Elárulta az agrárközgazdász: ezért csökkenthetett egyes élelmiszerek ára itthon

Elárulta az agrárközgazdász: ezért csökkenthetett egyes élelmiszerek ára itthon

agrarszektor.hu
Raskó György agrárközgazdász szerint nem a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ellenőrzései miatt lettek olcsóbbak bizonyos élelmiszerek - nyilatkozta az RTL Híradónak. Mint mondta, a tejnél például azért volt árcsökkenés, mert jelentősen csökkent a nyerstej ára, illetve mert a magas árak miatt kevesebb tejterméket vásároltak az emberek. 

A GVH január 20-án kezdett gyorsított ágazati vizsgálatokat végezni azért, hogy kiderítsék, miért lőtt ki a tejtermékek, és több tartós élelmiszer ára. A Gazdasági Versenyhivatal szerint akár 20-30 százalékkal is csökkenhetett néhány élelmiszer ára, részben a gyorsított ágazati vizsgálataiknak köszönhetően.

Raskó György cáfolja ezt, szerinte nem a GVH ellenőrzései miatt lettek olcsóbbak bizonyos élelmiszerek. A szakértő szerint teljesen más áll az árcsökkenések mögött. A tejnél például amiatt volt árcsökkenés, mert jelentősen csökkent a nyerstej ára, illetve mert a magas árak miatt kevesebb tejterméket vásároltak az emberek. Az agrárközgazdász szerint tehát a fogyasztás visszaesése, a nyersanyagárak csökkenése és a forint erősödése áll az árcsökkenés mögött. 
 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?