Időről időre elengedhetetlen a levendulabokrok visszavágása, különben a növény felkopaszodik, fássá válik és szétesik. Mivel már október van, az időzítésre különösen ügyelni kell, hiszen a szeptemberi mérsékelt formázás ideje lejárt, így a közeledő fagyok miatt most már csak a legszükségesebb igazításokat szabad elvégezni. Egy tiszta, éles metszőollóval vágjuk le az elnyílt virágszárakat közvetlenül a leveles rész felett, és távolítsuk el a száraz, sérült hajtásokat is. Ügyeljünk arra, hogy soha ne vágjunk bele a barna, csupasz, fás szárba, a vágási pont alatt ugyanis mindig maradnia kell zöld lombnak. Ha a nagyobb formázó alakítás korábban elmaradt, azt ne most pótoljuk, inkább hagyjuk tavaszra.
Az őszi szaporítás leggyorsabb módja a dugványozás. Ehhez vágjunk le az anyanövénnyel rendelkező bokorról 10-15 centiméteres, egészséges, virágmentes hajtásokat. Az alsó néhány centiméterről szedjük le a leveleket, nehogy elrothadjanak a földben, majd dugjuk a szárakat laza, például homokkal vagy perlittel kevert virágföldbe. A dugványokat helyezzük világos, de a közvetlen napfénytől védett helyre, és tartsuk a földjüket enyhén nyirkosan, ügyelve arra, hogy ne öntözzük túl őket. Mivel már az ősz derekán járunk, a most gyökeresedő hajtásokat a tél folyamán semmiképp se ültessük ki a kertbe. Teleltessük őket cserépben, hűvös, védett helyen, és csak tavasszal ültessük át őket a végleges helyükre.
Egy másik, lassabb, de biztonságosabb szaporítási módszer a bujtás, amelynél a hajtás a gyökeresedés ideje alatt kapcsolatban marad az anyanövénnyel, így kisebb a kiszáradás veszélye. Ehhez egy hosszabb, rugalmas alsó ágat hajlítsunk a talajhoz. Egy 10-15 centiméteres szakaszról távolítsuk el a leveleket, és ezt a lecsupaszított részt fektessük egy nagyjából 5 centiméter mély gödörbe, majd rögzítsük kampóval vagy dróttal. Takarjuk be földdel úgy, hogy a hajtás 20-30 centiméteres csúcsa a felszín felett maradjon, amit érdemes egy pálcához kötözni. A talajt tartsuk enyhén nedvesen, a leválasztással pedig várjunk a következő tavaszig, amíg a hajtás teljesen saját gyökeret nem ereszt.
A tél közeledtével a cél már nem a növekedés serkentése, hanem a növény pihenőidőszakra való felkészítése. Hagyjuk el a tápoldatozást, és fogjuk vissza az öntözést, mivel a levendula sokkal jobban viseli a szárazságot, mint a tartósan pangó vizet. A szabadföldi, megerősödött tövek jól bírják a telet, így nem igényelnek különösebb beavatkozást. A cserepes példányoknál és a friss dugványoknál azonban gondoskodni kell a megfelelő vízelvezetésről, nehogy a gyökerek megfagyjanak vagy elrothadjanak az őszi és téli csapadék miatt.
