Géppel aratják a nádat a Balaton jegén
A vastagodó jégrétegnek köszönhetően a héten megkezdődhet a gépesített nádaratás a Balatonon, a tervek szerint 40 hektáron – közölte az MTI.
A vastagodó jégrétegnek köszönhetően a héten megkezdődhet a gépesített nádaratás a Balatonon, a tervek szerint 40 hektáron – közölte az MTI.
Tavaly 60 százalékkal 125 milliárd forintra nőtt a magyar mezőgéppiac forgalma az év első kilenc hónapjában, miközben a világpiac megtorpanni látszott...
A Gyöngyösi Mezőgép és Járműtechnika Kft. az elmúlt két évben jelentős előrelépést tett bioenergetikai programjának megvalósításában.
A lengyel mezőgép szektor az új traktoreladásai alapján a 4. helyen áll Európában. Ez akkor is igaz, ha a CLIMMAR Rotterdami Kongresszusán elhangzotta...
A világ legnagyobb mezőgép seregszemléjén idén mintegy 390 újdonságot jelentettek be a kiállítók. Ezeket egy 37 fős szakmai zsűri értékelte, amelynek...
A világ legnagyobb mezőgép seregszemléjén idén mintegy 390 újdonságot jelentettek be a kiállítók. Ezeket egy 37 fős szakmai zsűri értékelte, amelynek...
Mindig nagy várakozás előzi meg azokat a mezőgép-fejlesztési eredményeket, amelyeket a világelső mezőgazdasági gépseregszemleként számon tartott Agrit...

A modern gépek jelentős beruházást jelentenek, de lehetőséget teremtenek a költségek csökkentésére, a munkafolyamatok optimalizálására és a termelési kockázatok mérséklésére.
Az ország agroklimatikus térképe egyre megosztottabb képet mutat, nehéz helyzetbe kerültek a borászok itthon.
Felemás évet zárt 2025-ben Magyarország legnagyobb mezőgazdasági integrátora, a KITE cégcsoport.
Az állam a fertőző állatbetegségek, elsősorban az afrikai sertéspestis terjedésének megfékezése érdekében szigorúbb intézkedéseket készít elő.
A szántóföldi növénytermesztés jövedelmezőségének helyreállítása ma az egyik legfontosabb kihívás a magyar mezőgazdaságban.