Ez hihetetlen: ennyibe kerül most a vöröskáposzta a lengyel piacokon
Kifejezetten alacsony nagybani árakkal kénytelenek szembesülni a lengyel termelők a nagybani piacokon.
Kifejezetten alacsony nagybani árakkal kénytelenek szembesülni a lengyel termelők a nagybani piacokon.
A Lengyel Központi Statisztikai Hivatal szeptember 29-én adták ki a szántóföldi zöldségekre vonatkozó 2023-as termésprognózisukat.
2023 első félévében ismét csökkent a zöldség-gyümölcs export volumene a spanyoloknál az egy évvel korábbi mennyiséghez képest.
A káposzta exportja 9 százalékkal bővült 2,15 ezer tonnára, ennek jelentős része a skandináv államokba irányult.
Hatalmasat esett a káposzta ára a nyár végén Lengyelországban, pedig az idei termés nem ezt indokolná.
A lengyel káposztatermelés volumene egyre csökken, ami magas árakat eredményez a nagybani piacokon.
Sokan nem is gondolnák, de bizony a kertben is jó szolgálatot tesz a szódabikarbóna.
A zöldségnövényeink amikor virágozni kezdenek, majd magot érlelnek akkor már többnyire nem használhatók étkezési célokra.
A répa az egyik legkedveltebb zöldség, amit könnyen termeszthetünk otthon is, akár más zöldségekkel is.
Nem minden növény szereti, ha tojáshéj kerül a környezetébe, sokaknál nagy zavart okozhat a pH-értékben.
Ez az alapélelmiszer még mindig stabil jövedelmet tud hozni a termelőknek hazánkban.
Vegyes a piac az árakat tekintve, hiszen hol a magyar, hol az import áru az olcsóbb.
Az egyik legjobb téli vitaminforrás a káposzta, azonban a kapás növények termesztése kihívásokkal jár.
Razziáztak a pénzügyőrök Nagyoroszi mellett, ismeretlen származású zöldségre és gyümölcsre akadtak.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki idén fejes káposztát akar venni Magyarországon.
A fejes káposzta még mindig a megfizethetőbb zöldségfélékhez tartozik, de ezért is jelentősen többet kell már fizetnünk.
Összegyűjtöttük, mik kerülhetnek most a földekbe.
Az egyre szűkülő rovarölő szer választékban nagy segítséget jelent a kertészek számára olyan új hatóanyagok használatának lehetősége, mely a rovarkárt...

Az önellátási programok ellenére is India maradt a világ egyik legnagyobb növényolaj importőre.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előrejelzést tett közzé arról, milyen árvaszúnyog rajzás várható idén.
Április közepén több sertéstelepen is kimutatták a ragadós száj- és körömfájást Cipruson.
100-nál is riasztást adtak ki egy év alatt az élelmiszerekben talált nehézfémek miatt az EU-ban 2024-ben.
Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.