Tájékoztató ár az árpa és a zab vetőmagra

Agro Napló
Nettó 105 ezer forintos tájékoztató árat tesz közzé a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a tavaszi árpa, valamint a tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira – közölte a Vetőmag Szövetség az Agro Naplóval.

A szervezet tájékoztatása szerint idén elegendő mennyiségű tavaszi kalászos vetőmag áll a gazdálkodók rendelkezésére. Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: az árutermelő területek csökkenésével párhuzamosan az utóbbi években drasztikusan visszaesett a tavaszi árpa szaporító területe is. A jelenlegi - megközelítőleg - 1300 hektár a 2010-es évinek mindössze a 30 százaléka.

Az utóbbi években viszont megfigyelhető egy erősödő tendencia is. A tavaszi árpafajták egy bizonyos fajtakörének jelentős részét már ősszel elvetik. Ezért egyelőre csak találgatni lehet a tényleges tavaszi vetés nagyságát és vetőmagigényét - ismertette Takács Géza. Hozzátette: az idei vetési kedvet befolyásolhatja a repceállományok telelése és a március közepi vetésidő időjárási helyzete. Nincs semmi arra utaló jel, ami a vetőmagbázist veszélyeztetné, így vetőmag hiánnyal nem kell számolni.

A Vetőmag Szövetség információi szerint a tavaszi sörárpa pozíciója a következő években tovább gyengülhet – esetleg szinten maradhat – függetlenül attól, hogy ősszel, vagy tavasszal vetik el. A zab esetében a mintegy 1200 hektárról (átlagosan hektáronként 4,18 tonna) 3400 tonna fémzárolt vetőmag készlettel számolhatnak a gazdálkodók. Amennyiben marad a tavalyi, rendkívül alacsony árutermő terület, úgy zab vetőmagból is bőséges ellátás várható.

A tagságtól kapott információk szerint ókészletek az előző évekhez hasonlóan minimálisak, a válaszadók jelentős többsége sem sörárpa, sem takarmányárpa tekintetében nem tapasztalt érdemi mozgást a piacon. A felmérésben résztvevők válaszai azt tükrözik, hogy tavaszi árpa és zab esetében is elegendőek lesznek a vetőmag készletek, és egyik növényfaj esetében sem számítanak minőségi gondokra.

A szervezet idén is közzéteszi a tavaszi árpa, valamint a tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira a tájékoztató árat, ami egységesen nettó 105 ezer forint tonnáként. Ez zsákban, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.

A szezon végi összesítések szerint az elmúlt évben egy tonna tavaszi árpa vetőmagért átlagosan 103 ezer forintot fizettek, egy tonna zab vetőmag pedig átlagosan 112 ezer forintba került.

A Vetőmag Szövetség kalászos szekciója ez év január 1-től új bizottsági elnököt választott Perczel Péter személyében. A szakember az Isterra Magyarország Kft. ügyvezetője igazgatója, aki sok éve aktívan vesz részt a szövetség testületeinek munkájában – olvasható a tájékoztatásban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Heti fókusz: Az árpa sikerének titka

Heti fókusz: Az árpa sikerének titka

Az ideihez hasonló aszályos évjárat – amely egyre inkább trenddé válik – az árpa malmára hajtja a vizet. Szakértők mondják el véleményeiket, javaslata...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!