Már a végéhez közelednek a tavaszi szántóföldi munkák

Agro Napló
Jó ütemben folynak a tavaszi szántóföldi munkálatok, rövidesen végeznek a gazdák a vetéssel. Az időjárásnak és a csapadéknak köszönhetően az őszi vetésű növények jó termésátlagára lehet számítani.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) jelentése alapján a tavaszi árpa, a magborsó, a zab és a cukorrépa vetése már befejeződött, a napraforgó vetőmagból is kevés van már a zsákokban, míg a kukoricából a tervezett terület 97%-át, burgonyából pedig a 93%-át vetették már be. A szója vetése is jelentősen előrehaladt az előző héthez képest és már elérte a 90%-os készültséget.

A teljes, 2,1 millió hektáros tavaszi vetésterület lényegében megfelel a korábbi évek nagyságrendjének, a vetésterületen belül azonban eltolódás tapasztalható: a korábbi évek átlagához képest a gazdálkodók által idénre tervezett napraforgó vetések 714 ezer hektáros területe nagyobb, a kukorica vetési szándékában jelzett 871 ezer hektárnyi vetésterülete pedig kevesebb az előző évekhez viszonyítva. A napraforgó kukoricával szembeni térnyerése mögött a piaci folyamatok és a tavalyi aszályos év miatti, átlagosnál alacsonyabb kukorica termésátlag áll. A kisebb kultúrák közül kiemelendő a szója 67,4 ezer hektár, a cukorrépa 13 ezer hektár és a burgonya közel 6700 hektáros területnagysága – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Az elvetett állományok állapota kielégítő, az ilyenkor szokásoshoz képest hűvösebb idő azonban egyes helyeken nyomot hagyott a vetéseken. A csapadékos időjárás miatt a gombás betegségek elleni védekezés jelenleg kiemelt fontosságú.

A téli és tavaszi időjárás az ősszel elvetett búzára, árpára és repcére nézve is kedvező. Ha a betakarításig hátralévő időszakban nem történik extrém időjárási körülmény, az őszi vetésű gabonáknál megfelelő termés várható.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mindjárt véget ér a nyári aratás

Mindjárt véget ér a nyári aratás

Az idei nyári aratási munkák a végéhez közelednek. A termés a tavalyi, rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságé...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!