A szomáliai válságot a nemzetközi közbeszéd gyakran egyszerűen aszályként vagy éhínségként emlegeti, a valóság azonban ennél sokkal összetettebb. James Elder, az UNICEF globális szóvivője közvetlenül a helyszínről, Mogadishuból számolt be arról, hogy a katasztrófát a különböző krízisek egyidejű jelenléte okozza. A hagyományosan állattenyésztésből és pásztorkodásból élő lakosságnak ma már nem egy-egy szárazabb időszakkal, hanem a tartósan megváltozott, egyre forróbb és szárazabb éghajlattal kell megküzdenie. Ezt tetézi a fegyveres konfliktusok állandó jelenléte, valamint az üzemanyag és a műtrágya drasztikus drágulása, amelyet többek között a közel-keleti harcok is szítanak.

Erre a már amúgy is kilátástalan helyzetre mért megsemmisítő csapást a nemzetközi - különösen az amerikai - segélyprogramok radikális visszavágása. Ennek hatására egészségügyi és élelmezési intézmények százait kellett bezárni. Az idei év első felében harmadával nőtt a súlyosan alultáplált, szövődményekkel küzdő gyermekek száma a tavalyihoz képest. A bezárt intézmények miatt az anyáknak sokkal többet kell utazniuk a segítségért, a késlekedés pedig súlyosabb állapotot és magasabb halálozási arányt eredményez. Ma azok a csecsemők és anyák halnak meg a legnagyobb számban, akiknek már pénzük sem maradt eljutni a még működő központokig.

A válság mögött ráadásul óriási globális igazságtalanság húzódik. A szomáliai lakosság szinte semmivel sem járult hozzá a globális felmelegedéshez - nincs autójuk, légkondicionálójuk, és minimális a szénlábnyomuk -, mégis ők szenvedik el a legsúlyosabb következményeket. A szélsőséges időjárás elpusztította a pásztorok egyetlen vagyonát és megélhetését jelentő állatállományt. Családok tömegei hagyják hátra otthonukat, és gyalogolnak napokig a korábbi segélypontok felé, ám a támogatások leállítása miatt az odaérkezőket sok helyen már csak a teljes kilátástalanság fogadja.

A pénzhiány láncreakciót indított el: a víz ára a szivattyúkat hajtó generátorok megdrágult üzemanyaga miatt a négyszeresére nőtt. Víz nélkül nincs öntözés, elpusztulnak a termények, a gyermekek pedig kénytelenek szennyezett forrásokból inni, ami azonnal beindítja az alultápláltság és a betegségek ördögi körét. A forráskivonás ráadásul az oktatást és a gyermekvédelmet is súlyosan érinti. Az UNICEF korábban sikeres szakképzéseket tartott, amelyekkel rengeteg fiatalt mentettek meg attól, hogy fegyveres csoportok besorozzák őket gyerekkatonának, mára azonban a segélymegvonások miatt ezek a védőhálók is elszakadtak.

Pedig a humanitárius szervezetek kezében ott van a megoldás. Ahol az UNICEF jelen tud lenni és rendelkezésre áll az azonnal felhasználható terápiás élelmiszer, ott a súlyosan alultáplált gyermekek gyógyulási aránya eléri a 95-98 százalékot. Az ellátási láncok, a készletek és a szakemberek megvannak, már kizárólag a finanszírozás hiányzik. Bár a humanitárius dolgozók bíznak benne, hogy a jövőbeli amerikai politikai változások - többek között Donald Trump esetleges távozása - nyomán az Egyesült Államok újra betölti korábbi, nagylelkű finanszírozói szerepét, az embereknek most van szükségük a segítségre.

Az európai és tengerentúli segélyezés leépítése ebben a kritikus pillanatban nem puszta spórolás, hanem egy rendkívül veszélyes döntés. Egy olyan mélyen összekapcsolódott világban, mint a miénk, ennek árát a nemzetközi közösség később a növekvő migráció, a regionális instabilitás és az elvesztegetett fejlődés formájában fogja megfizetni - míg Szomáliában az elhibázott döntésekért a gyermekek az életükkel fizetnek.