Az OMÉK-on is folytatódott a „Kapj rá!” kampány

Agro Napló
Fotókiállítás és látványkonyha is várta a látogatókat, a „Kapj rá!”, azaz halfogyasztást ösztönző kampány legújabb állomásának standján az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) – közölte lapunkkal az Agrármarketing Centrum (AMC) a promóció szervezőit képviselve.
Lévai Ferenc

Az idei évben több rendezvényen, köztük a Budavári Borfesztiválon, a fővárosban, valamint az Etyeki Pikniken, a Nemzeti Vágtán és a Tatai Öregtavi Fesztiválon is népszerűsítették a halfogyasztását, illetve november folyamán még a médiában is találkozhatnak az érdeklődők a kampánnyal - emelte ki Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője.

Ismertette: az OMÉK-on, a látványkonyhában minden nap két alkalommal, 600 adag kóstolófalatot osztottak ki. Emellett bemutatták a különféle halfajták elkészítési módjait, illetve halas különlegességek és egyedülálló ízvilágú halak sokaságával ismertették meg a látogatókat. Emellett a  családokat gyermekfoglalkoztató is várta, ahol a 3 és 12 év közötti gyermekeket különféle halas játékokkal, valamint  kézműveskedéssel tölthették az idejüket, A nagyobbak részt vehetnek kerékpörgetős kvízjátékon, így különböző ajándékokat is nyerhetnek. Idén 24 kép színesítette a standot, amelyek a halakat és azok élőhelyeit mutatták be, valamint a termelési tevékenységet is illusztrálták.

Ondré Péter

Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője többek között arról beszélt, hogy az utóbbi időben három probléma nehezítette meg a haltermelést: az egyik a víz rendkívüli szűkössége, a vízhiány sok helyen súlyos csapást mért a halgazdálkodásokra. Nemcsak a Velencei-tó került nehéz helyzetbe, de a dunántúli halastavak nagy része is, vagyis több száz hektárnyi élőhely vízhiánnyal vagy kiszáradással küzd. Másik kihívás a víz hirtelen felmelegedése, hiszen a 28-30 Celsius fokos vizekben oxigénhiány alakulhat ki, ami végzetes is lehet a halakra. A harmadik problémát a lecsökkent vízszint miatti természeti károk jelentik. Védett madarak tömegei lepik el a halastavakat, ahol a sekély víz miatt óriási károkat okoznak a halállományban.

Az aszálykárok és a rendkívül megemelkedett takarmányárak miatt a halászat nehezebb helyzetben van, mint az előző évben, a haltermelés a fent említett okok miatt csökken. A halászat így is el tudja látni a hazai igényeket, így nincs és nem is lesz hiány halból sem a horgász, sem a fogyasztói piacon. Majd hozzátette, hogy már a karácsonyi szezonra készülnek. Idén is arra lehet számítani, hogy kiváló minőségben, nagy választékban lehet majd friss halhoz jutni az üzletekben és a piacokon az ünnepi időszakban is.

 

„Kapj rá!” kampány

A halfogyasztást népszerűsítő kampányról az AMC még azt közölte, hogy az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány web- és közösségi oldalán (www.kapjra.hu és a www.facebook.com/kapjra), a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot - olvasható az ismertetőben.

Hozzátették még: a 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12 százalékkal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 16 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?