Tovább fokozódik a kávépara: kritikus pillanathoz érhet az ágazat

Tovább fokozódik a kávépara: kritikus pillanathoz érhet az ágazat

agrarszektor.hu
Vietnam a világ második legnagyobb kávéexportőre, egyes becslések szerint a világ kávéellátásénak ötödéről gondoskodik: az ellátási láncban zavarokat lehet tapasztalni, mióta az ország szigorította a Ho Si Minh-város kikötőjében elrendelt zárlatot, valamint korlátozásokat vezetett be egyes kávétermelő területein. A Vietnami Kávé-Kakaó Társaság már fel is szólította a kormányt az intézkedések enyhítésére azt követően, hogy a kereskedők nagy nehézségeket tapasztaltak a kávé kikötőkbe juttatásába.

Az ország a tavalyi évben nagyon sikeresen kezelte a vírust, szigorú lezárásokat és kontaktkutatást alkalmazva. A delta variáns megjelenését követően azonban a kevés oltással rendelkező ország már nem tudta ilyen sikeresen kontrollálni a vírust. Hétfőn 14 219 új esetet jelentettek, ami a második legnagyobb napi növekedés a járvány kezdete óta. Vietnam összesített esetszáma 445 292-re emelkedett, holott tavaly kevesebb mint 1500 fertőzést regisztráltak összesen - írja az Infostart a The Guardian alapján. Ho Si Minh-városban már júniusban korlátozó intézkedéseket vezettek be, melyeket augusztusban tovább erősítettek. Az elérhető konténerek alacsony száma mellett a hajók szállítási árainak robbanásszerű növekedése is problémát jelent a kereskedőknek abban, hogy áruikat eljuttassák Vietnamból a célországokba.

EZ IS ÉRDEKELHET

Nem kíméli a klímaválság a kávéipart

A Vietnami Kávé-Kakaó Szövetség felhívására a közlekedési miniszter, Nguyen Van The azt mondta a déli tisztviselőknek, hogy csökkentsék a felesleges adminisztratív akadályokat a mezőgazdasági termékek, például a kávé és a rizs zökkenőmentes szállítása érdekében. A kávéellátás problémáihoz hozzátartozik az is, hogy Brazíliában a szokatlanul hideg időjárási körülmények és havazások miatt veszélybe került a termés, melyet mindezen túl még szárazságok is sújtottak. Vietnamban robusta kávét készítenek nagy mennyiségben: ez a fajta kerül a legtöbb instant kávéba, eszpresszóba, illetve egyes keverékekbe. Brazília főként arabicát, illetve kisebb mennyiségben robustát exportál. Mindez pedig az árakon is meg fog látszódni valószínűleg, de egyelőre ebből a fogyasztók egyelőre még nem érezhetnek semmit, mivel a legtöbb beszállítót féléves szerződés köti. Akkor lehet majd többet tudni arról, hogy mekkora áremelkedésre számíthatunk, ha a brazil szüret is lezajlott, illetve az is tisztább lesz, hogy mekkora hatása van a koronavírusnak a vietnami termésre.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?