Egy milliméter csapadék négyzetméterenként egy liter vizet jelent, ám ennek csak egy része jut el a gyökerekhez. Valamennyit felfognak a levelek, más része elpárolog, a lejtős vagy tömörödött talajról pedig elfolyhat a víz. Ezért még egy látványos nyári zápor sem feltétlenül pótolja a növények számára hiányzó nedvességet.
Az 1–2 milliméteres eső többnyire csak a talaj felszínét nedvesíti meg. A friss vetéseknek és a sekélyen gyökerező palántáknak ez átmeneti segítséget jelenthet, egy kifejlett gyümölcsfa vízellátásán azonban alig változtat. Öt milliméter csapadék már észrevehetően benedvesíti a felső réteget, 10–15 milliméter pedig sok lágyszárú növénynek érdemi vízpótlást biztosít. A lassan lehulló, 20–30 milliméteres eső a mélyebb talajrétegek vízkészletét is gyarapíthatja. Ugyanennyi víz egy rövid felhőszakadás során jóval kevésbé hasznosul, mivel a talaj nem tudja elég gyorsan befogadni.
A talaj típusa alapvetően meghatározza, hogyan érdemes öntözni. A homoktalaj gyorsan átengedi a vizet, de keveset tart meg belőle, így a nedvesség hamar a sekély gyökérzóna alá mosódhat. Ilyen körülmények között gyakoribb, kisebb adagú vízpótlásra van szükség. Ezzel szemben a jó szerkezetű vályogtalaj kedvezően egyesíti a vízbefogadó és a vízmegtartó képességet.
Az agyagos talaj sok vizet képes tárolni, ám jóval lassabban fogadja be a csapadékot. Tömörödött, kérges felszínéről egy heves zápor jelentős része elfolyhat, a lassan beszivárgó nedvességet viszont hosszabb ideig megőrzi. A komposzt használata és a morzsalékos talajszerkezet fenntartása ezért a szárazság elleni védekezésben is kulcsfontosságú.
Az öntözést a növények gyökérzetéhez is igazítani kell. A saláta, a retek, a hagyma és a gyepalkotó fűfélék legfontosabb gyökérzónája jellemzően a felső 10–30 centiméteres rétegben található. A paprika, a bab és a káposztafélék általában 30–60 centiméter mélységből is jelentős mennyiségű vizet vesznek fel. A tényleges gyökérmélység ugyanakkor a talaj állapotától, a tömörödött rétegek jelenlététől és a korábbi öntözési szokásoktól is függ.
A gyümölcsfáknál nem elegendő kizárólag a törzs tövét locsolni. A vizet felvevő finom gyökerek jelentős része oldalirányban, a korona széle alatt és azon túl helyezkedik el. Sokkal hatékonyabb ezért a gyökérzóna nagyobb felületét lassan átáztatni, mint néhány vödör vizet közvetlenül a fatörzshöz önteni.
Arra is érdemes figyelni, hogy ne mindig ugyanazon az oldalon kapjon vizet a fa. A gyökérzet alkalmazkodik a nedvesség eloszlásához, így a rendszeresen öntözött oldalon több aktív finom gyökér fejlődik, míg a szárazon maradó részen csökkenhet a számuk. Ez rövid idő alatt nem pusztítja el a másik oldali gyökérzetet, de tartósan egyoldalú gyökérfejlődéshez vezethet. Különösen a fiatal fáknál célszerű körben vagy több ponton kijuttatni a vizet.
A lomb permetezése nem helyettesíti a talaj öntözését. Bár sok növény a levelein keresztül is képes némi vizet felvenni, a kerti fajok többségének vízellátása döntően a gyökereken múlik. A tartósan nedves lombozat ráadásul kedvez a különféle gombás és baktériumos megbetegedések kialakulásának.
Vízhiány esetén a növény először a gázcserenyílások részleges zárásával mérsékli a párologtatást. Emiatt lelassul a fotoszintézis és a növekedés, a levelek pedig lankadni kezdenek vagy összesodródnak. Tartós szárazság esetén az idősebb levelek megsárgulnak és lehullanak, gyümölcsfáknál pedig terméshullás is felléphet. Súlyos esetben a finom gyökerek és a hajtásvégek, később pedig a vastagabb ágak is károsodnak.
Az öntözés elhagyásáról nem érdemes pusztán az esőmérő alapján dönteni. A fák és cserjék körül ásóval vagy keskeny talajfúróval könnyen ellenőrizhető, hogy 15–30 centiméter mélységben is nedves-e a föld. A talajfelszín állapota önmagában félrevezető lehet, hiszen egy kisebb zápor után a mélyebb rétegek teljesen szárazak maradhatnak.
A legtöbb kerti növény esetében a ritkább, de alapos öntözés jóval kedvezőbb a mindennapos felszíni locsolásnál. A gyakran kijuttatott kevés víz a felszín közelében tartja a gyökereket, ami növeli a növény szárazságérzékenységét. A friss vetések, az újonnan ültetett palánták és a sekélyen gyökerező fajok ugyanakkor gyakoribb vízpótlást igényelnek.
A talajnedvesség megőrzésében egy néhány centiméter vastag talajtakaró réteg is sokat segíthet. A szalma, a fakéreg vagy a lomb mérsékli a talaj felmelegedését és csökkenti a párolgást, így a csapadékból vagy öntözésből származó víz hosszabb ideig elérhető marad a gyökerek számára.
