A 43 éves tájépítész és kertészmérnök tanár apja nyomdokaiba lépve csaknem 30 éve foglalkozik tökökkel. Elmondása szerint idén naponta tizenkétszer öntözte és a szokásosnál többször trágyázta a növényeit a jó eredményért, de nem számított a győzelemre. Az új bajnok a legnagyobb sütőtök termesztéséért és az új Guinness-rekord felállításáért összesen 30 ezer dolláros (több mint 11 millió forintos) pénzdíjat vihetett haza. Gienger először 2020-ban vett részt az tökvébén, ahol a legutóbbi négy versenyből hármat meg is nyert. Elmondása szerint az a célja, hogy mosolyt csaljon vele az emberek arcára. A győztes tök a három második helyezettel együtt a hétvégére szervezett tökfesztiválon lesz látható. A legnagyobb óriástök korábbi világrekordját egy olaszországi termelő állította fel még 2021-ben egy 1226 kilogrammos tökével.
Óriási mázlija volt a horgásznak: kifogta a Balaton legnagyobb pontyát
Egy fonyódi horgász szerencsés kapásával a hétvégén megdőlt az idei balatoni pontyrekord.