Váratlan dolog történt a magyar boltokban: erre nem sokan számítottak
Az elmúlt egy évben jelentősen csökkent a tej, a tejtermékek, valamint a sertés- és a csirkehús ára.
Az elmúlt egy évben jelentősen csökkent a tej, a tejtermékek, valamint a sertés- és a csirkehús ára.
Az amerikai törvényhozók a vásárlók megtévesztésére hivatkozva újra és újra megpróbálják megtiltani, hogy a növényi italokat és élelmiszereket tejnek vagy húsnak nevezzék.
A globális tejpiac lejtmenetbe került: a tejtermelés jelentős bővülése masszív túlkínálatot okozott.
A tejpiaci válság miatt egy hónappal előrébb hozták a tejhasznú tehenek selejtezési határidejét.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács sajtóközleményt adott ki a piacszervezési intézkedés kiterjesztésének ismételt meghosszabbításáról.
A Magyar Államkincstár megkezdi a folyósítását a mintegy 7 milliárd forint összegű nemzeti tejtámogatásnak.
Egyes mikroorganizmusokkal csak a bajunk van, másokért azonban rengetegen akár pénzt is hajlandóak adni.
Nagy István videoüzenetben bejelentette, hogy mintegy 7 milliárd forintos intézkedéssel segítik a hazai tejtermelőket.
A brit tejtermelők súlyos válságba kerültek a felvásárlási árak zuhanása miatt, de a helyzet a teljes európai tejágazatot érinti.
A legalább 80 százalékos zsírtartalmú, 100-125 grammos kiszerelés átlagára 727 forintról 435 forintra zuhant.
Árválság árnyékolja be a sertéstartók és a termelők fejlesztési terveit.
A 03.10-én megjelent rendelet szerint, a mezőgazdasági vállalkozók csak a hivatalos töltőállomáson tudnak védett árú dízelt vásárolni.
A tehenes gazdák számára megelőlegezték a támogatásokat, így az elmúlt napokban mintegy 32 milliárd forint jutott el a termelőkhöz.
Az áruházlánc 2021-ben vállalta, hogy kizárólag magyar forrásból származó ESL és UHT tejet forgalmaz és ehhez most is tartja magát.
Nyílt felhívással fordult a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a feldolgozók és a kereskedők felé.
Az áruházlánc és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács között már több éve szoros kapcsolat van.
A magyar tejipar nehezségekkel küzd, most azonban egy új termék segítheti a fellendülést.

Tízből nyolc agrárcégnek az alapanyagárak növekedése jelenti a legnagyobb kihívást.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
A száraz levegő hatására gyorsan zuhant a hőmérséklet, -5 fokig hűlt a levegő Ózd mellett.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.
A mai naptól fogva tűzgyújtási tilalom lép életbe két vármegyében is Magyarországon.