A 37,11 százalékos mutató még a 2020-as korábbi negatív rekordot is alulmúlta. A hazai rizs hiánya miatt a fogyasztás csökkent, miközben az import jelentősen felfutott: a nagy japán áruházláncok polcain már kaliforniai rizs is megjelent.

A válság különösen érzékenyen érinti az országot, ahol a rizs nemcsak alapvető élelmiszer, hanem a japán mezőgazdaság és étkezési kultúra egyik legfontosabb terméke.

A japán kormány 2030-ra 45 százalékra szeretné emelni a kalóriaalapú önellátási arányt, de ez a cél a jelenlegi folyamatok mellett egyre nehezebben elérhetőnek tűnik. Érdekes ellentmondás ugyanakkor, hogy a termelési érték alapján számított önellátási mutató 2 százalékponttal, 66 százalékra emelkedett. Ennek hátterében elsősorban a belföldi rizs jelentős drágulása áll, amely megemelte a belföldi mezőgazdasági termelés értékét.

A két mutató közötti különbség arra is rávilágít, hogy Japán élelmiszer-ellátása erősen függ a külföldről érkező takarmánytól.

A kalóriaalapú számítás ugyanis nem tekinti teljes egészében hazai termelésnek az importált takarmánnyal előállított állati termékeket, míg az értékalapú mutató minden Japánban nevelt állatot hazai termékként vesz figyelembe.

Japán egy főre jutó kalóriaellátásában jelentős mértékben támaszkodik az Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából érkező importra. Ezzel szemben Kanada és Ausztrália önellátása jóval 100 százalék felett van, ami a kisebb népességnek és a hatalmas gabona- és olajnövénytermelésnek köszönhető. Japán mind a kalória-, mind az értékalapú mutató alapján a fejlett országok sereghajtói közé tartozik.

A japán rizsválság így nem csupán egyetlen termék hiányáról szól. Jól mutatja, milyen sérülékennyé válhat még egy fejlett gazdaság élelmiszer-ellátása is, ha egy alapvető mezőgazdasági termékből komoly hiány alakul ki. A rekordalacsony önellátási arány és a növekvő importfüggőség egyaránt komoly kihívást jelenthet Japán számára a következő években.