Európai Bizottság: megállapodás született az ukrán gabonaimportról

Agro Napló
Az Európai Bizottság rendkívüli és ideiglenes megelőző intézkedéseket fogadott el az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek uniós behozatalára vonatkozóan.

Öt uniós tagország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia vezetői április közepén kérték az Európai Bizottságtól, hogy intézkedjen az Európába vámmentesen beáramló, a helyi gazdáknak károkat okozó ukrán gabona ügyében. Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Bulgária ezt megelőzően egyoldalúan importtilalmat vezetett be az ukrajnai mezőgazdasági termékekre.

Az uniós bizottság keddi közleménye szerint az autonóm kereskedelmi intézkedésekről szóló rendelet kivételes biztosítéka alapján elfogadott intézkedésekre az öt tagállamban tapasztalt súlyos logisztikai problémák okozta rendkívüli körülmények miatt van szükség.

Az intézkedések kezdetben négy, Ukrajnából származó mezőgazdasági terméket érintenek: a búzát, a kukoricát, a repcemagot és napraforgómagot. Az intézkedések május 2-án lépnek hatályba és június 5-ig érvényesek. Ezen időszak alatt a felsorolt négy termék továbbra is szabadon forgalomba bocsátható az Európai Unió valamennyi tagállamában, kivéve az importkorlátozások feloldása által leginkább érintett öt tagállamot. A termékek közös árutovábbítási eljárás keretében továbbra is forgalmazhatók ezen öt tagállamon belül vagy áthaladhatnak rajtuk, illetve az EU-n kívüli országba vagy területre kerülhetnek – értesült a közleményből az Agro Napló.

Kiemelték: Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Bulgária kötelezettséget vállalt arra, hogy megszünteti a búzára, kukoricára, repcére, napraforgómagra és minden más, Ukrajnából származó termékre vonatkozó egyoldalú intézkedését.

Az uniós bizottság közölte: a kedden meghozott intézkedések eloszlatják az Ukrajnával szomszédos tagállamok mezőgazdasági termelőinek aggályait, ugyanakkor fenntartják az EU szilárd elkötelezettségét Ukrajna támogatása és azon képességének megőrzése mellett, hogy gabonát exportáljon, ami „létfontosságú a világ élelmezése és az élelmiszerárak alacsonyan tartása szempontjából.”

Az intézkedések az Európai Bizottság által előterjesztett átfogó támogatási csomag részét képezik, és ki fognak egészülni az öt tagállam mezőgazdasági termelőinek nyújtott pénzügyi támogatással, valamint további intézkedésekkel, melyek megkönnyítik az ukrán gabonaexport szolidaritási útvonalakon keresztül más tagállamokba és unión kívüli országokba történő tranzitját – írták.

Közölték továbbá: a bizottság készen áll arra, hogy a rendelet június 5-i lejártát követően ismét megelőző intézkedéseket vezessen be az Ukrajna felől érkező agrár-élelmiszeripari termékek behozatalára, amennyiben a rendkívüli helyzet továbbra is fennáll. A testület készen áll arra is, hogy gyorsított védintézkedési eljárás keretében értékelje az uniós piac helyzetét az Ukrajnából származó egyéb mezőgazdasági termékek esetében – tették hozzá.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!