Az öntözés egyre több magyar gazdaságban már nem pusztán a hozam növelését, hanem a termésbiztonság megőrzését szolgálja. Fotyék Tibor, a Pipelife Hungária öntözési szakértője szerint az érdeklődő gazdálkodók száma az utóbbi időben többszörösére nőtt. Sokan ugyanakkor még a beruházás alapfeltételeivel sincsenek tisztában, ezért elsőként a vízforrás, az alkalmazható technológia és az engedélyezés lehetőségeit kell felmérniük.
A változást a vállalat megbízásából készült, több mint hetven, már öntözést alkalmazó szántóföldi gazdaság tapasztalatait összegző kutatás is jelzi. A vízpótlás a kukorica mellett a napraforgó, a szója és bizonyos búzafajták termesztésében is megjelent. A felmérésben szereplő napraforgó-termesztők 38 százaléka öntözte ezt a növényt, az étkezési vagy malmi búzát termesztőknek pedig mintegy ötöde alkalmazott vízpótlást. A megkérdezett gazdaságok körülbelül harmada az elmúlt tíz évben kezdett öntözni.
A szakértő szerint ugyanakkor az öntözés önmagában nem oldja meg a vízhiányt. Sok területen romlott a talaj vízbefogadó és vízmegtartó képessége, amihez az intenzív művelés, a tömörödés és a szervesanyag-tartalom csökkenése is hozzájárulhatott. Egyes helyeken a vízbefogadó képesség a korábbi szint felére-harmadára esett vissza, így sem a csapadék, sem az öntözővíz nem hasznosul megfelelően.
"Egy élő talajból kialakítottunk egy termesztőközeget" – fogalmazott Fotyék Tibor. Úgy véli, a termőföldre víztározóként is tekinteni kellene. A kevesebb bolygatással járó művelés és a szármaradványok helyben hagyása segíthet a talajszerkezet javításában, ezáltal több nedvesség maradhat a növények számára. A nagyobb tározóknak szintén lehet szerepük, de feltöltésükhöz és a víz termőterületre juttatásához jelentős infrastruktúra és energia szükséges. Emellett a településeken lehulló csapadék helyben tartásában is vannak kihasználatlan lehetőségek.
Az öntözőrendszer kiépítésének költsége jóval túlmutat a berendezés beszerzésén. A vízforrás mellett a szállítást, a szivattyúzást, az energiaellátást és a víz megfelelő szűrését is biztosítani kell. Egy egyszerűbb esőztető rendszer kisebb területen hektáronként nagyjából 800 ezer forinttól indulhat, míg a felszín alatti csepegtetés kialakítása akár 5–6 millió forintba kerülhet hektáronként.
Ekkora beruházást sok gazdaság nehezen finanszíroz saját forrásból, ezért fontos szerepük lehet a támogatásoknak és a kedvezményes hiteleknek. Az öntözési alaphálózatok élettartama akár 25–30 év is lehet, így már a tervezéskor hosszú távon kell számolni a vízellátással és a fenntartás költségeivel.
Fotyék Tibor szerint normál körülmények között körülbelül tízéves megtérüléssel érdemes számolni. Szélsőségesen száraz évjáratokban azonban, amikor az öntözetlen táblákon jelentős a terméskiesés, ez az idő 20–30 százalékkal rövidülhet. Kukoricából egyes öntözött területeken hektáronként 14–15 tonnás hozam is elérhető lehet. Ez egy átlagos év mintegy 8 tonnás terméséhez képest 6–7 tonnás többletet jelent, ami az aktuális áraktól függően hektáronként 400–500 ezer forinttal nagyobb árbevételt hozhat. A gazdaságosság megítélésénél azonban az öntözés működtetési költségeit is figyelembe kell venni.
A technológia megválasztása a víz- és energiaigényt is jelentősen befolyásolja. Magyarországon továbbra is a lineár- és pivotrendszerek, valamint a csévélődobos öntözők a legismertebbek, de nagyobb szerepet kaphatnak a mikroöntözési megoldások is. A felszín alatti csepegtetés közvetlenül a gyökérzónába juttatja a vizet, amivel mérsékelhető a párolgási veszteség, és pontosabban szabályozható a kijuttatott mennyiség.
A szakértő által említett egyik példában felszín alatti csepegtetéssel, 50–100 milliméter öntözővíz mellett hektáronként 13–15 tonnás kukoricaterméssel számolnak. Egy esőztető rendszer szélsőségesen száraz időjárásban akár 300–350 milliméter vízpótlást is igényelhet. A megfelelő megoldást ugyanakkor minden gazdaságban a helyi adottságok alapján kell kiválasztani, a felszín alatti csepegtetés sem mindenütt ideális.
A terjedést a költségek mellett a széttagolt birtokszerkezet és a bérelt földek használatából eredő bizonytalanság is lassítja. Nagyobb, közösen kiszolgált területen kedvezőbb lehet a hektáronkénti ráfordítás, ehhez azonban a tulajdonosok és a gazdálkodók együttműködésére van szükség. Egy beruházásról ezért csak a biztos vízellátás, a talajállapot, a várható terméstöbblet és a hosszú távú üzemeltetési költségek együttes mérlegelésével érdemes dönteni.
