégiai lépések és törvényjavaslatok várhatók, párhuzamosan az átfogó és ágazati stratégiák kidolgozásával.
Goda Pál, az Agrárközgazdasági Intézet ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a teljes agráriumra nem húzható rá egyetlen egységes fejlődési modell. Az egyes termékpályák lehetőségeit külön-külön kell vizsgálni, a piaci trendek és a fogyasztói igények figyelembevételével. Hozzátette: ma már az sem vehető készpénznek, hogy Magyarország természeti adottságai hosszú távon is kedvezőek maradnak a jelenlegi termelési struktúra számára.
A tudásintenzív mezőgazdaság képzettebb, ezáltal magasabb bérigényű munkaerőt követel meg. Ennek fedezetét kizárólag a megtermelt hozzáadott érték növelésével lehet biztosítani, miközben a hazai fogyasztók vásárlóereje is gátat szabhat a folyamatnak. Az átalakuláshoz így nem elegendő pusztán új technológiákat importálni, azok gazdasági és piaci feltételeit is meg kell teremteni.
Goda Pál a szakigazgatás digitális infrastruktúrájának fejlesztését szintén kulcskérdésnek tekinti. Megbízható, ellenőrzött és összekapcsolható adatbázisok nélkül a mesterséges intelligenciára támaszkodó döntéstámogató rendszerek sem képesek megfelelően működni. Ehhez az agrárstatisztikákon túl meteorológiai, vízügyi és pénzügyi adatok integrációjára van szükség. A termelők szempontjából végül az a döntő szempont, hogy mit és milyen technológiával termeljenek jövedelmezően, alkalmazkodva a klíma átalakulásához és a fizetőképes kereslethez.






