Bár a nagyragadozó európai visszatérése régóta éles vitákat vált ki a gazdálkodók, a vadászok és a természetvédők között, a védelmi szint csökkentését ellenző szakértők szerint a lazítást nem támasztják alá kellő bizonyítékok. A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége több európai civil szervezettel összefogva indított jogi eljárást az ügyben. Keresetüket az Európai Unió Bírósága befogadta és egyesítette a kapcsolódó ügyeket, ami önmagában is komoly fegyvertény, hiszen megerősíti, hogy a civileknek joguk van jogi úton fellépni az ilyen uniós döntésekkel szemben.

A természetvédők érvelése szerint az Európai Bizottság eljárása több ponton is hibás. Egyrészt a védettség visszaminősítéséhez a Berni Egyezmény keretében olyan döntésre lett volna szükség, amely mögött a tagállamok egységes álláspontja áll. Másrészt hiányzik a szilárd tudományos alap, mivel Európában nincs egységes farkasmonitoring, az egyes országok eltérő módszerekkel gyűjtik az adatokat. Így nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a kontinens teljes farkaspopulációja elért egy olyan állapotot, amely indokolttá tenné a védelem enyhítését. Szintén gyakori félreértés, hogy a kiemelt uniós védelem eddig a kilövések teljes tilalmát jelentette volna. Indokolt, kivételes esetekben eddig is lehetőség volt a problémás egyedek elejtésére, a szabályoktól való eltérés azonban nem jelenthetett általános vadászhatóságot.

A szakemberek attól tartanak, hogy a farkas ügye csupán egy nagyobb folyamat első lépése. Az EU-ban az elmúlt időszakban felerősödtek a gazdasági versenyképességet és a szabályozások egyszerűsítését célzó törekvések. Ha a farkas esetében sikerül következmények nélkül átlépni a jogi és tudományos garanciákon, az veszélyes precedenst teremthet, és később más fajok védelmének leépítését is megkönnyítheti.

A közbeszédet jelenleg a ragadozó okozta károk uralják, miközben az állat ökológiai hasznáról kevés szó esik. Csúcsragadozóként a farkas képes szabályozni a nagyvadak létszámát. Ez kifejezetten előnyös az erdőgazdálkodóknak, hiszen mérsékli a fiatal erdőkben okozott vadkárokat, és a tapasztalatok szerint csökkenti a közúti vadelütések számát is, mivel jelenléte megváltoztatja a zsákmányállatok mozgását.

A gazdálkodókkal fennálló konfliktusok jelentős része megfelelő módszerekkel kezelhető lenne. Bár a haszonállatok pusztítása valós gazdasági probléma, az EU már régóta biztosít támogatásokat a kárenyhítésre és a megelőzésre – például villanypásztorok vagy őrzőkutyák alkalmazására. Ezekkel a lehetőségekkel azonban sok helyen információhiány miatt nem élnek. A szakértők arra is rávilágítanak, hogy az emberekre leselkedő veszélyt a társadalom aránytalanul felnagyítja, pedig a farkasokhoz köthető halálos támadások rendkívül ritkák Európában, hiszen az állat eredendően kerüli az embert, hacsak a felelőtlen etetés miatt hozzá nem szokik a közelségéhez.

A várhatóan évekig elhúzódó bírósági eljárás igazi kérdése tehát nem csupán az, hogy meddig és hogyan védjük a farkast. A per arra keresi a választ, hogy az Európai Unió gyengíthet-e egy kötelező érvényű természetvédelmi szabályt anélkül, hogy döntését megdönthetetlen tudományos adatokkal és a jogi keretek maradéktalan betartásával támasztaná alá.