A műanyag csomagolások minimális újrafeldolgozott tartalmát előíró uniós rendelet (PPWR) keretében 2026. július 3-án jelent meg az a végrehajtási határozat, amely véglegesítette az újrahasznosított arány kiszámításának és ellenőrzésének módszertanát. A szabályozás bevezette az anyagmérleg-alapú elszámolást, amellyel a teljes ellátási lánc mentén nyomon követhető a műanyag útja. A gyártóknak immár komponensenként - a palacktestre, a kupakra és a címkére külön-külön - kell kiszámítaniuk az újrafeldolgozott műanyag tömegét, az adatokat pedig független harmadik fél által hitelesített nyilatkozatokkal kell igazolniuk az élelmiszeripari megrendelők felé.
Fontos változás, hogy a harmadik országokban feldolgozott hulladékot csak 2027 novemberétől lehet beszámítani a célértékekbe, emellett az Unión kívüli importot környezetvédelmi megfontolásokból szigorú feltételekhez és származási igazolásokhoz kötik. Ahhoz, hogy az újrafeldolgozott PET (rPET) ismét élelmiszerekkel érintkezhessen, rendkívül szigorú, többlépcsős tisztítási folyamaton kell átesnie. A piac több mint 90 százalékát a mechanikai, úgynevezett "Super-Clean" technológiák uralják. Ennek során a szín szerint válogatott, idegen anyagoktól megtisztított, ledarált és magas hőfokon vegyszeresen mosott műanyag pelyheket megolvasztják, extrudálják, majd egy speciális vákuumos hőkezeléssel a mélyen beivódott szennyeződéseket is eltávolítják belőlük.
Ha a hulladék túlságosan szennyezett vagy többrétegű, kémiai újrahasznosítást alkalmaznak, ahol a műanyagot molekuláris szinten bontják elemeire, majd építik újjá. Bár ez az eljárás elsődleges alapanyag-minőségű tisztaságot eredményez, az energiaigénye és a szén-dioxid-kibocsátása lényegesen magasabb a mechanikai eljárásokénál.
A technológiák engedélyezése az Európai Unióban kifejezetten szigorú feltételekhez kötött. Az üzemeknek úgynevezett "Challenge-teszten" kell bizonyítaniuk, hogy a rendszerük legalább 99,9 százalékos tisztítási hatékonysággal képes garantálni az élelmiszer-biztonságot még abban az esetben is, ha a használt palackokban korábban mérgező vegyszereket, például fagyállót vagy növényvédő szert tároltak. Engedélyt ráadásul csak azok az üzemek kaphatnak, amelyek zárt, ellenőrzött visszagyűjtési rendszerekből, például betétdíjas visszaváltókból származó hulladékot dolgoznak fel.
A biztonságos körforgásos gazdaság fenntartásához az ellátási lánc minden szereplőjének egyedi minősítéssel kell rendelkeznie. Az előfeldolgozók garantálják, hogy a beérkező bálák kizárólag élelmiszeripari forrásból származnak, míg a tisztítást végző újrahasznosító üzemek csak uniós nyilvántartásba vett, egyedi azonosítóval ellátott berendezéseken dolgozhatnak. A csomagolóeszköz-gyártóknak pedig, akik a granulátumból a tényleges palackokat formázzák, biztosítaniuk kell a teljes nyomonkövethetőséget, hogy minden egyes flakon visszakereshető legyen egészen a tisztítóreaktorig.
Bár a jogszabályi keretek és a technológiai megoldások adottak, az európai rPET-piac jelenleg komoly strukturális alapanyaghiánnyal és gazdasági nehézségekkel küzd. A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a korlátozottan elérhető, tiszta alapanyagra több uniós előírás is egyszerre támaszt igényt: nemcsak az italos palackokba, hanem más élelmiszeripari csomagolásokba - például a felvágottas tálcákba - is kötelező lesz meghatározott arányban újrahasznosított anyagot keverni. Eközben a tálcák visszagyűjtése és élelmiszer-biztonsági szintű újrahasznosítása még kezdeti fázisban jár.
A kapacitások bővítését a jelenlegi piaci környezet is hátráltatja. Az Európai Unión kívülről érkező, rendkívül olcsó importgranulátum, valamint a szűz műanyag történelmi mélyponton lévő ára miatt a gyártóknak sokszor nem éri meg a drágább, helyben újrahasznosított PET-et választaniuk, hacsak jogszabályi kötelezettség nem kényszeríti őket erre. Ennek következtében az elmúlt időszakban több európai újrahasznosító üzem is kapacitásai csökkentésére kényszerült. A kialakult piaci helyzet végül arra szorítja a vállalatokat, hogy vagy megfizessék az rPET felárát, vagy alternatív csomagolóanyagok, például speciális papír vagy polipropilén használatára térjenek át.









