A tej előállítási költsége a legtöbb gazdaságban literenként 170–180 forint körül mozog, miközben a felvásárlási ár mindössze 130–140 forint – mondta az Agrárszektornak Sziráki Bence, a Dózsa Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgató-helyettese. A termelők így literenként akár 30–50 forintos veszteséget kénytelenek elkönyvelni. Bár a nemzetközi azonnali piacon némileg emelkedett a tej ára az év eleji mélypontokhoz képest, a hosszú távú szerződések és a növekvő költségek miatt ez egyelőre nem hozott érdemi javulást.

A gazdaságok a harmadik negyedévben tértek át a 2026-ban betakarított silótakarmányok felhasználására. A korábbi készletek kimerülésével már teljes súlyukkal jelentkeznek az aszály negatív hatásai. Egyes területeken a tömegtakarmányok hozama a megszokott mennyiség harmadára esett vissza, miközben a termesztési költségek nagy részét változatlanul ki kellett fizetni. A jóval kisebb termésre jutó magasabb fajlagos ráfordítás pedig közvetlenül növeli a tej önköltségét.

Nemcsak a takarmány mennyisége, hanem a minősége is komoly fejtörést okoz. A gyenge csőképződés miatt a kukoricaszilázs keményítőtartalma elmarad a szükségestől, így a kieső energiát jóval drágább abrakkal kénytelenek pótolni. Sziráki Bence rámutatott, hogy a toxinmentes kukorica tonnánkénti ára a tavalyi mintegy 75 ezer forintról 100–105 ezer forintra ugrott. A megfelelő minőségű alapanyag ráadásul hiánycikk, ezért a termelők búzával vagy tritikáléval igyekeznek kiegészíteni a takarmányadagot.

Az alternatívaként használható élelmiszeripari melléktermékek sem jelentenek olcsó kiutat. A megugró kereslet ezek árát is jelentősen felverte, a nedves árparost például mintegy 30 százalékkal drágult az előző negyedévhez viszonyítva.

Bán Róbert, a DPMG Zrt. vezérigazgatója az Agrárszektornak hangsúlyozta, hogy az országos átlagok mögött jelentős regionális különbségek húzódnak meg. Az aszállyal leginkább sújtott térségekben a gazdaságok saját takarmánytermése minimálisra zsugorodott, vagy akár teljesen el is veszett. A silókukorica mellett a lucerna és a gyepterületek hozama is messze elmaradt a várttól.

A hiányzó szénát a piacról pótló gazdaságok tonnánként 80 ezer forintot vagy ennél is többet kénytelenek fizetni, feltéve, hogy egyáltalán találnak megfelelő tételt. Ezeken a telepeken a tej literenkénti előállítási költsége már a 190 forintot is meghaladhatja.

A takarmányozás átalakításának azonban komoly biológiai korlátai vannak. A szálastakarmány nem váltható ki egyszerűen kukoricával vagy egyéb energiadús abrakkal, hiszen a kérődzők egészséges emésztéséhez elengedhetetlen a megfelelő rostbevitel. A túlzott abraketetés súlyos anyagcserezavarokhoz, szélsőséges esetben akár az állatok elhullásához vezethet, így a drága rostforrások beszerzése elkerülhetetlen.

Bán Róbert a kukoricaellátást is kifejezetten kockázatosnak tartja. Ismertetése szerint a hazai termés mindössze 1,5–1,6 millió tonna körül alakulhat, ráadásul a készletek jelentős részében a toxintartalom meghaladja a megengedett határértéket. A szennyezett takarmány az állategészségügy mellett az élelmiszer-biztonságot is veszélyezteti. A megfelelő hazai árualap elfogytával importra kényszerülhet a szektor, ám a behozatal ára és elérhetősége újabb bizonytalansági tényezőt hordoz.

A cégvezető úgy véli, a következő hónapokban elsősorban a szilázs, a szenázs és a széna biztosítása jelent majd komoly kihívást. A gazdaságok eközben folyamatosan élik fel a pénzügyi tartalékaikat. Meglátása szerint 2027 márciusáig kiderül, mely termelők tudják átvészelni ezt a rendkívül veszteséges időszakot, és kik kényszerülnek a tevékenységük visszafogására vagy a termelés végleges megszüntetésére.