Magasabb fokozatba váltott az Euralis

Agro Napló
Az elmúlt években egyre több termelő próbálta ki és termesztette nyereségesen az Euralis kukoricahibrideket, a magyar piacon már elismert és sok termelő által használt ES FLATO és ES SENSOR már letették a névjegyüket. A sikerek ellenére az Euralis-nál a fejlesztői munka nem áll meg, 2016-ban is számos újdonsággal jelentkezik a vállalat.

Az egész Európában sikeresen forgalmazott Tropical Dent hibridek mellett, a kifejezetten kontinentális klímára alkalmazott Roots Power koncepció is évről évre magas teljesítményre képes, genetikailag igen értékes, új hibridekkel rukkol elő a magyar és a kelet-közép-európai kukoricatermesztők számára. A hazánkban már jól ismert Tropical Dent koncepció alapja egy merőben új genetikai háttér, amelyet az Euralis több mint 10 éves kutatómunkával tárt fel és épített be a már meglévő genetikai állományába. A Tropical Dent hibridek legfőbb erényei – a fokozott heterózis hatásnak köszönhetően – a stabilitás (évjárati és geográfiai egyaránt), magas terméshozam és a kiváló vízleadás. A koncepció bemutatását követően, jellemzően a korai és középkorai szegmensben vezetett be számos hibridet az Euralis, a hazánkban bemutatott első Tropical Dent hibrid az ES Cubus, amely a FAO 310 szegmenst erősíti. Az első sikeres lépések után a nemesítés a hazánkban is kulcsfontosságú középérésű csoportot vette górcső alá. Az intenzív fejlesztői munka eredménye az ES Mylord, amely 2016-tól elérhető Magyarországon. Az ES Mylord kiemelkedő szárazságtűréssel, FAO 390 koraisággal és igen magas termésszinttel bizonyított 2015-ben. Ezt a teljesítmény alátámasztja a 2015-ös GOSZ VTSZ posztregisztrációs kísérletekben elért 5. helyezés, egy nagyon erős 23-as mezőnyben. Szintén új bevezetés 2016-ban az ES Lagoon, amely az Euralis leghosszabb tenyészidejű hibridje Magyarországon FAO 460 értékkel. Az Es Lagoon kiemelkedő eredményeket produkált a 2015-ös demó kísérletekben, számos első és dobogós helyezés mellett egyes jó adottságú területeken 12 t/ha feletti termésmennyiségeket produkált.

A másik kulcsfontosságú Euralis koncepció, a Roots Power is mozgalmas évet zárt 2015-ben. A hibridek gyökérzetére specializálódott szelekciós eljárás a számos nyugat-európai, és főként a keleti piacokon (Oroszország, Ukrajna) végzett kísérletek mellett 2015-től már magyarországi helyszínnel is rendelkezik.

A Roots Power koncepció első és eddigi legfontosabb hibridje a bevezetőben már említett ES Sensor, amely Magyarország mellett Európa-szerte komoly sikereket ér el. A 2015-ös szezon újdonsága a Harmoium, amely erős gyökérzetével, stabilan magas termésszintjével és egyéb agronómiai tulajdonságaival kiérdemelte a Roots Power minősítést.

Az ES Mylord egy ritka kombináció, mivel genetikai hátterét a Tropical Dent koncepció adja és a Roots Power minősítést is kiérdemelte. Ebben a hibridben egyesült a két koncepció legjava, a Magyarországon legfontosabb érésidőben.

Összegezve a leírtakat: az Euralis a speciálisan kukoricahibridekhez kifejlesztett koncepcióival arra törekszik, hogy továbbra is legmagasabb szinten szolgálja ki partnereit, és megoldást nyújtson a változékony időjárási viszonyok mellett is a nyereséges kukoricatermesztésre.

Bognár Mihály

termék- és marketingmenedzser,

Euralis Kft.

www.euralis.hu

A cikk szerzője: Bognár Mihály

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Hatalmas lehetőség egy apró szemben!

Hatalmas lehetőség egy apró szemben!

Az elmúlt év kedvező időjárása kiemelkedő jövedelmezőséget biztosított a takarmánykukorica-termelőknek. Sokakat meglepetésként ért, hogy ennek ellenér...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?