A módszer egyik legnagyobb előnye, hogy több fényt és levegőt juttat a lombkorona belső részeibe. A jobban szellőző korona nemcsak a gyümölcsök színeződését és ízét javítja, hanem a gombás betegségek kialakulásának esélyét is csökkenti, hiszen a levelek gyorsabban felszáradnak. A zöldmetszés során távolítjuk el a vízhajtásokat és a tősarjakat is, amelyek csak elvonják a tápanyagot és a vizet a hasznos hajtásoktól és termésektől.
A zöldmetszés időszaka általában május végétől augusztus közepéig tart, legintenzívebben azonban kora nyáron végzik. Ilyenkor a hajtások még puhák és könnyen eltávolíthatók. A folyamat első lépése rendszerint a hajtásválogatás: a túl sűrűn növő, befelé törő vagy egymást keresztező hajtásokat eltávolítják. Ezt követheti a visszacsípés vagy tetejezés, amikor a túl hosszú hajtások végét kurtítják meg annak érdekében, hogy a növény elágazásra és rügyképzésre ösztönözhető legyen. Szőlőnél ilyenkor végzik a csonkázást is, hogy a tőke inkább a fürtök fejlődésére fordítsa az energiáját.
A nyári metszés ugyanakkor bizonyos kockázatokkal is járhat, hiszen ilyenkor élő, nedvdús szöveteket sértünk meg. Meleg, párás időben a gombás és baktériumos fertőzések könnyebben megtelepedhetnek a nyílt sebeken keresztül.
A zöldmetszés előnye viszont, hogy a növény ilyenkor aktív állapotban van, így a kisebb sérüléseket gyorsan képes lezárni és gyógyítani. A fertőzésveszély csökkentése érdekében érdemes kerülni az esős vagy párás időben végzett metszést, és mindig tiszta, éles szerszámokat használni. A nagyobb sebeket pedig célszerű sebkezelő anyaggal lezárni. Nem minden növényt szabad azonban nyáron metszeni. A tavasszal vagy kora nyáron virágzó díszcserjéknél például a májusi metszéssel a következő évi virágrügyeket távolíthatjuk el, ezért ezeket csak közvetlenül az elvirágzás után ajánlott visszavágni. Óvatosan kell bánni a dióval és a nyírfával is, mert ilyenkor még erős bennük a nedvkeringés, így a metszési sebekből jelentős nedvveszteség indulhat meg. A diófa esetében ezért általában az augusztus végi metszést tartják a legbiztonságosabbnak.
A csonthéjas gyümölcsfák – például a cseresznye, a meggy, a szilva vagy a kajszi – esetében a szakemberek gyakran ajánlják az úgynevezett szüreti metszést. Ennek során a túl magasra nőtt vagy túl sűrű ágakat egyszerűen levágják, majd a termést már a földön szedik le róluk. Ez nemcsak kényelmesebb, hanem növényvédelmi szempontból is előnyös lehet, hiszen a nyári melegben a sebek gyorsabban gyógyulnak, és kisebb a fertőzések kialakulásának esélye. Az ágak eltávolításával ráadásul több fény jut a korona belsejébe, ami segíti a következő évi termőrügyek kialakulását.
A túlzott nyári ifjító metszés azonban veszélyeket is hordoz. Ha túl sok lombot távolítunk el egyszerre, a fa elveszíti fotoszintetizáló felületének jelentős részét, ami legyengítheti és megnehezítheti a télre való felkészülését. A hirtelen napfénynek kitett belső ágak és kérgrészek akár meg is éghetnek, a túl erős visszavágás pedig sok esetben újabb, erőteljes hajtásnövekedést indít el. A szakértők ezért azt javasolják, hogy az idősebb fák ifjítását több évre elosztva végezzük el.
Az almatermésűek - például az alma, a körte vagy a birs - esetében a nyári metszés inkább csak kiegészítő szerepet kap. Ezeknél a fajoknál a fő alakító metszést továbbra is télen vagy kora tavasszal végzik, nyáron pedig elsősorban a vízhajtások eltávolítása és a korona szellősebbé tétele a cél. A szakemberek szerint lombos állapotban egyszerre legfeljebb a lombfelület 25-30 százalékát érdemes eltávolítani. A nagyobb sebeket sebkezelő pasztával ajánlott lezárni, és a metszés után fontos a megfelelő öntözés is, hiszen a növény ilyenkor fokozott stresszhatásnak van kitéve. A pontos, tiszta vágás érdekében pedig mindig éles szerszámokat érdemes használni, mert a roncsolt felületek könnyebben fertőződnek.
