2024. május 8. szerda Mihály

Malacnevelés felsőfokon

Agro Napló
A BIOMIN hagyományos visegrádi év végi fóruma immár nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát. A novemberi konferencia központi témája a malacnevelés volt, ahol osztrák, szerb, horvát és szlovák szakemberek közösen vitatták meg magyar kollégáikkal az ágazat aktuális kérdéseit, együtt keresve a választ a minőségi és gazdaságos termelés módszereire.


Dr. Jakab Gábort, a BIOMIN Magyarország Kft. ügyvezetőjét a fórum nemzetközi voltáról kérdeztük. Elmondta, hogy a környező országokban is a miénkhez hasonló gondokkal és problémákkal szembesülnek a sertéstartók – s mivel a BIOMIN a résztvevő szakemberek országaiban mindenütt jelen van, úgy döntött, hogy ezúttal egy kelet-közép-európai közös fórumot szervez. A sertéstartásban egyre többen törekednek arra, hogy éves szinten kocánként minél több malac legyen, a megszületett malacból pedig minél több jó kondícióban lévő jusson el a választásig. Ez mindegyik országban központi téma. A BIOMIN az egyetlen olyan cég ma a világon, amely két oldalról tudja bizonyítani növényi kiegészítőinek gyulladáscsökkentő és sejtvédő hatását.

A Digestarom®-mal gátolni tudja a gyulladásban szerepet játszó NF-kappa B kifejeződését a vékonybélben és a bálhámsejtekben. Márpedig az NF-kappa B-t gátlásával génszinten akadályozható meg, hogy gyulladásos fehérjék termelődjenek a sejtekben. A Digestarom® alkalmazásával tehát genetikai szinten fokozható a sejtvédelemért felelős fehérjék termelése. A BIOMIN egyedüliként tudja bizonyítani azt a kétoldalú hatást, amely eredményeképpen a tápanyagok felszívódása jelentősen javul, a bélben lévő gyulladásos folyamatok pedig csökkennek. Ennek komoly gazdasági jelentősége van, hiszen a bélbeli gyulladások okozzák a szubklinikai veszteségek zömét.


Gerhard Galsterer, a BIOMIN GmbH regionális igazgatója nyitotta meg a rendezvényt, s tartott előadást az innovatív takarmányozásról, mint tudományos megoldásról. A Tullnban működő üzemükben zajló kutatás és fejlesztés globális együttműködés a vezető intézetekkel és szervezetekkel – azzal a céllal, hogy innovatív megoldásokat adjanak a takarmányiparnak. A cég innovációi és több szabadalmai olyan egyedi megoldásokat jelentenek, amelyekkel természetes úton, antibiotikum-mentesen lehetséges állatokat nevelni.

Valódi innovációs áttörések a permeabilizálók. Egyedül a BIOMIN rendelkezik a Per4izer sejtfal-perforáló anyaggal, amely önmagában ugyan nem hatékony, de a hozzáadott savakkal vagy különböző növényi kiegészítőkkel együtt a Gram-negatív baktériumok külső membránját golyózáporszerűen meglyuggatja – és attól kezdve sokkal könnyebben tudnak bejutni a savak és a növényi kiegészítők (így sokkal erősebb hatást lehet elérni a baktériumok ellen).

Meghívott vendégként Morten Jorgensen, a DanAvl-ban rejlő lehetőségeket, és a fajta speciális igényeit mutatta be. A különböző országokból érkezett és különböző szakterületen dolgozó szakemberek egyikeként beszélt a higiéniáról, a technológiáról és a tenyésztésről – különös tekintettel arra, miként lehet a legtöbb malacot megmenteni a választási időszakig, illetve a lehető legnagyobb súlyúra felnevelni addig. A DanAvil-t termelők fejlesztették a termelők számára – garantált értéket kínálva ezzel, hogy magas produktivitást megcélozva a legmagasabb minőségű tenyészállatokkal a tudományt állítsák a genetikai fejlődés szolgálatába.

Dr. Abonyi Tamás, a NÉBIH ÁDI igazgatója Malacnevelés felsőfokon – a takarmányozás hatása a sertések egészségi állapotára címmel tartott előadásában a malacok táplálási igényét hangsúlyozta, a meghatározó anatómiai és élettani alapok, valamint az emésztés jellegzetessége függvényében.


André van Lankveld a nemzetközi sertéstartók céljait fogalmazta meg: legyen minél több született malac/koca, nagyobb születési súly, homogénebb almok, és csökkenjen a választás előtti mortalitás, illetve több, nagyobb értékű malacot lehessen értékesíteni. Beszélt a halvaszületés okairól, az ellés körüli fertőzések leküzdésében nagy szerepet játszó kolosztrumról, illetve a passzív immunitás megszerzéséről. Felhívta a figyelmet az ellés utáni alomkiegyenlítésre, és a betegségek átvitelének maximális korlátozására.

 


A Digestarom® alkalmazásának gazdasági megtérüléséről szólva
Wolfgang Kaul elmondta, hogy az malacoknál a táp kiegészítésére szolgál – a Biomin® a P.E.P.-vel stabilizálja az emésztőrendszert stressz esetén a választáskor is. Csökkenti a választás utáni teljesítményromlás lehetőségét, javítja a gyarapodást és a takarmányhasznosulást, s már a koca alatt el kell kezdeni adni a malacoknak a korai ízelfogadás miatt.

Kocákban javuló tejminőséget eredményez (kevesebb gyulladásos folyamat, jobb nitrogénhasznosítás a fehérjeszintézishez), jobb takarmányfelvételt és jobb alomfejlődést, megnövekedett takarmányfelvételt, és a testkondíciót tekintve az elfogyasztott takarmány energiailag hatékonyabb átalakítását.

Hízóknál a táp Biomin® P.E.P.-vel való kiegészítése javult tömeggyarapodást, csökkent takarmányértékesítést és ammónia-kibocsátást, illetve emelkedett színhús-kihozatalt eredményez.


Dr. Wekerle László professzor a kanok védelmében szólva javasolta a kansüldők napi tápanyag- és ásványi anyag ellátásának az állat igényei szerinti betartását. A reprodukciós teljesítményre az állat kora is hatással van – az ellési százalék és az átlagos született malacszám a 19–23 hónapos kanok esetében a legmagasabb összességében.

A termékenyítő képesség potenciálja a genetikán felül függ a szakszerű neveléstől, a tenyésztésbevételtől, az egészségi állapottól, de a komfortos elhelyezésen túl az igény szerinti tápanyagellátástól is. A legjobb eredmény azonban csak a leggondosabb figyelem, és a kan energiaszükségletének biztosítása mellett várható el. Itt bőven van mit pótolnunk, mert Magyarországon a kanokat sajnos nagyon mostoha körülmények között tartják, pedig azoknál is fennállhat a meddőség veszélye.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Soyzin etetése a gyakorlatban

Soyzin etetése a gyakorlatban

GMO-mentes védett fehérjeforrásai közül a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. (BBT) Soyzin nevű termékével immár 5 éve van piacon. Ennek jegyében körkérdé...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!