Beindult az árcsökkenés a magyar boltokban: ezt jó, ha minden vásárló tudja
A GVH számításai szerint július eleje óta közel 7 százalékkal csökkent a megfigyelt élelmiszerek ára.
A GVH számításai szerint július eleje óta közel 7 százalékkal csökkent a megfigyelt élelmiszerek ára.
Közel 30 százalékkal kell kevesebbet fizetnie a vásárlóknak a tejért a magyar boltokban.
Hiába kedvez az új árfigyelő rendszer a vásárlóknak, ha a magyar élelmiszergyártók kiszorulnak miatta a beszállítói piacról.
A GVH árfigyelő oldala csak a multikat figyeli, a magyar láncok nem is szerepelnek a rendszerben.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az árfigyelő rendszerről szóló törvényjavaslatot.
Dolgozik az GVH az infláció csökkentésén, a hazai élelmiszer-ágazati szervezetekkel vitatta meg javaslatait a versenyhatóság.
Jelentős árrést zsebelhettek be a kereskedők a tartós élelmiszereken az utóbbi időszakban.
A GVH egyeztetett a hazai tejpiac szereplőivel az inflációt csökkentő javaslatairól.
A cég éveken keresztül jogsértően határozta meg forgalmazott termékeinek legalacsonyabb fogyasztói árát a kiskereskedőknek.
Raskó György szerint nem a GVH ellenőrzései miatt csökkent bizonyos élelmiszerek ára.
Kedvező ítélet született a Bige-ügyben, megúszhatja a kartellezés miatt kiszabott tizenegymilliárdos büntetést a műtrágyakirály.
Előzetes értesítés nélkül vonult ki a gyártók, a forgalmazók, valamint a kis- és nagykereskedők telephelyeire a Gazdasági Versenyhivatal.
Folytatódik a versenyhatósági fellépés az élelmiszer-drágulással szemben, újabb termékkört vizsgál a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke szerint biztosan ki tudják majd mutatni, hogy ki a ludas.
Bár egyre többen szólalnak fel az intézkedés mielőbbi kivezetése mellett, a kormány nem változtatott a korábbi döntésén.
A GVH folytatja konzultáció-sorozatát az élelmiszer-infláció hátterének feltárásához.

Ha mégis ragaszkodunk bizonyos terjeszkedő fajokhoz, érdemes őket cserépbe ültetni vagy gyökérgáttal körbevenni.
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, de kisebb csapadék legfeljebb elvétve alakulhat ki
Indul a fészkelő erdei fülesbaglyok országos lakossági felmérése Magyarországon.
Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák a földeken, ami miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani.