Balogh Péter, a Vízválasztó Mozgalom elnöke a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a kialakult vízügyi válsághelyzet kezeléséhez a kormánynak meg kell teremtenie a megfelelő szabályozási kereteket. Emellett azonban a társadalmi gondolkodásmód megváltoztatása is elengedhetetlen, azaz fel kell hagyni a vízpazarló, kizárólag a jelenlegi agrárszemléletet követő gyakorlatokkal. A szakember szerint Magyarországon már megindult egyfajta vízháború, amit a felszíni vizek egyéni, szivattyús kitermelése is jól jelez. Ennek megállításához átfogó tájgazdálkodási és ökológiai szemléletváltásra van szükség, amely alkalmazkodik a táj természetes adottságaihoz, és arra ösztönzi a társadalmat, hogy a vizet ne csak a hiány időszakában, hanem a bőség idején is megbecsülje.

Tölgyesi Csaba ökológus, a Szegedi Tudományegyetem docense arra emlékeztetett, hogy a tudományos élet képviselői már a kilencvenes évek elején előrejelezték a Kárpát-medence kiszáradását. A döntéshozók és a gazdálkodók azonban évtizedekig figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket, aminek közvetlen következménye a napjainkban tapasztalható, a 2022-es aszállyal végérvényesen nyilvánvalóvá vált krízis. A kutató kiemelte, hogy a probléma rendkívül összetett, hiszen a klímaváltozás mellett a folyószabályozások, a lecsapolások, a bányászat és a túlzott erdősítési gyakorlatok mind hozzájárultak a táj degradációjához.

A szakember szerint a puszta tüneti kezelések, mint például a Duna vizének átvezetése a Homokhátságra, nem jelentenek valódi megoldást. Mivel a vízgazdálkodás és a tájhasználat jelenleg egymástól független ágazatokhoz, így a katasztrófavédelemhez, az erdészethez és az agráriumhoz tartozik, elengedhetetlen egy olyan kormányzati, tárcaközi bizottság felállítása, amely képes átfogó stratégiát kidolgozni. Ennek az akciótervnek magában kell foglalnia a vízveszteség mérséklését, a vízkészletek pótlását, valamint a művelési módok átalakítását és a szárazságtűrő növények termesztését.

Hosszú távon a tájhasználat radikális megváltoztatása is elkerülhetetlen. Azokon a területeken, ahol a szántóföldi gazdálkodás már nem tartható fenn, gyepek, erdőssztyeppek és fás puszták kialakítására van szükség. Egy ilyen komplex megközelítés nemcsak a vízválságot enyhítené, hanem az élőhelyek helyreállításával a biodiverzitás megőrzéséhez is hozzájárulna, megelőzve ezzel a jövőbeli ökológiai katasztrófákat.