Modern technológiákkal az élelmezésbiztonságért

Agro Napló
A mezőgazdasági termelés hatékonyságának növeléséhez elkerülhetetlen a modern technikai vívmányok alkalmazása – jelentette ki Nagy István a KITE d.o.o. szávaszentdemeteri beruházásának átadásán.
Fotó: Agrárminisztérium

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy világunk egy rendkívüli, kihívásokkal terhelt időszakhoz ért. A föld népessége növekszik, miközben további területek művelésbevonásával nehezen számolhatunk. A koronavírus-járvány már önmagában felforgatta a globális ellátási láncokat. Az új, bizonytalan helyzetet pedig tovább terheli az ukrajnai háború, mely nyomán infláció és drágulás tapasztalható az élet minden területén – tette hozzá.

A tárcavezető kiemelte, az élelmezés biztonsága jelen helyzetben különösen felértékelődik – még akkor is, ha láthatóan sem Magyarországnak, sem Szerbiának nincs mitől tartania ezen a téren, hiszen mindkét ország a mezőgazdaság szempontjából kiváló természeti adottságokkal rendelkezik. Ezt a kedvező helyzetet tovább erősíti az a biztonsági háló, melyet az országaink közötti barátság biztosít – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Kifejtette, hazánk és déli szomszédunk is egyidejűleg hozott meg olyan fontos biztonsági intézkedéseket, mint az élelmiszerárstop vagy az élelmiszeripari alapanyagok exportját szabályzó intézkedések. A rendkívüli világpiaci kereslet ellenére országainknak sikerült elkerülni a kivitel olyan mértékű hirtelen megugrását, amely veszélyeztette volna a belső ellátást.

 

Fotó: Agrárminisztérium

Nagy István kitért arra is, hogy az élelmezésbiztonság mellett a külkereskedelmünk fokozását továbbra is kiemelten kezeli hazánk. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar agrárexport 2021-ben 10,7 százalékkal haladta meg a 2020. évi értéket. A mezőgazdaság versenyképességének és fenntarthatóságának növelése érdekében jelentős előrelépések történtek Magyarországon. Hangsúlyozta, a magyar kormány „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programja minden eddiginél nagyobb nemzeti forrást biztosít a vidék megerősítésére, az élelmiszertermelés biztonságának értékteremtő erejének növelésére. A miniszter szerint komoly eredmény az is, hogy a Szávaszentdemeteren és Csenejen most megvalósult KITE logisztikai központok 50%-os magyar állami támogatásával közvetetten a szerbiai élelmiszertermelés biztonságához, modernizációjához is hozzá tudtunk járulni.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!