2024. október 10. csütörtök Gedeon

Hongkongi új tulajdonos, növekvő termelés a Pápai Húsnál

Agro Napló
A december elsejei tulajdonosváltást követő egy hét alatt több mint duplájára emelte termelését a Pápai Hús Kft., a heti sertésvágások száma 1200-ról 2800-ra nőtt – közölte Kovács László, a cég új ügyvezető igazgatója a vállalat hosszú távú fejlesztéseiről tartott szerdai sajtótájékoztatót követően az MTI-vel.

Frank Liu, a cég új tulajdonosa elmondta, komoly potenciált lát a fejlett magyar élelmiszeriparban és mezőgazdasági szektorban. Véleménye szerint minden adott ahhoz, hogy Magyarország a távol-keleti befektetők számára a kelet-közép-európai régió kapuja legyen. Hozzátette: a vállalat számára elsődleges továbbra is a magyar piac, emellett a Távol-Keleten és az Egyesült Államokban terjeszkednének.

Kovács László tájékoztatása szerint december végére szeretnék elérni az egymilliárd forintos árbevételt. A 2017-es évtől 16,5 milliárd forintos árbevételt vár a vállalatvezetés - 4,6 milliárd forintot exportból - 2020-ra pedig 20 milliárd forintos árbevétellel számolnak.

Hozzátette: 2017-ben 200 ezer sertésvágást és 21 400 tonnás termelést terveznek, melyet 2020-ra 300 ezer sertésvágásra és 26 800 tonnára növelnek. A 680 dolgozó számát jövőre 750-re, 2020-ra 900-ra növelik.

A Távol-Keletre egyelőre főként darabolt húsrészeket értékesítenek, de három éven belül a magasabb hozzáadott értéket képviselő húskészítményeket is szeretnék ismertté tenni a kínai piacon. Az Egyesült Államokba 1968 óta exportál a cég, itt a sonka és a bacon a két legismertebb termékfajtájuk.

A fejlesztések érdekében az új tulajdonos kétmilliárd forintot biztosít a legfontosabb műszaki fejlesztésekre - mondta az ügyvezető igazgató. Ebből valósulnak meg a teljes kapacitás elérését szolgáló beruházások, a hatékonyságnövelést elősegítő, például csomagolástechnikai fejlesztések, valamint a vállalatirányítási rendszer kiépítése.

Figyelmet fordítanak az innovációra, a kutatásra és a képzésre is, rövid távon a felnőtt szakképzést erősítenék a térségben a szakképzett munkaerő biztosítása érdekében, közép-és hosszútávon pedig felsőoktatási intézményekkel is együttműködést alakítanának ki - tette hozzá.

Takács Szabolcs, Veszprém megye kormánymegbízottja a magyar kormány számára rendkívül jelentős üzemnek nevezte a Pápai Hús Kft-t. Kiemelte, a cég nemcsak a dolgozók számára fontos, hanem a térség sertéstartói, mezőgazdasági termelői számára is, akik közvetlenül vagy közvetetten kapcsolatban állnak a húsgyárral.

Áldozó Tamás Pápa fideszes polgármestere azt mondta: "voltak idők amikor Magyarországra és Pápára is a tőke nyugatról érkezett, a legújabb időkben azonban ez a tőke és innováció keletről érkezik". A városvezető köszönetet mondott Ékes Józsefnek, Magyar-Tajvani Parlamenti Baráti Társaság vezetőkének, aki három és fél éve az első találkozót szervezte a kormány és a befektetők között. Pápa nehezen képzelhető el a Pápai Hús nélkül - fogalmazott a polgármester partnerséget ajánlva az új tulajdonosoknak.

A Pápai Hús csoportot a felszámoló által meghirdetett pályázaton nyertes, hongkongi magánbefektetők tulajdonában álló Tano Commerce Kft. vásárolta meg 1,134 milliárd forintért. A felszámolásban érintett három társaság vagyonát, eszközeit és a Pápai Hús márkanevet vette meg a Tano Commerce Kft., amely december elsején a helyi önkormányzat hozzájárulásával felvette a Pápai Hús Kft. nevet. A kft. tulajdonosa a Chi Fu Investment Grouphoz tartozó Famous Yield Enterprises.

A húsipari cégcsoport tulajdonosi jogait gyakorló pápai önkormányzat tavaly novemberi döntésével "a társaságokat fenyegető fizetésképtelenségi helyzetre tekintettel" indította meg a felszámolási eljárást. Ezt követően a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pápai Hús Kft.-t.

A Nemzeti Reorganizációs Kft. az első fordulóban 4,5 milliárd forintra értékelte a cégcsoport vagyonát, de áprilisban egy mindössze 110 millió forintos ajánlat érkezett rá, így a tender eredménytelenül zárult.

A második fordulóban 3,6 milliárd forintos irányárat szabtak meg, majd júniusban elfogadták a TANO Commerce Kft. 1,134 milliárd forintos ajánlatát a pápai húsipari cégcsoportra. Akkor azt közölték: a pályázaton nyertes cég ajánlatának elfogadásával biztosítható a törvényben előírt feltételek teljesülése, a működő üzemként történő értékesítés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Durva áremelés jöhet a sertéspiacon

Durva áremelés jöhet a sertéspiacon

Tovább tarol a sertéspestis Kínában, és ezzel egyidőben elindult a sertéshús árának gyors emelkedése is. A kocatelepeken pedig már várólistát készíten...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?