A Roszsztat, az orosz statisztikai hivatal februári adatai szerint a különböző sertéshúsrészek ára jelentősen visszaesett éves összevetésben. A sonka 23 százalékkal, a lapocka 27 százalékkal, a szegy 21 százalékkal, míg a húskészítmények alapanyagául szolgáló húsnyesedék 39 százalékkal lett olcsóbb. Az árcsökkenés nagy része az utóbbi hónapokban következett be. Ezt az orosz sertéstenyésztők a Kínából érkező baromfihús-import ugrásszerű növekedésének tulajdonítanak.
Jurij Kovaljov, az Orosz Sertéstenyésztők Szövetségének (RUPP) elnöke egy februári iparági konferencián úgy fogalmazott, hogy a tenyésztők a legjobb esetben is csak a nullszaldót tudják elérni. Elmondása szerint Kínában a csirkefilé iránti kereslet a helyi fogyasztói szokások miatt viszonylag alacsony. Emiatt a felesleget rendkívül kedvező áron exportálják Oroszországba. Az orosz állami vámszolgálat adatai alapján Kína 2025-ben 118 300 tonna baromfihúst szállított az országba. Ez 56 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest, a 2023-as mennyiségnek pedig több mint a hatszorosát teszi ki.
A piaci szereplők szerint a kínai csirkehús az importköltségekkel együtt is mintegy 30 százalékkal olcsóbb a hazai baromfinál. A Roszsztat adatai alapján 2025 februárjára az átlagos baromfiár 5 százalékkal csökkent Oroszországban.
Míg a sertéstenyésztők komoly veszteségeket szenvednek el, a húsfeldolgozók sokat profitálnak a kialakult helyzetből. Julija Panfjorova, az Országos Húsfeldolgozók Szövetségének elnöke egy márciusi moszkvai sajtótájékoztatón kiemelte a kedvező árú alapanyag előnyeit. Kifejtette, hogy az olcsó import lehetővé teszi a kiskereskedelmi láncokkal kötött hosszú távú szerződések fenntartását, emellett segít kordában tartani az élelmiszer-inflációt. A feldolgozók számára a külföldi csirkefilé az üzleti tervezhetőséget is jelentősen javítja.








