Sziporkáztak a fiatal agrártanulók: őrült szoros versenyben nyerték meg az Ászok Ászai vándorserleget

Agro Napló
Az OMÉK teljes területét birtokba vették az Agro Napló, az Agrármarketing Centrum és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vetélkedőjének résztvevői. Szoros versenyben a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium vihette haza az Ászok Ászainak járó vándorserleget.

Az Agro Napló regionális vetélkedőinek győztesei, a Gazdanapok Ászai és az Agrárexpo Ászai kihívták az ország válogatott mezőgazdasági iskoláinak csapatait, hogy kiderüljön, kik lesznek az Ászok Ászai 2019-ben. A játékos összecsapásra 2019. szeptember 29-én vasárnap, az OMÉK zárónapján került sor.

A verseny számos játékos, tanulságos és izgalmas pillanatot hozott a több tucat középiskolásnak, akik bejárták az OMÉK teljes területét, hogy választ találjanak a Kincskereső játék kérdéseire. A diákoknak a vetélkedő feladatainak teljesítéséhez többek között vetőmagfelismeréssel, gyümölcsfa metszéssel, agrárfinanszírozással, halismerettel, őshonos fajtákkal, a traktorok műszaki felépítésével és használatával kapcsolatos tudásukat kellett bizonyítaniuk. A végeredmény rendkívül szoros volt, az első 5. helyezett között összesen 4 pont különbség és egy holtverseny is volt, a 3. Jánoshalma és a 2. Győr egy villámkérdéssel döntötte el a sorrendet. A végső győztes a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium csapata lett, akik 110 pontos teljesítményt elérve szerezték meg az Ászok Ászainak járó díszes vándorserleget.

A diákoknak összesen 12 feladatot kellett elvégezniük, ezek közül hármat már a szeptember végi OMÉK előtt: a Nyári pillanatképek feladathoz fotókat kellett küldeniük arról, milyen mezőgazdasági munkákat végeztek el az iskolai szünetben, továbbá videót készítettek az OMÉK idei „A fejlődés hagyománya” mottójához kapcsolódva, megalkottak egy agrár kabalafigurát, valamint komoly írásos szakmai beszámolót adtak le a nyári gyakorlataikról. Csak azok az iskolák vehettek részt a budapesti döntőben, akik sikerrel vették ezeket a feladatokat, így összesen 9 szakiskola jutott el a végső megmérettetésig.

A csapatok a 4 napos Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás vasárnapján érkeztek a Hungexpo területére, hogy megküzdjenek az Ászok Ászai vándorserlegért, valamint a versenyt támogató agrárcégek által felajánlott szakmai díjakért. A diákokat egy-egy tanár kísérte az állomáshelyek között, azonban úgy, hogy egyikük sem tarthatott közülük a saját csapatával, hanem egy másik intézmény tanulóival töltötte a nap egyik felét.

A diákok nagyon változatos kihívásokkal találkoztak a versenyhelyszíneken, amiket mi is bejártunk:

Az Axiál Kft. marketingigazgatója Umenhoffer Péter arról beszélt, hogy ismét örömmel álltak egy olyan kezdeményezés mellé, ami arra ösztönzi a fiatalokat, hogy a mezőgazdaság felé induljanak el.

Nálunk a gyerekeknek egy erőgép napi karbantartását kellett bemutatni. Persze nem szedettük ki velük a légszűrőt és nem nézettük meg a nívópálcát sem, de az elméleti tudás bemutatásán túl meg kellett mutatniuk azokat a pontokat, amelyek nélkülözhetetlenek a traktor műszaki állapotának ellenőrzéséhez. Ha ezeket tudták, megkapták a maximális 10 pontot. Szerencsére minden csapatban volt egy, vagy több olyan diák, aki tökéletesen teljesítette a feladatot. A tanácsokat is szívesen fogadták, nyitottak voltak arra, hogy újat tanulhatnak például a légszűrő tisztításáról, amit nagyon sokan - helytelenül - a mai napig magasnyomású kompresszorral fújnak ki, ebben pedig sérülhetnek a lamellák és a pórusok. Ehelyett inkább naponta jól ki kell ütögetni a szűrőt, és csak legfeljebb hetente egyszer, nagyon jól megválasztott nyomásszinttel érdemes kifújni. Az Axiál Kft. részéről nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlás nevelésére, éves szinten 100 diák is megfordul nálunk, legyen akár szakközépiskolás, szakgimnáziumi, vagy egyetemi tanuló. Sok iskolából érkeznek a telepeinkre a duális képzés keretében, hogy elsajátítsák a szakma legmodernebb fortélyait. Mivel a technika napról napra változik, nem lehet megtenni azt, hogy minden iskolát felszerelnek egy vadonatúj géppel, hiszen a gyártók évente hoznak ki újdonságokat. Viszont nálunk a jó alap megtanulása után a gép saját környezetében, testközelből találkozhatnak ezekkel a technológiákkal – mondta az Axiál Kft. marketingigazgatója.

A győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanára, Farkasdi Károly a váci csapatot kísérte, és kérdésünkre elmondta, hogy nagyon jó tapasztalatokat szereztek a kiállítóknál, akik nagyon segítőkészek és türelmesek voltak, valamint új ismereteket osztottak meg a versenyzőkkel. Az általános állattenyésztést, lótenyésztést, anatómiát, munkavédelmet és gyakorlatot tanító tanár úr maga is gazdálkodik. Gabonákat, napraforgót és repcét termeszt, valamint sertés- és juhtartással is foglalkozik. Az állattartó telepe egyébként az iskola gyakorlati helyeként is működik, ahol mindent megmutatnak a fiataloknak a takarmánykeveréstől kezdve egészen a herélésig.

Törgyekes Gergely a váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola 11. osztályos tanulója a FruitVeB standjánál mesélt arról, hogy csapatának a legjobban a Kincskereső játék sikerült, személy szerint pedig a halfogyasztást népszerűsítő Kapj rá! kampány pultjánál érezte magát igazán elemében, mivel az egész családja és ő maga is gyakorló horgász. Halból a magyar átlag többszörösét fogyasztják, amurt, pontyot, süllőt, kárászt, keszeget is esznek. A Balaton állapotáról elmondta, hogy a halászati tilalom jót tett a halállománynak, mert a balinok és a süllők is zavartalanul leívnak, szaporodnak és nagyobbra nőnek meg, mint amikor még halászni lehetett a magyar tengeren. Gergely a jövőben gyümölcstermesztéssel, pálinkafőzéssel és borászattal szeretne foglalkozni.

Ahogy a váci csapat végzett, megkérdeztük a Kapj rá! kampány standjánál szolgálatot teljesítő hölgyet, miként élte meg az Ászok Ászai versenyt. Nálunk főleg a halfajokról és a halételekről voltak kérdések, és talán meglepő, hogy néhány csapat megküzdött a harcsából készülő ételek felsorolásával, de a Kapj rá! mobilalkalmazással hamar megtalálták a hiányzó fogást – mondta.

Az Odisys Kft. standjánál főleg arra keresték a választ, hogy mennyire ismerik az általuk forgalmazott gépeket, ami a csapatok többségének nagyon jól ment. Érződött rajtuk, hogy felkészülten érkeztek – mesélte a cég képviselője.

Az OTP Agrár standjánál az agrárfinanszírozásról, a hitelekről és a lízingről kérdezték a versenyzőket, akik mindent tudtak, ennél az állomáshelynél ugyanis mindenki maximális pontszámmal végzett.

A FruitVeB standjánál Sipos József növényorvos, szaktanácsadó és a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán rovartant és biológiai növényvédelmet oktató tanár elismerően beszélt arról, hogy a program példamutatóan összefogta a fiatalokat, és megerősítette, valamint bővítette a tudásukat. A gyerekek és a tanár kollégák is lelkesek és érdeklődőek voltak, én pedig képet kaptam a hozzám érkező iskolások felkészültségéről. 4 feladattal készültem; először zöldség vetőmag-, majd rovarfelismerés volt, aztán a metszési alapismeretekről kérdeztem a gyerekeket, a végére pedig egy T-szemzés bemutatását kértem tőlük. A diákok felkészültek voltak, de természetesen az alapképzettség függvényében nem mindenkinek voltak ugyanolyan nehezek a feladatok: egy kertészeti iskola tanulói nyilván előnyben voltak a gépészekkel szemben. Mindegyik csoport elmondta, hogy hasznosnak találták az egész versenyt és a gyakorlatias feladatokat. A magam részéről én is egy remek kezdeményezésnek tartom az Ászok Ászait, amit szerintem folytatni kell – mondta.

Simonné Szerdai Zsuzsanna, a Dunántúli Agrár-szakképző Központ igazgatója így beszélt a rendezvényről:

Jó volt látni, ahogy a felkészítő tanárok ösztönözték a fiatalokat, és kiemelem a gyerekek elhivatottságát is. Ez az első, ilyen típusú vetélkedés, amin az Agrárminisztérium fenntartásában működő iskolák között rendeztek meg. Először is nagy köszönetet küldünk az Agro Naplónak a szervezésért, és a NAK-nak, aki helyet adott nekünk az OMÉK-on. Az Ászok Ászai a 2 évvel ezelőtti Szentlőrinci Gazdanapok keretében szervezett 3 Dunántúli Agrárszakképző Központ 3 Baranya megyei iskola vetélkedéséből fejlődött ki, idén nyáron pedig már 6 ilyen intézmény diákjai mérték össze a felkészültségüket. Ezt sikerült az OMÉK-ra országos rendezvénnyé kibővíteni. Azt gondolom, hogy nagyon sikeres rendezvényen vagyunk túl, és bízom benne, hogy a versenynek lesz folytatása - mondta a DASzK igazgatója.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara standjánál kora délután megtartott eredményhirdetés előtt kiderült, hogy két csapat ugyanannyi pontot szerezve holtversenyben végzett. Ezért egy villámkérdésre adott válasz alapján dőlt el, hogy a győriek megelőzik a jánoshalmaiakat. Viszont azt, hogy ez melyik helyeket érinti, még nem lehetett tudni. Az eredményeket ugyanis a nagyobb izgalom érdekében fordított sorrendben sorolták fel, legelőször a 9. helyezéssel kezdtek, és így haladtak a végső győztes felé. Ez a rendszer végig izgalmassá tette a várakozást, mert ahogy a fogytak a hátralévő helyezések, úgy nőtt a még bent maradó csapatok esélye a végső győzelemre. Minden helyezett értékes és hasznos szakmai különdíjat kapott, amely a közeljövő legnagyobb agráreseményeihez kapcsolódik.

Az eredményhirdetés végéhez közeledve kiderült, hogy a szentlőrinci AM DASzK, Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 107 ponttal végzett a 4. helyen, mindössze egyetlen ponttal elmaradva a 108-108 ponttal záró 3. jánoshalmai AM Kelet-magyarországi Agrárszakképző Központ, Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, illetve a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulóitól.

A végső sorrend, és a csapatok által elnyert szakmai programok és különdíjak így alakultak:

1. hely: Mezgazdászok (Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium)

Nyeremények:

  • Ajándékcsomag és részvételi lehetőség egy AMC által rendezett rendezvényen az Agrármarketing Centrum felajánlásából
  • Parlamenti látogatás és munkaebéd Jakab Istvánnal, az Országgyűlés alelnökével, a MAGOSZ elnökével a MAGOSZ felajánlásából
  • Részvételi lehetőség az Agrovirtus online egyetemi agrárverseny döntőjén és kísérőprogramjain (2019. november 20., Gödöllő, Mezőgazdasági Eszköz-és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum) az Agrovirtus felajánlásából

2. hely: A Veres Ászai (Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Győr)

Nyeremények:

  • Parlamenti látogatás és munkaebéd Jakab Istvánnal, az Országgyűlés alelnökével, a MAGOSZ elnökével a MAGOSZ felajánlásából
  • Részvételi lehetőség az Agrovirtus online egyetemi agrárverseny döntőjén és kísérőprogramjain (2019. november 20., Gödöllő, Mezőgazdasági Eszköz-és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum) az Agrovirtus felajánlásából
  • Szakmai nap az Extra Tej Kft. beledi szarvasmarhatelepén az Extra Tej Kft. felajánlásából

3. hely: A Szaki Ászai (AM Kelet-magyarországi Agrárszakképző Központ, Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Jánoshalma)

Nyeremények:

  • Parlamenti látogatás és munkaebéd Jakab Istvánnal, az Országgyűlés alelnökével, a MAGOSZ elnökével a MAGOSZ felajánlásából
  • Szakmai nap a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán, Hódmezővásárhelyen

4. hely: Erzsébet utcai fiúk (AM DASzK, Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Szentlőrinc)

Nyeremény:

  • Szakmai nap az NPK Charolais Farmon, Kecskeméten, Nagy Pál és Porkert Krisztián tulajdonosok felajánlásából

5. hely: Váltórecsegtetők (Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola, Csorna)

Nyeremény:

  • HORSCH szakmai nap az AgrárgépShow-n az AXIÁL Kft. felajánlásából (2020. január 22-25.)

6. hely: Arany Ászok (AM KASzK Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Vác)

Nyeremény:

  • Szakmai nap a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon (2020. május 7-9.) az Animal-Hygiene Kft., az ECOLAB termékek kizárólagos forgalmazója felajánlásából

7. hely: Elevenek (AM KASzK Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium és Kollégium, Budapest)

Nyeremény:

  • 12 db éves belépőkártya a Hungexpo valamennyi 2020. évi saját rendezésű kiállítására (2 db/fő) + 6 db napi belépő a PlayIT rendezvényre (2019. november 23.) a Hungexpo Zrt. felajánlásából

8. hely: Csakacsapó (AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Szekszárd)

Nyeremény:

  • Részvételi lehetőség az AGRYA által szervezett Fiatal Gazda Konferencián (2020. február) az AGRYA - Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége felajánlásából

9. hely: Kenderesi EKEfejek (Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium)

Nyeremény:

  • Szakmai nap a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon (2020. május 7-9.) az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. felajánlásából

A győztesnek járó jókora vándorserleget a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium csapata szerezte meg, akikkel a nyeremények átvétele és a fotózás után beszélgettünk. Az iskola igazgatója elmondta, hogy a sikerhez a hátteret több tanár kolléga közös munkája adta, akik segítettek a gyerekeknek a felkészülésben. Rózsa Pál Csaba büszkén mesélt arról, hogy számítottak a jó eredményre, aminek nagyon örültek. Az iskolát két élelmiszeripari tanuló lány és három mezőgazdasági tanuló, egy lány és két fiú képviselte, így nagyon jól kiegészítették egymást – mondta.

A fotón balról: Rózsa Pál igazgató, Bartók Bence, Puskás Brigitta, Mári Bianka, Ajtai Petra, Farkas Bence, valamint a fődíjat átadó Giczi Gergely

Kiskunfélegyházán megvalósul a termőföldtől az asztalig tartó termelő és feldolgozó folyamat, 220 hektáron gazdálkodnak, a megtermelt takarmányt pedig saját állatállományuk eszi meg. 12 magyar szürkemarhát, mangalicákat és magyar hússertéseket is tartanak, utóbbiakat több százas létszámban. Az állatokat maguk vágják le, és dolgozzák fel a húsipari tanüzemben, ahol a hentes tanulók élesben gyakorolhatnak. Ezen kívül van zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemük is, így a kertészetben megtermelt növények oda bekerülve gyümölcslevekké, aszalványokká, lekvárokká alakulnak a tanulók szorgos kezeinek közreműködésével. A kész termékeket pedig saját mintaboltjukban árulják.

A fiatalok helyzetéről Rózsa Pál Csaba elmondta, hogy azok, akiknél a családban föld, gép vagy állattartó telep van, egyértelműen motiváltak a tanulásban.

Az iskola szerencsés, mert jószándékú parasztgyerekek járnak hozzánk, akikkel öröm dolgozni. A tantestület közösségépítő szerepe is fontos az intézmény életében, az Ászok Ászai verseny előtt egy nappal, szombaton rendeztük meg a Mezgé Pikniket több, mint 1000 embernek. Itt a lovaglás, a lovaskocsizás és az állatsimogató mellett betekintést nyújtunk az érdeklődőknek az iskolánk működésébe, és nem mellesleg 200 kilogramm húsból készítünk pörköltet a tanári kar hathatós segítségével. Ez a közösségi érzés pedig egyértelműen tovább gyűrűzik a diákjainkhoz is – mondta.

A verseny győzteseit már pihenés közben kérdeztük. Kicsit fáradtan, de örömittasan nyilatkoztak az Agro Naplónak.

Egész nap jól szórakoztunk, és inkább az eredményhirdetés vége felé izgultunk jobban. Ez aztán ünneplésbe csapott át, amikor kiderült, hogy az első helyen zárunk. A villámkérdéseknél vesztettünk két pontot, de a többi feladat egész jól ment, szinte minden állomáshelyen maximális pontot szereztünk – mondta Ajtai Petra, a Mezgazdászok fantázianevű csapat hármas hölgykoszorújának szószólója. Ő a technikusi képzés után, a sütő- és cukrászipari szaktechnikus szeretne lenni, majd a Szegedi Egyetemre menne élelmiszermérnöknek, és később a Nébih állományában vállalna munkát. Hasonlóan továbbtanulásban gondolkodik a gazdálkodó családban felnövő Mári Bianka is, akit a vidékfejlesztés érdekel a legjobban, ezért Gödöllőre menne agrármérnök szakra. Puskás Brigitta is tervezi a főiskolát, de egyelőre nem döntötte el, melyik intézményben folytatná a legszívesebben.

Az ötfős csapat fiútagjainak, Bartók Bencének és Farkas Bencének a feladatoknál a gépészet és az állattenyésztés kérdései feküdtek a legjobban. Mindenre tökéletesen válaszoltak a traktorokkal, a szürkemarhával, a magyar tarkával, a lófajtákkal és a mangalicával kapcsolatban. Mivel mindketten horgásznak, meg sem kottyantak nekik a halas kihívások. A két fiú ötödévet végez mezőgazdasági technikusként, és már tervezik a jövőt. Ha minden jól alakul, egyikük traktorba ül Apajon a Szomor Farmon, a másikuk pedig állattenyésztőnek megy ugyanoda, így az osztálytársak a munka világában is együtt haladnak majd tovább.

Csurja Zsolt
Fotók: NAK

A vetélkedő társszervezőinek véleménye:

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese: Az Agrármarketing Centrum, az alapfeladatainak ellátásán felül törekszik minden olyan célkitűzés mellé állni a maga marketing és kommunikációs eszközeivel, amelyet az Agrárminisztérium, illetve az agrárminiszter jelöl meg. Ennek szellemében állunk hozzá az agráriumban jelentkező munkaerőhiány és generációváltás problematikájához is. A megoldás kulcsa mindkét területen a fiatalok megszólítása, az agrárium trendivé tétele, körülményeinek és előnyeinek bemutatása széles körökben. Ezért is külön öröm számunkra, hogy a saját rendezvényünkön, az OMÉK-en adhattunk helyt az Ászok Ászai döntőnek, ahol középiskolás tanulók versenyeztek egymással egy országos megmérettetés döntőjében. Öröm volt látni a csillogó szemeket a verseny eredményhirdetésekor, az izgalmat a jövő agrárszakembereinek arcán. Komolyan vették a feladatot, alaposan készültek a versenyre, ezzel gyakorlatilag már el is értük a legfontosabb célt. Közel száz diák gazdagodott értékes tudással, tapasztalattal az agrárszakma vonatkozásában, az OMÉK-en pedig testközelből láthatták, hogy hol tart a magyar agrárium és élelmiszeripar a 21. század második évtizedének végéhez közeledve.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt hangsúlyt fektet a generációváltás kérdésére. Pályaorientációs tevékenységünk során évről évre több élményalapú, az agrárképzésekkel kapcsolatos szemléletformálást célzó programsorozatot valósítunk meg. Ilyen az idén már országosra kibővített „Szakmakóstoló hét”, amelynek során a nyár folyamán 9 különböző agrár- és élelmiszeripari szakképesítést mutattunk be összesen több mint 350 általános iskolai tanulónak. Az őszi pályaorientációs rendezvénysorozatra pedig országosan mintegy 7000 tanuló és közel 100, az agráriumban tevékenykedő, a duális képzésben részt vállaló gazdálkodó részvételére számítunk. A kamara ezen tevékenységéhez jól illeszkedik az Agro Napló által meghirdetett, első meghirdetésre is nagy népszerűségnek örvendő Ászok Ászai, amely kiváló lehetőséget ad az agrárképzések népszerűsítésére. A NAK örömmel állt a kezdeményezés mellé, és a jövőben is támogatni kívánja ezt a nemes versengést.

Köszönjük partnereinknek a feladatok összeállításában és lebonyolításában nyújtott segítséget, valamint a felajánlott szakmai élményeket!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!